Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!

Szürke napok
benned vagyok
ünnepvarázs
adod a szád
titkok, szavak
pár pillanat
az éj alatt
két puha kéz
Isten lenéz
mosolya cseng
miénk a csend
arcod nevet
fénylő szemek
siklik a kéj
lelkünk mesél
ringat az est
falon kereszt
mindent adok
te meg hagyod
öled meleg

Pislákoló fénnyel
álmodik az este
szerelmetes Holdját
már rég elvesztette

Csillagtalan éjen
Holdját visszavárja
elmerülne csendben
annak mosolyába'

Csillagoknak táncát
vágyja minden este
hisz egész életében
a szerelmet kereste

Szent karácsony ünnepén,
mikor az ég a földdel összeér,
Betlehemben Mária magához ölelhette
újszülött gyermekét.
József féltőn vigyázta őket,
gyengéden a jászolba fektette.
Napkeletről fáradtan három királyok megjöttek
köszönteni az újszülött kisdedet.
Hoztak aranyat, tömjént, mirhát,
méltón köszöntötték a kis Jézuskát!

Ma délután csoda történt,
rám talált a boldogság,
körbeölelt, meg is csókolt,
s azt súgta,
hogy oly régóta várt már rám!
Úgy örültem, mint egy gyermek,
gyorsan vert az én szívem,
megköszönni alig tudtam,
hisz úgy mondták,
csodák ma már nincsenek!
Csoda történt, most már tudom,
itt volt velem, megfogta a két kezem,

Hol van a régi tél,
a csillogó hópelyhek,
örvendező arcok,
kipirult gyerekek.

A figyelő hóember,
ablakon a jégvirág,
hol a finom takaród
hófehér újvilág.

Hol az ünneplő
havas Betlehem,
napsütésben ragyogó
jégcsapot keresem.

Meghozta a hideg szél,
az erdőn átsuhant a tél.
Ahogy belelépett, be is fagyott,
már a patak sem beszél.

Csendben jár az erdőn,
hideg hűvös szellőn,
csak a fenyvesek susognak,
baglyok álmosan huhognak.

Öreg tölgynek tetején,
odujában mókus él,
téli álma közepén, puha mohák rejtekén,
nem zavarja kint a tél.

Karácsonyfa feldíszítve,
terítve az asztal,
Teri néni kendő nélkül,
kiabálva nyargal.

Kocsma előtt áll a Józsi,
csodálkozva nézi,
hova a nagy sietség,
miért fut a néni?

Haja lobog, ahogy robog,
papucsa is csattog,
köténye úgy deréktájon,
futás közben csapkod.

Szomorú, bús fák ágain
lengedeznek a levelek.
Egyik barna, a másik sárga,
félig meg fekete.
Felhő nincs az égen,
a Nap sem tündököl,
szürke fátyol van fejem felett
körös-körül.

Elhagyott a szeretőm, feketében járok,
Kiutat napvilágra én már nem találok.
De ám a holdvilág szememet vakítja,
Kedvesem hiánya szívemet szakítja.

Köd lepte félhomály ereszkedik térdre,
Bele-, belenyúl a hideg szél zsebébe.
Kopasz fák ágain varjak keserednek,
Sóhajtva károgják: - " Meghalt a Kedves!"

Ne vesszél el a jambusokban
Mikor keresed mind a rímeket
És ha eltévedtél önsajnálatodban
Fordítsd a világra tekinteted

Mert dolgod van bizony itt elég
Halld meg az élet sóhajtásait
És ha néha biztatás kellenék
Vedd észre a világ vadhajtásait

Számolatlan már hajszálaim színeváltozása
Évgyűrűim már mind szanaszét dobálva
Ráncaim ott ülnek cserzett arcomon
Sokadik a mély karc tenor hangomon
Ifjúkori álmaimmal tele lett a múltam
Egészen mélyembe értük belenyúltam
Majd mások talán egyszer továbbszövik
Megtaposott lelkemnek összegyűrt álmait
És hogy derűvel nézzek a sehol sincs jövőbe

Forró, illatos nedű,
vörös és fehér,
átmelegíti tested,
évszakokról mesél.

Bimbónyitó május
a tavaszi szélben,
csicsergő madarak
fenn a kéklő égen.

Vesszőt növelő nyár,
árnyat adó levelek,
fürtöt bontó napsugár
érleli a szemeket.

A háziúr minden hónapban megjelent 10.-e előtt. Nem számlára kérte a lakbér összegét, szerette a kezében tartani a bankókat. Nem sokat beszélt, csak megkérdezte, hogy minden rendben van-e, és örömmel nyugtázta, amikor a válasz igen volt. Talán lehetett volna panaszkodni, de mit tehetett a szemtelen galambok ellen, a lépcsőházban terjengő ételszag ellen.