Valami idebenn hirtelen megszakadt,
tépem magamban a hangtalan húrokat,
fáj a melódia, kínoznak taktusok,
elmennék messzire, volna reá sok ok.

Mint út mentére kitett öreg beteg eb
kit sorsa valahol végleg ott felejtett
mint ki megérdemli a mostoha sorsát
már nincs szidás rúgás és már nincs is korlát
mint ki nem sír nem nyüszít már nem is ugat

Dauerolt égből
csinálj fasírtot,
felkapott légből
füstölt papsajtot
 

Mesetündér koronája fejemen
Forgatom vajon milyen
Történet jut eszembe
Talán a mókus tánc
Nagy-nagy élménye

Te voltál nekem a legszebb reményem
Érted adtam szerelmes szívem
Téged vártalak megváltótól
Te leszel nekem szeretett gyermekem

Fénylik az áldás,
fénylik a ház,
hitben az Isten,
hitben a ház

Most zilált, zavaros, kusza az összkép,
otthont keres a szegény és hazátlan,
hazug göröngyök gördülnek szerteszét,
szabad vagyok éhes emberkarámban.

Hiába kapaszkodik a nyírfalevél
Letépi az ágáról gonosz őszi szél
Végül majd legyőzi sorsának vad tele
A nyár emléke ott a sárban is vele

Ki bontja le a lelkekben a vasfüggönyt??

A vasfüggönyt lebontottuk
Ollók csattogtak,mementónak
Emléke ott maradt szívekbe zárva
Vasfüggönyös  múltunk siratására

Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.

Ez a történet valós személyekről szól, ők ihlették ezt a történetet!
Isten óvja és kárpótolja a gondviselés a leírt szenvedések miatt balladám szereplőit, szeretettel, tisztelettel Zoli.

Gyertyaláng lobban
színes mesékből,
hófehér úton
pihen a táj.

Versmorzsa

Gomolygó hideg
didereg a szeretet
a képzelet fest.

Csöndbe burkolózik a táj,
köd takarja el a Napot,
lassan az ősz elszundikál,
könnye az ablakra fagyott.

Elég lenne egy barát tiszta háza
Ahol kedves vita hozhatna lázba
A faasztalon egy kockás terítő
Hiába gomolyog odafenn felhő

Teleírtam sok füzetem
Utolsó lapra írom versem
De te itt vagy nekem
Itt teremsz „ Szememfényem”

Hiába is mondókáztak
nekem olyan szépen,
a levelek szunyókáltak
csendes őszi szélben.

Kit nem zaklat kétely gondolat
nem őriz magában arcokat
nem kínozza sok fájó emlék
akit nem zavar lét a nemlét