Érkezik egy levél,
Erika kibontja,
lelkével, festménnyel
köszönti anyósa.

Lágy dallamot dalol
a szép virágcsokor,
zöld levele hajlong,
ütemet varázsol.

Magyar nóta hangzik
mindegyik virágból,.
kertekben sarjadzik
a népünk ajkáról.

A tükörbe néztem,
gyermekarcom láttam,
sok évet megértem,
arcom tele ránccal.

Múló időn merengtem,
mely arcomra tapadt,
de lelkem még gyerek,
éreztem, fiatal.

Gyerekek közt éltem,
azok generálták,
sok ártatlan lélek,
az enyémben vájkált.

2022. június 23.

Öreg hársfa törzse,
több száz éves lehet,
koronája körbe'
virággal van tele.

Mézédes illattal
magához csalogat,
megállok alatta,
szedek sok csokorral.

Amíg hazaérek
bódító illatban,
vágyaim mesések,
kedvem határtalan.

Süssünk palacsintát,
javasolja lányom,
meg is sütöm mindjárt,
belesül virágom.

Az én kaktuszomnak
dús csipkés az ága,
mind lehajladoznak
kinyílott virággal.
Rózsaszín szirmai
napfénnyel telített,
szívemnek titkai
fényükkel vegyített.

2022. június 21.

Felhők felett,
a nap alatt
repült a gép,
az idő szaladt,
élménye megmaradt.
Köszönjük Piroska,
hogy megosztottad,
most én is ott vagyok,
ablaknál kuksolok,
lelki szemeimmel
bárányt simogatok.

2022. június 20.

A nyári nap tovább fénylik,
időt csen az éjszakától,
alkonyt  a szél nem kíméli,
lesz belőle szürke fátyol.

Lebegteti földön, égen,
a bíboros napfény foltok
megvillannak a nagy szélben,
és futnak, mint a koboldok.

Díszkert fehér kerítése
öleli a kis tó vizét,
de annak a felszínére
jutó fények már kicsikék.

Meleg nyári estén a ligetben jártam,
Egy padon aludni, hajléktalant láttam.
Összeszorult  szívem, nekem ez nem tetszett,
Törvényt okoltam, hogy ez megtörténhetett.

Jobb napokat látott  férfi aludt mélyen,
Egy járőr odajött, hagyta őt békében.
Bezzeg, ha egy gazdátlan kutyuska volna,
Állatmenhelyen máris lenne otthona.

A Ligeti hársfák alatt
tánczene szól a színpadon.
Közönség még ülve marad,
egy pár már táncol  a placcon.

A  lány fehér táncruhája
bokáig ér bő fodrokkal.
Libben a tánc ritmusára
vörös hosszú hajkorona.

Partnere egy nagy kalapos
ifjú fekete öltönyös,
Arca hódítóan bajszos,
és a tánca sem közömbös.

Elöntötte zöldáradat
az ártéri földet,
folyóparti fűzfák alatt
föllazult, de szörnyen.

A gyökerek megmozdultak,
megdőltek a törzsek,
letört ágaik lecsúsztak
a pázsitos zöldre.

Öreg törzsek úgy siratják
a letört águkat,
mint háborúkor az anyák
katona fiukat.

Kertem rózsafája
tele van bimbóval,
egy kelyhét kitárta
rózsaszín szirommal.

Áldott a napsugár,
simogatja őket,
szeret, mint anyukám,
álmomban átölel.

Nyári szegfű szíve
oly sok színben ragyog,
mint köröttem minden,
mikor veled vagyok.

Városi utakon
elfogyott figyelmem,
itt a folyóparton
talán kipihenem.

A csend és nyugalom
gyógyítja a lelkem,
vízparti teraszról
kört cikázik szemem.

Csendélet asztalon,
szép virág mindahány,
gyógyírra alkalom,
bűvös az illatár.

Domboldalon kutyusával,
Mónika ül barátsággal,
modellje gyermekdivatnak,
fején csodás masnis kalap.

Azért nagy a karimája,
naptól félti anyukája,
blúza buggyos  ujjú, pöttyös,
kék nadrágja trapéz, öblös.

Benne olyan könnyen mozog,
libben-lobban, sosem szoros,
zöld pázsiton kék virág van,
eltelik az illatával.

Margitnak névnapján,
mikor a nap felkel,
lent a kertek alján
búsan elmerengek.

Manci barátnőmnek
szedek gyöngyvirágot,
kinn a temetőben
csakis hozzá vágyom.

Hű volt és szeretett,
egészen a sírig,
törölgetem szemem.
Hiányolom mindig.

Véle temetődtek
iskolás éveim,
titokba kötözve
közös emlékeink.

Jó reggelt gyermekem,
tiéd szeretetem,
bár már anya lettél,
soha nem feledtél.

Hosszú az ötven év,
fogtuk egymás kezét.
kanyargós volt utunk,
jó hogy boldogultunk.

Töröltünk könnyeket,
ültünk sok ünnepet,
borultunk szívünkre,
a féltett kincsünkre.

Erőszakkal támad a hétfejű sárkány,
Tüze vírus, háború és világválság.
E kihívás kínozza az ember lelkét,
Fokozza a békéért vívott küzdelmét.

Végleg oltani kell a sárkánytüzeket,
Békét, védeni kell benne a gyermeket.
Hogy félelem nélkül élje az életét,
Boldogan kacagjon gyereknap ünnepén.