Törtem már félbe, keresztbe és hosszába,
tapostak lelkembe, döngöltek a sárba,
hittem hízelgőnek, mézes-mázas szónak,
süllyedt is velem pár elkorhadt csónak.

Rózsaszín felhők nem kísérték utamat,
csak a szél borzolta kócosra hajamat,
fejemet nagy ritkán megsimogatták,
életem vitorláját kifordították.

Lehullt száradó levél,
őrzi az erdő rendjét,
bár talpam alatt ropogásuk 
megtöri templomi csendjét.

Korhadó rönkök állják utamat,
ne menj tovább, ne zavard,
talán ezt üzenik, suttogják,
hisz költenek a madarak.

Harkály küldi az üzenetet,
messze hallik kopogása,
válaszol egy vadgalamb
és a lombok susogása.

Egy halk hangot hallok,
suttogás a légben,
tán a bárányfelhők,
fenn a magas égben?

Nem lelem forrását,
bárhová is nézek,
hisz egyedül vagyok,
ez csupán a lélek.

Hallgatom mit mondhat,
mi lehet oly fontos,
de nem értem szavát,
olyan halkan suttog.

Térdre hull a gyáva,
életéért könyörög,
de ha megfordulsz,
rögtön hátba döf.

Megkegyelmeztél neki,
de elveszi életed,
benne az irgalom 
magja sem szendereg.

Kétszínű és hamis 
minden tette, szava,
rosszindulattal tele 
szépen szóló dala.

Világra jöttünk mezítelen,
azután felruháztak,
gondolatokat, szavakat
adtak útitársnak.

Tanítások és tiltások
kísérték el életünk,
megfogadtuk gyermekként,
de lassan már ébredünk.

Nem volt minden igazság,
de az volt a törvény,
sodort bennünk védtelen
a megszokott örvény.

Tervem volt már sok ezer,
kergettem is álmokat,
rugdostam kavicsokat,
vagy görgettem sziklákat

Úsztam szemben az árral,
vagy csak sodort az élet,
tótágast állt néhányszor
bennem a hívő lélek.

A forró nyárban,
hajnalok hűsítenek,
akkor álmodom.

Ha nem tudsz úszni,
mindegy, hogy mekkora
hullámok vannak.

A játszótéren
kavicsot keresgélek,
unokám várja.

Nyitott ablakom,
madarak ébresztenek,
sajnos fél négykor.

Tomboló nyárban,
munkahelyen a legjobb,
klíma működik.

Egymás mellett plédek, törülközők,
vízben boldog hűsölő fürdőzők,
színes úszógumik, száll a labda,
itt a környék apraja és nagyja.

Kisgyerek ül apja barna vállán,
édes dinnyelé csurog az állán,
kacagva szaladnak be a vízbe,
játszanak, repíti fel az égbe.

Csomagom pakolom,
messzire utazom,
kattogó kerekek
zenéjét hallgatom.

Jegyem a zsebemben,
lesz még pár állomás,
a tájban elveszem,
nem sok a változás.

Halad a vonatom,
döcögünk monoton,
kerekét hallgatom,
ütemét kopogom.

Megállunk, kiszállás,
tömeg a peronon,
új vonat, átszállás,
csomagom pakolom.

Kedvelem a nagy hegyeket,
égbe nyúló szirtjeiket,
tetejére felhő, ha ül,
táncol a nap, elmenekül.

Kedvelem a nagy hegyeket,
köztük járó friss szeleket,
könnyet kicsal, arcot pirít,
nyári napon sétálni hív.

Kedvelem a nagy hegyeket,
felette a kéklő eget,
ha tó tart egy tükröt néki,
benne magát büszkén nézi.

Elsötétedett az égbolt,
a felhők már gyülekeznek,
az üstdobok a távolban
egymást váltva dübörögnek.

Sötétre vált a tó vize,
a part köveit csapkodja,
egyre zordabban fúj a szél,
villám a vizet karcolja.

Szaladnak a vad hullámok,
a kis hajónak sietős 
minél előbb találnia 
egy biztonságos kikötőt.

A délután döngicsélős melegében,
egy vén diófa árnyas rejtekében,
egy szó, egy kép súg egy gondolatot,
hoz a szellő egy fuvallatot.

Hinta lógott öreg kinyúló ágán,
kacagtam, ahogy hintáztatott apám,
nem féltem, ugyan mi bajom lehetne,
két keze úgyis mindentől védene.

Eső esik, nézem az eget,
felhők mögött a nap integet,
festi az ég íves kapuját,
város fölé színes aurát.

Gyerekek nevetnek feléje,
megigézte őket szépsége,
szebbé tette a borús napot,
varázsolt vidám hangulatot.

Kicsi madár villanydróton,
becsicsereg ablakomon,
úgy örülök, hogy itt látlak,
tavaly óta téged várlak.

Gyere itt a régi fészked,
nem bántottam, ahogy kérted,
hozhatod a sárgombócot,
a tavaszi hangulatot.

Nézem majd a fiókákat,
a sok éhes tátott szájat,
jövőre őket is várom,
ablakomat sarkig tárom.

Fényes csík az égen,
pillanatnyi dicsőség,
egy elillanó szépség.

Ha lehullt a földre,
hiába keresném,
fel sem ismerném.

Égett kődarab lett,
az égi utazó,
fénytelen földlakó.

Zenét hallgatok,
vele dúdolok,
dallamok szárnyán,
messze indulok.

Felrémlik egy emlék,
talán egy tánc,
tél volt úgy tudom,
de lehet, hogy nyár?

Az ismerős hangok,
fülembe csengenek,
dúdolom szüntelen,
egész nap zengenek.

Van egy sziget, hol boldogok az emberek,
nincsenek tolvajok, nincsenek fegyverek,
örülnek napsütésnek, szélnek, esőnek,
nem rabjai munkának, múló időnek.

Boldogan kelnek, boldogan fekszenek,
felejtik a gondokat, mindig nevetnek,
nem keseregnek a világ dolgain,
sem régi életük összetört romjain.

Süt a nap,
meleg van,
forr az agy,
nyit a strand.
Utca pang,
fagyis vár,
este langy,
itt a nyár.