Orgonaillat lepte meg a reggelt,
"Mert tündér volt, igazán az: úgy ébredt,"
Harmattal szövetkezett és a széllel.
Pálcával intve széjjel terelgette.
A hold is érezte, mielőtt elment,
Napsugár mire vörösen felébredt,
Orgonaillat lepte meg a reggelt.
A fehér tripla szirmok rám nevettek,
A fénylő harmatgyöngy mind velük ébredt.

Ma csodás májusi napra ébredtünk,
Az édesanyák napját ünnepeljük.
Oly boldog az, kinek van édesanyja,
És akinek nincs? Nem gondolnak arra.
 
Ki árva, anyja rég a csillagokban,
Szomorúan csak önmagába roskadt.
Hiányérzete úgy gúzsba tekerte,
Árvaság fájdalmát mindig érezte.
 
Édesanya imád, lépésünk óvja,

Tavaszi napfény megérkezett,
Virágszirmokat nyitogatta.
Április hideg reggeleken
A hópelyhekkel borogatta.

Szélúrfi oly sok felhőt sodort,
Zuhogott az eső szüntelen.
A szomjas föld vizet is pótolt,
Tavalyi aszályt eltüntette.

Tóth Dénes Arimon,
sok fotódat osztom.
Mind oly különleges,
megcsodálni élvezet.

Kutyaovis fotón
mindegyik mosolygó.
Nézésük oly kedves,
sőt, mi több, értelmes.

Tudtak helyezkedni,
csendben viselkedni.
Nézni a kamerát, 
a fotós is jó barát.

Jácintjai kiskertemnek
Szirmaikkal integetnek.
Színeikkel csalogatnak,
Jaj de jó illatot adnak.

Csokrot kötök a fehérből,
Melléje meg égszínkékből.
Kis kosaram telerakom,
Majd piacon mind eladom.

Nagypapa jön, nem válogat,
"Én megveszem virágodat."
Elviszem a nagymamának,
Kacagó kis unokáknak.

Ha egy méteres mérő sávot nézek,
A tíz centiben tíz évet megéltem.
Az első sávokat szüleim írták,
Talpamba tüske szúrt, hamar kihúzták.

Továbbá már nekem jött a tervezés,
Amit megfőztem, annak ittam levét.
Veszély esetén menekültem fára,
Tavasz volt, estem le virágos ággal.

     
Emlékünkben él még hűen,
Dísz a küllem, mindig ünnep.
Menetelő sereg előtt
Dobpergető, ó de fennkölt.

"Talpra magyar, hí a haza"
Hívjuk harcba az ifjakat!
Petőfi szavalja versét,
A lelkesítő erejét.

Szabadságért, a hazáért
És egymásért, nagy a szándék.
Börtön nyílik és a bilincs,
Csörren kicsit, ahogy illik.

Akarsz-e mellém ülni a bölcsiben?
És kezecskédet a térdemre tenni,
Akkor is, ha nem néni ültet ide,
Arcom cuppanós puszival szeretni.
 
Ovisok leszünk, ott is fogod kezem?
Meghallgatjuk óvó néni meséjét,
És utána jössz jót játszani velem,
Fogócskázni a játszóudvar végén.
 
 Az iskolában mellém ülsz a padban?

Sok barka, virágkoszorú,
Alatta Jézus bevonult.
Jeruzsálembe érkezett,
Néptömeg dicsőítette.

Vezetői Nagytanácsnak,
Felfegyverzett katonáknak,
Tőle hatalmukat féltve.
Indultak keresésére.

Jézus Gecsemáné kertben,
Apostolaival evett.
Vacsora kenyér volt borral,
Utána lábukat mosta.

Fény szőtte, fény szőtte tájban
Tündérlány úgy furulyázik,
Körötte táncoló szárnnyal
Madárkák hangja trillázik.

"Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,"
Hogy amit mondasz, mindig azt csináljam.
De Isten szabad akaratot adott,
Vedd a szárnyam, ember lenni akarok.

Ha angyalként akarok segíteni,
Az internet ezt is, azt is mond nekik.
Hoppon maradva csak rám legyintenek,
Pedig reméltem, hogy engem követnek.

A postás érkezett,
egy levelet átad,
hogy anyukám beteg,
fekszik a kórházban.

" Ej de bánt, ej de bánt,"
csapot papot hagyva,
jaj de kár, jaj de kár,
rögtön nem utaztam.

Másnap volt hétvége,
zöld a határ útja,
mire odaértem,
a szemét lecsukta.