Asztalomon nyári naplóm,
nagyon kedves bizalmasom.
Beírtakról oly mód hallgat,
zárja egy kis csinos lakat.

Lepréselve őrzi lapja,
rózsát is, mit tőled kaptam,
nagypapa lettél azóta,
mindent beírtam naplómba.

Mára egyedül maradtam,
téged mennybe vitt egy angyal,
nagy a változás köröttem,
bánatokban, örömökben.

Csendes Tisza partján
a vendégház megtelt,
érkezett sok család,
e hely igen kedvelt.

A napfény égető.
A vizet szomjazza,
párás a levegő,
amint azt szippantja.

 Kíséri a  partját
sűrű lombkorona,
árnyékukat adják
az itt nyaralóknak.

A nyári napsugár aranysárga színnel
Festett barackot, neked szedtem, ízleld.
Mosolyog, illatos, arca kissé pozsgás,
Kínálja önmagát, púpozva a kosár!

2022. július 4.

Látóhatár felett a nap tüneményes,
A tenger vizében hosszú híd mit képez.
Rózsaszínre festi a selymes kék színét,
Csendesen hűti le forrón égő szívét.

Álmos, itt az este, de perdül még táncra,
Amit a hídon át virágokkal járja.
Szippantja illatuk csodálatos kelyhét,
Átszövi a szirmok minden egyes sejtjét.

Nyári napsugár már
izzik a kék égen,
áttör felhők fátylán,
csodás az ég kékje.

A tűző napfényben
elszáll minden pára,
útján tüneményes
délibábot játszva.

Mi marad utána?
Repedezett talaj,
a fák hűvös árnya,
de jön majd zivatar.

Megérett a búza,
a fejét lehajtja,
érett mag lehúzza,
ő a táj aranya.

Érkezik egy levél,
Erika kibontja,
lelkével, festménnyel
köszönti anyósa.

Lágy dallamot dalol
a szép virágcsokor,
zöld levele hajlong,
ütemet varázsol.

Magyar nóta hangzik
mindegyik virágból,.
kertekben sarjadzik
a népünk ajkáról.

A tükörbe néztem,
gyermekarcom láttam,
sok évet megértem,
arcom tele ránccal.

Múló időn merengtem,
mely arcomra tapadt,
de lelkem még gyerek,
éreztem, fiatal.

Gyerekek közt éltem,
azok generálták,
sok ártatlan lélek,
az enyémben vájkált.

2022. június 23.

Öreg hársfa törzse,
több száz éves lehet,
koronája körbe'
virággal van tele.

Mézédes illattal
magához csalogat,
megállok alatta,
szedek sok csokorral.

Amíg hazaérek
bódító illatban,
vágyaim mesések,
kedvem határtalan.

Süssünk palacsintát,
javasolja lányom,
meg is sütöm mindjárt,
belesül virágom.

Az én kaktuszomnak
dús csipkés az ága,
mind lehajladoznak
kinyílott virággal.
Rózsaszín szirmai
napfénnyel telített,
szívemnek titkai
fényükkel vegyített.

2022. június 21.

Felhők felett,
a nap alatt
repült a gép,
az idő szaladt,
élménye megmaradt.
Köszönjük Piroska,
hogy megosztottad,
most én is ott vagyok,
ablaknál kuksolok,
lelki szemeimmel
bárányt simogatok.

2022. június 20.

A nyári nap tovább fénylik,
időt csen az éjszakától,
alkonyt  a szél nem kíméli,
lesz belőle szürke fátyol.

Lebegteti földön, égen,
a bíboros napfény foltok
megvillannak a nagy szélben,
és futnak, mint a koboldok.

Díszkert fehér kerítése
öleli a kis tó vizét,
de annak a felszínére
jutó fények már kicsikék.

Meleg nyári estén a ligetben jártam,
Egy padon aludni, hajléktalant láttam.
Összeszorult  szívem, nekem ez nem tetszett,
Törvényt okoltam, hogy ez megtörténhetett.

Jobb napokat látott  férfi aludt mélyen,
Egy járőr odajött, hagyta őt békében.
Bezzeg, ha egy gazdátlan kutyuska volna,
Állatmenhelyen máris lenne otthona.

A Ligeti hársfák alatt
tánczene szól a színpadon.
Közönség még ülve marad,
egy pár már táncol  a placcon.

A  lány fehér táncruhája
bokáig ér bő fodrokkal.
Libben a tánc ritmusára
vörös hosszú hajkorona.

Partnere egy nagy kalapos
ifjú fekete öltönyös,
Arca hódítóan bajszos,
és a tánca sem közömbös.

Elöntötte zöldáradat
az ártéri földet,
folyóparti fűzfák alatt
föllazult, de szörnyen.

A gyökerek megmozdultak,
megdőltek a törzsek,
letört ágaik lecsúsztak
a pázsitos zöldre.

Öreg törzsek úgy siratják
a letört águkat,
mint háborúkor az anyák
katona fiukat.

Kertem rózsafája
tele van bimbóval,
egy kelyhét kitárta
rózsaszín szirommal.

Áldott a napsugár,
simogatja őket,
szeret, mint anyukám,
álmomban átölel.

Nyári szegfű szíve
oly sok színben ragyog,
mint köröttem minden,
mikor veled vagyok.