Az oviban oly nagy csend lett,
Felcsillannak gyerek szemek.
Óvónéni  képet mutat,
Meglátják a havas utat.

Mikulás jön szarvasokkal,
Megkerülte tán a holdat.
Ez aztán a látnivaló,
Mindent belepett már a hó.

Hócsillaggal körülvéve,
Az agancsok összeérnek.
Most érkeznek le a földre,
Szánkó zsákokkal megtömve.

Volt egyszer egy falu Jászboldogháza,
Tanyavilágában öt iskolája.
Akkor a tanulók  hogyan is  éltek,
Új nemzedék kérdi, erről  regélek.
Azért szűntek meg a tanyák iskolák,
Árvízkár lett, majd közös gazdálkodás.
Búzaszemként szóródtunk a hazában,
Mások fészket leltek helyi utcában.
Akik a falut magunk mögött hagytuk,

Tavaszi tarka vidéknek,
zöld a legelője.
Furulya szó hallik szépen,
juhász a szerzője.

A gyapjú bundás bárányok,
legelésznek rajta,.
Terelgeti puli pásztor,
együtt is maradnak.

Magányos fa oly öreg már,
de hajt még levelet.
Gyökere a földtől eláll,
a levegőben lengedez..

Hátizsákkal, túrabottal,
indulunk a hegyre.
A színt váltott falombokban,
sárgák a levelek.

Mikor felérünk a csúcsra,
kőr a panoráma.
Csodáljuk, indulunk újra, 
le a tó partjára.

Csendes kis tó hegy lábánál,
szemünk elé tárul.
Tőle talán nincs szebb látvány,
pompás helyen járunk.

Erdei úton sétálok,
elmélázva meg-meg állok.
oly kanyargós út az élet,
egyeneset nem remélek.

A sok kanyart számon tartom
melyiknél mi változhatott.
oka két jelenség lehet,
magam vagy a  sorsnak keze.

Lelkes szívvel tervezgetek,
ha megvalósul örvendek.
változás útjára lépve 
mint aki célját elérte.

Gerberák öblös vázában, 
sokáig szépek szobában,
délről jöttek erős génjük,
életerő a szépségük.

Ugyanilyen édesanyám,
tőlem kapta anyák napján.
Én meg tőle szeretetet,
amit soha el nem vesztek.

Mindig a szívemben hordom,
apránként többfelé osztom.
idővel azt vettem észre,
mindig új nő a helyére.

Érett szőlőfürtök
tudnak tündökölni,
hamvas kékségükön
zamatot őrizni.

 A szép lányok szedik
daluk messzire száll,
a puttony megtelik
a prés is  készen áll.

A vörös must csorog
koccintás pohárral,
a hordó ha kongott
bort érlel gyomrában.

Magyarországnak szabadságharcai okán,
Sok hősnek vére  folyt évszázadok során.
Október huszonhárom is a szabadság napja,
Diktatúra ellen a fiatalok harca.
A műegyetem lépcsőin leérve,
Lyukas zászlóval vonultak a térre.
Fenntartó hatalom oszlató lövése,
Hősöket teremtett a kőre hullt vérrel.
Mégis az események felgyorsultak,

A tűnő napfények
ott a felhők között,
már lámpásként égnek
a földiek fölött.
A falu házai
árnyékba öltöznek,
kopasz fák ágai
feketén görcsösek.
Aludj el természet,
egy szebb jövőt álmodj,
az őszi enyészet
után szép karácsonyt.
Takard be a földet
hófehér pelyhekkel,
így szerezz örömet

Erdei tisztáson
nincsen árnyék soha,
magányos fa áll ott
őszi fény ragyogja.

Terebélyes lombját
barnára festette
egy szép lányka ott áll
hátát neki vetve.

Erdei tisztásnak
vajon mi a búja,
talán a szép lánynak
itt van randevúja.

Tér és idő játszott velünk,
Találkozás járt csak nekünk.
Jöttél aztán újra mentél,
Veled lenni úgy szeretnék.

Hosszú volt a várakozás,
Elhervadtak mind a rózsák.
Illatuk is elszállt velük,
Benne volt a mi szerelmünk.

De te mindig újra hoztad,
A rózsáid illatoztak.
Öleltük egymást reszketve,
Újra mentél, engedtelek.