Nézz az égre, csoda fényre!
Együtt áll a két bolygó
Ragyog mindkét közös fénye
Reménység jön le a földre

Remény özön, fénynek képe
Mint, mikor a megváltó közénk költözött
Jelet adott az embereknek
Szeretettel nekünk köszönt

Lombok között talált utat,
majd vetített hold sugarat,
parki padra a fa alatt,
egy csendes őszi éjszaka,
hova vadgesztenye burka.
koppant most az üres padra, 
amin a hulló lomb pihen,
fúvólattal tova libben,
üres pad hát kit dajkáljon,
van madár ki oda szálljon,
de hess madár, foglalt a pad,
őrzi a szellem arcokat.

Szemem előtt az élet filmje pereg,
néző is vagyok és alkotó,
a feledés fátyla most áttetszőn lebeg,
egymagam vagyok a millió.

Ha vége a filmnek, s a függöny legördül,
meghalok akkor és megszületek,
a karma kereke, ha újabbat pördül,
visszajövök, s megint elfeledek

Nem az vagyok, aki Vagyok.
Álom fátyla borul rám.
Csillagoktól jelet kapok,
szólítanak: “Avatár!
Elringatott sűrű éj.
Az Otthon fénye újra vár.
Ébredj! Lelked erre kér,
túl sokáig aludtál.”

Felszállok a Főnix szárnyán,
tekintetem felragyog.
Eggyé válnak bennem szférák,
csillagok s az angyalok.

Hófehér ruhába öltöztek a fák,
kályhában a tűz vidáman pattogott,
ablakra fagyott hajnali jégvirág,
a melegtől már lassan olvadozott.

Az udvaron térdig jártunk a hóban,
ajtó mellett a seprű és hólapát,
vertük le csizmáinkról mi ráragadt,
mikor meguntuk este a hócsatát.

Örömet osztom meg drága bartaimmal,rokonaimmal,ismerőseimmel, ismét megjelent egy önálló verseskötetem.Sorban a 21.-ik.! A jó Isten Karácsonyra Örömöt hozott nekem Advent várakozás idején. A Kárpátmedencei Újságírók Szövetségének elnöke vitéz Gyöngyösi Zsuzsanna ismét egy gyönyörű kivitelű verseskötettel lepett meg.

-ha már nehezebbé válnak a séták,
és ha majd lombjukat vesztik a fák,
talpad alatt érzed avar csapdáját,
vadgesztenye burkának labdáját,
újborba meríted vágyón ajkadat,
akkor sem veszítsd el önbizalmadat. 

Leülök a gong elé. Elcsendesedem.
Pihen az akarat, csitul az értelem.
Áhítat járja át mosolygó lényemet:
Köszönöm, Istenem, hogy Veled lehetek.

A kezem magától az ütő után nyúl.
Elmémre meghitten lágy fényfátyol borul.
Felcsendül a legelső, mámorító hang.
Lelkemet átjárja az égi szívharang.

Hófehér takaró borítja a fákat,
ünnepi áhítat járja át a tájat.
Békés estefelé a házak hallgatnak,
csak füstöt pipáló kémények dohognak.

Néma minden utca, még kutya sem ugat,
egy apóka egyedül rója az utat.
Nem is hallik más, csak a hó csikorgása,
ahogy tapad kopott, elnyűtt csizmájára.

Kék,
égnek,
millió,
Csillagfénye,
- ragyog lelkemben.

Bent,
szívem,
melege
lángra lobban,
-szeretetet ont.

Egy,
templom,
harangja,
halkan csendül
-hív egy imára.

Az,
Advent,
gyertyái
a koszorún,
-lángra lobbannak.

Álmodtam egy Karácsonyt,
mikor emléke rám ront,
csengőszó, függöny lebben,
ez maradt meg könnycseppben.

Gyermekkor töredéke,
foszlott múlt törmeléke,
karácsonyfán angyalhaj,
szaloncukor ajjaj jaj,

Fehér volt nagyon kemény,
bontásig  lógott szegény,
gyertya volt a csíptetőn,
lestünk alá szenvedőn.