Egyszer beutalót lobogtatott férjem,
megörültünk, ország, hová megyünk, német.
Hálókocsis vonat, ráírva, hogy sebes,
éjfélkor megállt és Prágában ébredtem.

Villanylámpái fénylőn világítottak,
rám néztek a falak fakón és kopottan.
Szépség otthon a lakótelephez szabott,
hogy tudnak így élni, gondoltam, hanyagok.

Balaton öleli Csopaknál a partot,
Református templom a napfényben ragyog.
Asszonykör tagjai ünneplő ruhában,
Tisztelendő Úr is a kedves fiával.

Kettős születésnap teszi szép ünneppé,
És harminc év különbség köti ezt egyé.
Még sok Boldog Születésnapot kívánva,
Szóvirág szavaim kötöttem bokrétába.

Édesanyámra én régről emlékezem,  
Mikor apámmal még együtt nevelgetett.
Ölébe ültetett, énekelt, ringatott,    
Apám hegedűje adta a dallamot.
Sorscsapás érte az édes jó apámat,      
Megárvult szívemmel öleltem anyámat.
Mikor főzött, mosott, fél szeme vigyázott.  
Új apukát kaptam, sok testvér imádott.

Ó, e gondolat, hazudj igazat,
Honnan ered, e kérdés izgat ma. 
Elménkből pattan minden gondolat.
De érzés nélkül, nemde, fagyosak?

Emberi szív sugároz meleget, 
Nem kárhoz, benne van a szeretet.
Költő, ki a szavakat hímezi,
Mólólépcsőn igazát hirdeti.  

Az ébredő égbolt pirkad, dereng,
A felbukkanó nap még hajnalt hoz.
Gőzölgő kávénk már a teraszon,
"A Fénynek földi hang még nem felelt."

Egy madárka megtöri a csendet,
Megkondul egy harang, hív imára.
Felfigyelsz a kávé illatára,
S kávézom e csodás fényben veled.

"Legyen majális minden egy napod!"
Rózsabimbó viruljon kalapon.

Rózsa már nyílik első vasárnap,
Örvendj, köszöntsed édesanyádat.

Teremtő lélek téged fölnevelt,
Hála rózsái hajtsanak fejet.

Fehér galamb szentlélek jelképe,
Pünkösdi rózsa várja reménnyel. 

Pünkösdi rózsának sima szára,
Nem szúr meg senkit, megvan ő áldva.

Csodás a kikelet, újul a határ.
Virágkavalkád szőnyegként takará.
A hóvirág, ibolya, elmentek már,
Nyomukban pitypang, kék nefelejcs jár.
" Fehér virág virul a gesztenyefán."

"Magát tiszteli, ki mást tisztel,"
Szól a közmondás bölcselettel.
Nép ajka szülte, benne hisznek,
Etika tükre cselekedet.

Belső érzései a szívnek,
A tudatunkban megjelennek.
Isten sugallta, mondják hívek,
Így helyes döntések születnek.

Orgonaillat lepte meg a reggelt,
"Mert tündér volt, igazán az: úgy ébredt,"
Harmattal szövetkezett és a széllel.
Pálcával intve széjjel terelgette.
A hold is érezte, mielőtt elment,
Napsugár mire vörösen felébredt,
Orgonaillat lepte meg a reggelt.
A fehér tripla szirmok rám nevettek,
A fénylő harmatgyöngy mind velük ébredt.

Ma csodás májusi napra ébredtünk,
Az édesanyák napját ünnepeljük.
Oly boldog az, kinek van édesanyja,
És akinek nincs? Nem gondolnak arra.
 
Ki árva, anyja rég a csillagokban,
Szomorúan csak önmagába roskadt.
Hiányérzete úgy gúzsba tekerte,
Árvaság fájdalmát mindig érezte.
 
Édesanya imád, lépésünk óvja,

Tavaszi napfény megérkezett,
Virágszirmokat nyitogatta.
Április hideg reggeleken
A hópelyhekkel borogatta.

Szélúrfi oly sok felhőt sodort,
Zuhogott az eső szüntelen.
A szomjas föld vizet is pótolt,
Tavalyi aszályt eltüntette.

Tóth Dénes Arimon,
sok fotódat osztom.
Mind oly különleges,
megcsodálni élvezet.

Kutyaovis fotón
mindegyik mosolygó.
Nézésük oly kedves,
sőt, mi több, értelmes.

Tudtak helyezkedni,
csendben viselkedni.
Nézni a kamerát, 
a fotós is jó barát.

Jácintjai kiskertemnek
Szirmaikkal integetnek.
Színeikkel csalogatnak,
Jaj de jó illatot adnak.

Csokrot kötök a fehérből,
Melléje meg égszínkékből.
Kis kosaram telerakom,
Majd piacon mind eladom.

Nagypapa jön, nem válogat,
"Én megveszem virágodat."
Elviszem a nagymamának,
Kacagó kis unokáknak.