Kisgyermek alig tud járni,
ami csak kezébe kerül,
megfogja, mert rá kíváncsi,
szétszedi benne elmerül.

Anyjának mutatva gagyog,
aki szóval megnevezi,
felcsillan a szeme ragyog,
szó értelmét nem feledi.

Az óvodában  igazán,
mozoghat tanulhat játszva,
tapint ízlel szagol hall lát,
szeretetben biztonságban.

Keserédes lett egész életem,
a gondolattól, miért születtem,
emberek gyönyöréből, mire rájöttem,
de már a cél előtt bőven elkéstem.

Gyermekként, vagy mint legényke,
hogy te vagy Dávid csillagfénye,
eléggé jó barátunk voltunk,
iparos családból landoltunk.

Mi az, min fordíthatok, és amin már nem,
honnan is, tudhatnám, hol a bölcsességem,
tán volt, de valahol elvesztettem régen,
hiába keresem földön és az égen.

Szemeidnek kék sugara.
Ragyogjon. mint tenger kékje,
Születésed áldott napja,
Édesanyád reménysége.

Fenn a fehér bárányfelhők,
Tavasz tündért kísérgetik.
Simogatja selymes szellő,
Felkelő nap nézegeti.

Szeressétek a gyerekeket!
Szívük még tiszta, s ártatlanok,
Nem bántanak ők senkit!
Boldogok a szeretettől, szemük ragyog.

Kabócák énekébe, a tenger
beleszövi halk moraját,
égkárpitján hunyorgó csillagok,
estének adnak koronát.

Ne várjon sorsától gazdagságot, sikert,
Rakjon lombtalan ágból magának sátrat,
Nem mozdít sziklákat, nem dönt le hegyeket,
Adja át magát a mély megfontolásnak,
Ki ebben született.
Érezze bársonynak a durva darócot,
Keressen szépséget más dimenziókban,

Jártál már a hótól tündöklő hegyen,
hol hideg szél csípi pirosra arcod,
vagy tenger ölelte csöppnyi szigeten,
hol nincsenek csak ismeretlen arcok?

Házuk előtt Sára Borcsa,
Összebújva, sugdolózva.
Divatot együtt követik,
Mindketten ugyanazt veszik.

Ezen a szép gyermeknapon,
Cinke ébreszt énekével,
Napfény táncol az ablakon,
Mosolyog meleg fényével.

Mond Apa, veled mit beszéljek?
ha nem kérdezel, hogyan feleljek.

Inkább mesélj Te nekem -,
Én Téged is, de Anyát is szeretem.

Egy este, épp mikor bealkonyult,
Szememre különös álom borult:

/51.éves házassági évfordulóra/
1969.05.29.

Gyerekként bár öregnek láttalak,
szerettem puszilni ráncos arcodat,
szerettem türelmed, nyugodt hangod,
mely mesével este álomba ringatott.

Megtanítottál sok mindent nekem,
azt hittem örökké itt maradsz velem,
nem számított a korod a ráncaid,
csak mellettem akartam tudni nagymamit.

Gyermekkora egyre többször jut eszébe,
ahogy belemerül a múlt tengerébe,
gyermekei beálltak szülök seregébe,
unokái már nem hisznek a mesébe.
Egy-kettőt firkál jegyzetfüzetébe,
úgy ölelne már gyermeket kebelére,
ritkán jönnek, akkor is villámlátogatás,
de legalább jönnek, mint derűs mosolygás.
Ünnepnap, oly szívesen hallgatja őket,

Anya ki öt gyermeknek adott életet,
őket szereti, egy sem kiközösített,
mindegyik más, lehet nem is egy apától,
de egy testből szakadt, egy szülőanyától.

Mindegyiket szereti, emlője táplálta,
egy nyelven beszélnek, egy a Hazája,
óvja őket, még ha ötfelé is szakadtak,
nem önszántukból, határon túl maradtak.