Hol van a régi tél,
a csillogó hópelyhek,
örvendező arcok,
kipirult gyerekek.

A figyelő hóember,
ablakon a jégvirág,
hol a finom takaród
hófehér újvilág.

Hol az ünneplő
havas Betlehem,
napsütésben ragyogó
jégcsapot keresem.

Karácsonyfa feldíszítve,
terítve az asztal,
Teri néni kendő nélkül,
kiabálva nyargal.

Kocsma előtt áll a Józsi,
csodálkozva nézi,
hova a nagy sietség,
miért fut a néni?

Haja lobog, ahogy robog,
papucsa is csattog,
köténye úgy deréktájon,
futás közben csapkod.

Forró, illatos nedű,
vörös és fehér,
átmelegíti tested,
évszakokról mesél.

Bimbónyitó május
a tavaszi szélben,
csicsergő madarak
fenn a kéklő égen.

Vesszőt növelő nyár,
árnyat adó levelek,
fürtöt bontó napsugár
érleli a szemeket.

Lakat a házon, eldőlt a kapu,
nem áll már előtte anyu és apu,
senkinek nem kell a vén diófa termése,
ezt zengi egy kicsi madárka meséje.
Visszavette a természet a kertet,
nem találni benne a szép epret,
nem mosolyog vidáman az almafa,
rozsdásan lóg ágán az elhagyott kiskapa.
Baromfiház is itt volt valahol,

Harcias, feltüzelt katonákról,
harcosokról rég tanultunk,
harmincan indultak útnak,
harci mén volt alattuk.

Harsányan ordítozva
harácsoltak és öltek,
haramiákat gyilkoltak,
haragosan irtották őket.

Harmatos kora reggelen
harangozás jelezte,
harckocsi tapossa az utat,
harcterüket keresve.

Fáj a térdem, de csak a bal,
holnap kapok valamit,
helyrehozza, de ha mégsem,
egy kicsit tán csak javít.

Piacon voltam, drága nagyon,
nem is vettem belőle,
megnézem, még ráér kicsit,
nem veszek így előre.

Itt voltak ők, mind a négyen,
az idén már nem jönnek,
elfogyott a szabadságuk,
nem jöhetnek így többet.

Csendesen ücsörgött
egy malával kezében,
nyugalom volt körülötte,
megértés a szemében.

Mindenre mosolyogtak,
arca apró ráncai
táncoltak fényesen,
gyertyáinak lángjai.

Számolta a gyöngyöket,
mormolta imáját,
néha szellő borzolta,
simította ruháját.

A bőség soha ne kerülje el házad,
teli kosara legyen vendég nálad,
ajtódban ott álljon mindig a szerencse,
hívnod se kelljen, reggel csak engedd be.
Jókedved, vidámságod kötényedben hordjad,
életed fonalát könnyedén megfonjad,
az öröm és nevetés veled együtt járjanak,
a béke madarai ablakodba szálljanak.
Mindig legyen veled barát,

   Csak a fejét biccentette meg, mikor az anyja lerakta mellé a tányért. Odanyúlt, szájába rakott egy falatot, az íz ismerős volt, de a tudata nem tudta beazonosítani.
   Keze ügyében volt egy Cola, ivott pár kortyot, majd bámulta tovább a képernyőt. Nem hagyhatta abba, hiszen már majdnem végigért az utolsó pályán, a győzelem karnyújtásnyira volt tőle.

Végre köszönthetem az őszt,
langyos fuvallatát a szélnek,
minden színpompáját
a lehulló levélnek.
Lábam alatt zörgésük zene,
az évszak muzsikája,
járkálok csak benne,
szinte megbabonázva.
Keresem a gesztenyét,
mely rejtette csillogását,
ahogy koppanva leesett 
és levette tüskekabátját.
Megszelídült a napsugár,

Üdvözlöm a napnak gyógyító melegét,
a langyos eső éltető cseppjeit,
a lengedező szellő hűvösét,
testünk szomját oltó vizeket,
az esti égbolton a színeket.
Az erdőknek minden fáját,
a mezők csodás, nyíló virágát,
a fehér hótakarót, a sivatag porát,
hegyeken a csillogó zúzmarát.
Ha körülnézek, csak szépséget látok,

Költők, ti meglátjátok a szépet,
halljátok a halkan fújó szellőt,
az égen a szivárvány kapuját,
a finoman fodrozódó felhőt.
Ti lelketekben hordozzátok a jót,
a magasztos szavakkal teremtést,
megmutatjátok vak szemeinknek
az élet csodás rejtelmét.
Szeretitek a ragyogó napsütést,
ablakon kopogó esőcseppeket,
a gyorsan rohanó időt,

Halkan pengettek egy gitárt,
bűvös hangja messze szállt,
a kis szökőkútnál turbékolt egy galamb,
és megszólalt a távoli harang.
Nyíló virágok között sétáltam,
meg-megállva szépségüket csodáltam,
ma oly jó volt velem a világ,
hallottam egy régi melódiát.
Kedves, szép emlék egy nyári napon,
csillogó fények játszottak hajadon,

Fegyvert adtak kezébe,
védje meg a hazát,
nem hallotta senki
tiltakozó szavát.

Vitték, nem kérdezték,
végzett-e iskolát,
lényeg, hogy találtak
egy újabb katonát.

Mászott lövészárokban,
életét féltette,
haza akart menni,
a sereg nem engedte.

Ha nem jönnek gondolatok,
ugyan mire gondolhatok,
hova mentek, hova tűntek,
tán valahol máshol gyűlnek?

Kicsúfolnak, gúnyolódnak
azok, amik itt maradtak,
mondókába beragadnak,
végül messze elszaladnak.

Megpihenek és megvárom,
tán elmúlik a rímálom,
visszajönnek, sorakoznak,
nekem új örömöt hoznak.

TM

Rossz álomból ébredő reggel,
kávé után tapogatózó kéz,
az ember csak ül némán,
míg magához nem tér.

Letisztulnak a gondolatok,
helyre kell tenni mindent,
a furcsa álom messze illan,
többé hatalma nincsen.

Feledésbe merül a félelem,
elűzi a napsütés,
felülírja az emlékét
a mindennapi létezés.

TM

Gyertyák fénye mutat utat,
kivilágított temető,
sok emlék e sírok között
eszembe jut, jön elő.

Egy nevető, mosolygó arc,
a simogató, meleg kéz,
egy csésze forró teát,
egy illatot felidéz.

Papucsban és otthonkában
mindig dolgot kereső,
kertjében kiskapájával
puha földet egyengető.

   Csak a fejét biccentette meg, mikor az anyja lerakta mellé a tányért.
   Odanyúlt, szájába rakott egy falatot, az íz ismerős volt, de a tudata nem tudta beazonosítani. Keze ügyében volt egy cola, ivott pár kortyot, majd bámulta tovább a képernyőt.