A csillagokat nézve
vágyódom fel az égbe,
szökellni mint a madár,
ki ágról ágra talál.

Meglátogatnám mindet,
az idő akkor nem sürget,
legszebbet kiválasztanám,
neked lehajítanám.

A fényes pillanatnál,
te felsóhajtanál,
hullócsillag kiváltság,
és valamit kívánnál.

Beteg a képzelet,
vetít fals képeket,
kínoz is vészesen,
a lelked védtelen.

Ne ringass rémeket,
elhozza végzeted.
Figyeld a tényeket,
az a te érdeked.

Bízni kell végtelen,
ez fontos lételem,
elhagy a félelem,
nyugodt lesz életed.

Te már öreg sohasem szerethetsz,
csupán csak álmokat eregethetsz,
álma lehet a legénynek,
repülővel száll a légnek.

Gyermekláncfű sárgán virít,
kicsi gyermek majd felsikít,
megérett, majd magot hozott,
tavaszi szél belé kapott.

Az út szélén egy kis madár kapírgált és egy kicsiny magocskát talált. Kicsiny kis magocska ki a perjefélék családjából származik, messzire pottyant a terményszállítóautóról amikor az egy nagy kátyúba huppant, aratás után úton a magtár felé.

Reggel a járdán feküdtek,
már hidegen, holtan,
oda hogyan kerültek,
tanácstalan voltam.

Nem szoktak verebek,
öngyilkosok lenni,
lehet az eledel,
ami halálukat rejti.

Vagy éppen ragadozó,
kaphatta el őket,
egy néma lopakodó,
ki tudta, hogy győzhet.

Szívem lelkem énekeli,
szerelmesnek de jó lenni,
gyere velem kicsi Lujza,
üljünk fel a gyorsvasútra.

Oly  fényes lesz a mi utunk,
mint a sínpár amin futunk,
utazunk a zöld erdőbe,
onnan meg a végtelenbe.

Gyere kedves ülj ölembe,
halld mit súgok a füledbe,
elbűvöltél a mindenit,
úgy szeretlek mint még senkit.

Sötét volt, elbújt a hold,
rejtőztek a csillagok
csak kísértő lelkek jártak
és éjszakai visszhangok.

Vészt jósolt egy bagoly,
talán farkas is vonyított,
égnek állt minden hajszálam,
bőröm hidegen borsózott.

Vártam talán hajnalodik,
elűzi végre a rémeket,
a ködből előbukkanó,
képzelt szörnyűségeket.

Mértani pontossággal ki volt számolva,
mikor, hova megy, melyik a jó óvoda,
a megfelelő iskola, bentlakással,
természetesen, az illő szobatárssal.

Főiskola, egyetem, három diploma,
jutalom egy lakás és autócsoda,
neves intézményben jól fizetett állás,
cipője, ruhája, mindig csakis márkás.

Táncomban tűz voltam, dühöngő vihar,
Vergődő, vad folyó, szétcsúszó talaj,
Sötétben repülő, színtelen madár,
Eltévedt remete, kit rémít a halál...
*
Ne félj! - súgta az angyal, és közelebb lépett. 
Az ijesztő sötétség hirtelen semmivé lett. 
„Eljöttem hozzád, hisz annyiszor hívtál.
Holdtalan éjeken utánam sírtál.

Ó Istenem, húzd el szeme elöl gyűlölet fátylát,
tisztítsad meg lelkében, hamisságnak vádját,
horrorisztikus humorát, ne hagyd terjeszteni,
próbáld meg lelkében, tiszteletet békét teremteni.

Míg a másokat vádolja,
vihar családját szétfújja,
portáján rendet, nem tud tenni,
csak jót a rosszal összekenni.