1956.október 23. emlékére

Őszi fák közt ballagok
Elkísérnek ők,kicsik s nagyok
Ágaikat nyújtják az ég felé
Sóhajuk a lehullott leveleké

A fehér csendek megtalálnak,
az égbolton száncsengő,
az angyalok is játszanának,
virgonckodik a szellő...

Még szendereg bennem kicsit az élet
a zavaros csend mindig újra ébreszt
mintha már látnám a közelgő véget
hol csak sötét lesz se csillag se kereszt

Helye van az égnek,
helye van a fáknak,
eleitől fogva
minden imádságnak.

Tudom lehetetlen,  engedd hogy álmodjam,
csillag ösvényeken láthassam jártomban,
Szememben csillanjon  vágy tüzétől  égve,
szférák zenéjeként zengjen fel az égbe!

A romok közé vidámnak születtem,
hercegnek, boldognak éreztem magam,
volt vaskarikám is, volt szép falovam,
a Nap mosolygott az égen, felettem.

Lelkem kell,hát  nem adom
Várj még résnyire nyithatom
De a szó,a vers tiéd
Azt  viszi lelkem eléd
Lépteim lassulnak

Muzsikáló hangok között,
táncot jár az őszi szél,
ringatózó felhők fölött,
suttogja, hogy jön a tél.

A Földet egykor laposnak vélték,
vízzel hígították Tejút ködét,
borda börtönét hit feszíti szét,
nem is volt a középkor olyan szép.

Kötéllel a nyakában
Láncot a lábára
Traktort elébe
Legyen-legyen vége!

...a fekete madárról...

Megunta az ősz a tájat,
hó lepte be mind a fákat,
fehér csendben gyertyaláng- dal,
 

Sóhajom, panaszom most semmit sem ér,
avarban hiába nyílik pipitér,
rövidek útjaim, beszűkült a tér.
A nyár, az idő felettünk elzúgott,
kopasz faágról csak bagoly huhog,
„keress magadnak egy kedves, kis zugot.”

Mit üzen a hideg szél ?

2008-as írásom, még a fiamnak írtam :)

Evett- ivott gömbölyödött,
megette a kis gömböcöt,
gurult mint a pöttyös labda,
nagy hasát már ő sem bírta,
jöhetett a fogyókúra...