Bogyó volt a becenevem,
de lassan már elfelejtem.
Kinőttem, úgy szaladok,
nem érnek utol a nagyok.

Okosodtam, megmutatom,
hol az orrom és az arcom.
Fülecském az okos fejemen,
csacsogó  szám és szemem.

Lábammal meg úgy táncolok,
babalánnyal körbeforgok.
Meséskönyvet hajtogatok,
megmutatok sok állatot.

Magyarország Nagyasszonyához
(Mennybemenetelének napján, aug.15.)

Ó, Boldogságos Szűz Mária!
Magyarország királynéja!
Imával fordulok hozzád!
Védd meg ínséges időkben is hazánk!

Tekints le ránk,
Segíts minket, magyar embereket.
Szent István is koronáját ajánlotta néked,
Védd meg hazánkat, szép Magyarországot!

Ez a történet azért született, mert az unokahúgom unokájának kötelező olvasmány a Pál utcai fiúk.
Az utolsó fejezetet azonban nem hajlandó elolvasni, mert nagyon szomorú a vége.

A fájdalom megtanít az alázatra,
görnyedve és térdre hullva,
kérve-kérni a segítséget,
bárhol legyen, a reménységet.

Teste, lelke meggyötörve,
elesetten nyöszörögve,
a leggonoszabb is megszelídül,
könyörögni rákényszerül.

Kinyíltak a kaktuszom
csodálatos, hófehér virágai,
mint a kis porcelán trombiták,
oly szépek a szirmai!
Hófehér, csodálatos nyíló virágok,
bennetek minden szépséget megtalálok!
Reggelre kinyíltok,
nappal pompáztok,
estére becsukódtok,
éjjelre elhervadtok!
Nektek az életből csak egy nap jutott,
de csodálatos szépek voltatok,

Ablakom előtt nyílik a lonc,
illatát messzire viszi a nyáresti szél,
szívemnek egy szép mesét mesél.
Csillagok közt sétálok boldogan,
éjjelente a csodás álmomban.
Fent nevet az öreg hold,
huncutul rám kacsint,
nincs most gond.
Fogom a kezed, kedvesem,
soha el nem engedem.
Csillagport szór az éjjel

Kicsi Lajcsi, szürke csacsi,
kissé butus, de kiváncsi.
Elindult a nagyvilágba,
csak egy almát tett a zsákba.

Cipelte, bár nem volt nehéz,
csodálkozott, ő ily merész,
elindulni étel nélkül,
ki látja őt majd vendégül?

A hajnal lassan lopakodik,
az éjszaka foszladozik,
ébreszti a madarakat,
elűzi a démonokat.

Az álmokat hamar kitörli,
nem tudnak soká gyötörni,
feladatok vannak napestig,
gondolatokat hoz ezernyit.

Végül a nap kimenekül,
az éjszaka széjjelterül,
elhallgat minden zajongás,
rikoltozás és zsibongás.

Törte a magyart, mikor beszéltünk,
figyelnem kellett, hogy értsem,
többször vissza is kérdeztem,
próbálja lassan mondani, kértem.

Gyermekként vitték idegenbe,
tiltakozni sem tudott,
országról országra jártak,
végül Párizsba jutott.

Még egy utolsó nap ( UNIÓBA lépés előtt)

Még egy utolsó nap, s olvadunk,
Mindegy, akarunk, nem akarunk.
GYŐZELEM! Kivel, mivel?
A földünk még a mienk, s alólunk tűnik el!
Versenyben leszünk a semmivel!

Hajnalban harmatcsepp csillog a virágok szirmain,
enyhíti a bogárkák, lepkék szomjas vágyait.
A felkelő nap melengető sugara
a harmatcseppeket hamar felszárítja.
Nyár van, forró nyár,
a kukorica szárba szökkent már,
az aratás is hamar eljön ám.
Virul a réten ezernyi tarka virág,
mely mind bogárkákra és a kecses lepkékre vár!

Február van és nagyon hideg. A városban az éjjel hatalmas hó esett. A fák, a parkban a  padok, a futópálya, minden fehéren csillog. Éva korán ébredt, és az ablakból nézi az ébredező várost. A pékségből friss kenyér illata száll, egyre több a járókelő, mindenki fázósan húzódik sálja melegébe.

Álmomban virágos réten szaladtam,
kedvesemmel boldogan találkoztam,
ölelő karjába omoltam.
Kéz a kézben vele sétáltam,
boldogságom nála megtaláltam.
A nap fénylő sugara cirógatta megfáradt arcomat,
szívemben a vágy egy szerelmes dalt dúdolgat,
az azúrkék ég színe és a virágok illata lelkemet átjárta,
szerelmes szívemet megbabonázta.