Kedves cseresznyefánk Isten veled!

Fényes csík az égen,
pillanatnyi dicsőség,
egy elillanó szépség.

Ha lehullt a földre,
hiába keresném,
fel sem ismerném.

Égett kődarab lett,
az égi utazó,
fénytelen földlakó.

Zenét hallgatok,
vele dúdolok,
dallamok szárnyán,
messze indulok.

Felrémlik egy emlék,
talán egy tánc,
tél volt úgy tudom,
de lehet, hogy nyár?

Az ismerős hangok,
fülembe csengenek,
dúdolom szüntelen,
egész nap zengenek.

Ha nem csak a jelent, ami lesz is látod,
nem marad társad, és elhagy a barátod,
csak a felhők felett az okos csillagok,
a szemükben feléd a megértés ragyog.
Igazad, jogod sosem volt, és nem lehet,
mert beárnyékolnak a nagy, romlott hegyek,
mikor majd ők is a földre leborulnak,
csak aztán lesz hitele a szavaidnak.

Van egy sziget, hol boldogok az emberek,
nincsenek tolvajok, nincsenek fegyverek,
örülnek napsütésnek, szélnek, esőnek,
nem rabjai munkának, múló időnek.

Boldogan kelnek, boldogan fekszenek,
felejtik a gondokat, mindig nevetnek,
nem keseregnek a világ dolgain,
sem régi életük összetört romjain.

Ne ilyen halált adj énnekem!

Süt a nap,
meleg van,
forr az agy,
nyit a strand.
Utca pang,
fagyis vár,
este langy,
itt a nyár.