Szívemet melegíti a tavaszi nap,
a természet virágzik, új erőre kap,
kinyílnak a virágok és az ablakok,
nap szárítja fel a hajnali harmatot.

Csendes, sűrű nádas sziget ölén,
Vadlibák kelnek útra fürgén,
Első  útjuk, apa és anya
Közt csendben úszva.

aggódom
gyertyám fénye mély vörösben táncol
fáj nagyon
a bánat arcomra gödröt ráncol

Álmodozó májusom, benned mindig bíztam,
szerelmes szavaim, versbe csomagoltam,
átadom, kíséretében csokor virággal,
szavaid várom, vágyó kíváncsisággal.

Domb tetején van egy kút,
vize hideg, mindig tiszta,
de a vödör mégsem járja,
soha senki nem is issza.

Felette az ég oly szürke,
még a a nap is kerüli,
madár arra akkor repül,
ha a párját keresi.

Mitől van ez a nagy bánat,
a kis kútnak környékén?
Miért lóg oly szomorúan,
vödör is a rúd végén?

Amikor már halkul hangod,
Valami szorítja torkod.
Emberek elől menekülsz,
Tóparti mólóra kiülsz.

        Élt egyszer egy manókirály, és volt neki egy fia. A király úgy tervezte, ha majd megöregszik, akkor a fia követi a trónon.
Amikor a királyfi felcseperedett, hívatta az édesapja, és mondta neki:
– Fiam, egy napon, te fogsz ülni itt a trónon helyettem. Arra kérlek, mindig legyél jó és igazságos uralkodó, hogy a manók szeressenek és tiszteljenek, mint engemet! Ígérd meg, hogy jó királyuk leszel a manóknak!

Földi életünket új járvány sújtja,
Természetellenes világ bomlik.
Isteni fény a segítségét nyújtja,
Belső fényünk hozzá kapcsolódik.

Felejteni akarod kedves arcát, de úgy érzed nem tudod,
hallod még a csendes hangját, őrzöd még a virágot.
Oly nehéz is elengedni, akit egykor szerettél,
talán tényleg nem is ment el, talán még itt keresgél.
Keresi még az életet, a porladó embertestét,

barátságos vagyok, de olykor csökönyös
az emberekkel sosem vagyok közönyös
nehéz súlyt cipelni, ha kéred, sem fogok
és ha nem tetszel, akkor köpök és rúgok
húst nem eszem, csak mindig zöld növényeket
füvet, cserjét, zuzmót és friss leveleket

Fényparipák hullámok hátán,
Ontják a meleget prüsszögve.
Megpihennek víztükör ágyán,
Ha parti sziklához ütköznek.

Egyetlen közös utódotokként
Egy dolgom maradt még
A folyamatos emlékezés Tirátok.

Gyönyörű az élet és megélhetem,
Ha mindenben a jót, szépet meglelem.
Nap az arany, állandó fény hordozója,
Megállok, karom kitárom hosszan,
Meleg szeretetet sugároz szívembe.
Szomjazom emberi kivetülésre.
Esélyem van, a szép szó, cselekedet,

/Édes hazám Magyarország/

Egy ajtó előttem nyitva,
egy ablak, a múltat mutatja,
része volt régi életemnek,
egy pillanatra belenézek.

Ősök álma volt a kis ház,
minden zuga, a pince és padlás,
nekem játszóterem udvara,
mászóka a dió, a szilvafa.

Országok zuhannak omlatag halomba,
egy vész tartja véres pallosát nyakunkra,
lángol Líbia, Szíria és Ukrajna.
Permanens hazudnak mind a Pátriárkák,
a valót sötét gyilkos tárnák zárják,
fejünkre omlott a szép, reneszánsz árkád.
A múlt század bűnös volt, sokat vétkezett,