Te voltál az a lány, kit álmaimba szőttem,
Te voltál az a lány, ki után rejtve bőgtem,
ám amikor, csak átnéztél rajtam egy helyen,
pedig neked küldtem első írott sor versem.

Nagyot néztem, ám a busz akkor elment veled,
majd sok év után, látom a régi fényképed,
újra átéltem, csalódás mára már közöny,
minden ami szép volt rég, most így visszaköszön.

Égjen bent a gyertya, ébredjen a Fény!
Odakint a tél fagyos szárnyát rázza
A sötétbe borult álmos nagyvilágra -
Égjen bent a gyertya, ébredjen a Fény!

Ragyogjon fel újra szívünkben a Nap!
Sugarait szórja lágyan szerteszét,
Szikrázza a télbe áldott melegét!
Ragyogjon fel újra szívünkben a Nap!

Gyertyafények az otthonokban,
Gyertyafények a szívekben.
Hit és remény ránk mosolyognak,
Öröm gyúlik a lelkekben.

Szeretet táplálja a fény melegét,
Szétszórják sugárzó tekintetek.
Hála ragyogja át a hit erejét,
Karácsony szelleme megérkezett.

Néha messze vagy.
Máskor nagyon közel.
Hullámzó ár-apály
ritmusa ölel.

Egyszer az égbe tart,
máskor visszaránt.
Végtelen pillanat
neveti a halált.

Csábítva, hajszolva
az évek sorát,
öröklét övezi
az elmúlás porát.

Ha messze vagy, jövök.
Nem hagylak el.
Ez az érzés örök.
Minket eggyé emel.

Kipirulva arra várnak,
hogy a csengő megszólaljon,
megláthassák piros szánját,
hozzájuk is bekopogjon.

Zsákjában sok ajándékkal
gyerekekhez hogyha belép,
édességgel, játékokkal
rakja teli kicsik kezét.

Minden csomag ajándékért
jár neki egy versike,
az se baj, ha a legvégét
elfelejti Erzsike.

Magányosan elindultál, mint kisgyermek
Hosszú út ,amit meg kell tenned
Hova, hova mész te kisleány?
Hova mész a magány partjainál?

Reménnyel a kis szívedben,
Szeretteid megleled
Csak a macit társadul őt viszed
Magányodban ő véd meg

A felhő lepte havas téli tájban,
magas sziklán farkasok hallgatóznak,
körbe figyelnek, és zsákmányra várnak,
nem örülnek a vastag takarónak.

A völgyben minden olyan csendes, nyugodt,
óvja, védi a jótékony takaró,
a vadat, aki már oly sokat futott,
most nem fenyegeti a bősz támadó.

Decemberi éjben kigyúltak a csillagok
Milliói fényük ragyog, csak ragyog
Hold is felvágtatott
Göncölszekérrel az égre
Pitvara fénylik, hideg fénnyel
Azt mondja a fáma
Hideg szél lesz másnap

Mese óvodában jártam,
remek mesés képet láttam.
levelet tart sok kicsi kéz,
jön a postás átveszi, kész.
 
Titok kíséri az utat,
vajon Mikuláshoz jutnak.
van abban sokféle kérés,
játék, csoki, eper és méz.
 
Kerek erdő közepében,
láttam remek mesés képet.
Mikulás szánkó ülésén,
örül megjött a sok kérés.
 

Csendes az éjszaka, figyelem szótlan,
csillagok bújtak fekete gyász mögé,
csak a sötétség ácsorgott ajtómban,
borított fátylat, hallgatagon körém.

Hol vannak a vidám, szép délutánok,
a mesebeli varázsos hétvégék,
tovaillantak az édes kacagások,
szörnyek jöttek, és hirtelen széttépték.

Mikulás sosem árulta el jöttének óráját,
nem maszkabálba készül, de álarc fedi szakállát,
útját bíz rója ám, leküzdi mindig fáradságát,
puttonya sosem üres, gyermekek éneklik dalát.

Ül a padon, mellette kis csomagja,
karját szorosan maga köré fonja.
Nem szól senkihez, alatta a tócsa,
nincs semmije, ez a pad az otthona.

Szemében már nem is csillog az élet,
arca fakó, haja fénytelen tépett,
csak ül naphosszat, alig-alig mozdul,
soha nem kér semmit, soha nem koldul.