Ó nézz fel a fellegekbe
Tiszta kék égre
Tiszta kékség semmi más
Csak nap, s ragyogás
De mi csillog oly fényesen
Égi eke jelenik meg ékesen
Fehér barázdát szánt az égen
Mint a földön szélesen, de nem mélyen

Erdő mélyén, fenyőfák tövében
Lila szirmaival nyílik a ciklámen
Tölgyek, fenyők alján
Csendben bólogatván

Nagy lombú tölgyek árnyat adnak
Madarak röptükben dalolnak
Ciklámen virágok szép emléket hoznak
Ha ere jársz, feléd bólintanak

Beköszöntött a szeptember
fényes napsugárral
Megérleltette a gyümölcsöt a nyárral
Jöhet a szüret, száll a víg ének
Hegyoldal, domboldal visszhangzik
szebb így az élet
Finom a zamata körtének, almának
Érik a gyümölcse a szorgos munkának

Magas fenyőfa tetején turbékol a gerle
Elveszett párját sírva keresve
Sötét fellegek úsznak felette
Nem szalad már szivárvány az égre

Emléked magas hegyek rejtik
Találkozunk még, magas fenyők üzenik
Találkozunk fenn a csillagos égen
Ne sirass, ne keress engem

/ Mosonmagyaróvár./

Tető roppan, lángnyelv tör az égre
Táncol a tűzkakas, nagy a mérge
Pusztít a kegyetlen, bosszúálló lelke
Ég az elátkozott épület figyelmeztetve!

Mi történt itt megint, milyen pusztítás?
Régi áldozatok, hősök emléke az égre kiált:
Ne legyen iskola, átok ül rajta!
A múlt, hősök jajszavát falakra felírta.

Erdő mélyén , fenyőfák tövében
Lila szirmaival nyílik a ciklámen
Tölgyek, fenyők alján
Csendben bólogatván

Nagy lombú tölgyek árnyat adnak
Madarak röptükben dalolnak
Ciklámen virágok szép emléket hoznak
Ha ere jársz, feléd bólintanak

/125 éves évfordulóra/
Déri Miksa Gép és Villamos ipari Technikum?       
2018-2019 évre.

Régi iskolánk kapuja tárva
Diákjait be, s vissza várja
Sok, szép emlék jut diák éveinkre
Tudásunk alapjait lerakva, megerősítve

Miért hallnak meg a fák?
Pedig gyökerüket az anyaföldbe nyújtják
Állva száradnak el, mint harcos a csatában
Szilárdan állva, törzsük az égre kiáltva:
Miért?

Miért hallnak meg az emberek?
Értük család, testvér, szülő, barát kesereg
Harcuk bevégzik, megharcolják
Némán alszanak el, mint a fák

Narancssárga sásliliom búsan hajtja a fejét
Elvesztettem egy jó testvért
Sírj, csak sírj narancssárga sásliliom
Nincs már senki a világon
Aki engem megvigasztaljon

Nyíljál, nyíljál narancssárga sásliliom sokáig
Emléked elkísér a sírig
Búbánatom nincs, aki megértse
Hullik könnyem, a fájdalom itt lakik a szívemben

/Vincze Viktória. /

Ígéretem teljesítem megint jelentkezem
Ismét van egy szép emlékem
Sakkozni tanít a mamám
Ennek örülök igazán

/nászunktól. Rajka/

Búcsúzom tőled kedves rokon
Bocsáss meg , nem kísértelek utolsó utadon
De fáj, beteg, az idős a lélek,
Gyenge térd rogyni készül
Ezt írhatom le menedékül

Te mindig egyenes szálfa voltál
Mikor Szeged végállomásról elindultál
Meg sem álltál, csak Rajkánál
Várt téged az élet. mit megharcoltál,
helytálltál

/elbeszélő költemény/

Van nekem egy kis unokám
Négyéves, s csörfös kis szája
Mesét mond és verset szaval
Artúr kutyával játszani akar

Édesapja megtiltotta
Nem játszhat  a kutyával nyáron
Mert a zöldben összeszed kullancsot, bolhát
Hopp ugrik is egy a ruhádon.

Ma ,d.u. 3.kor búcsúzunk a legdrágább, legjobbszívű testvéremtől, Erdős Lászlótól. A szavak eltörpülnek...

 /Búcsú László öcsémtől/

Zokog a lelkem, fáj a szívem
Miért hagytál itt bennünket testvérem
Szerettél minket, ahogy mi is
Jó lelked volt, szeretett az isten is

Minden szó, csak gyenge vigasztaló
Szívünk fáj, nem ad megnyugvást a szó
Mindenkihez volt kedves szavad
Az elesetteknek megnyugvást adtad

/Kiss Irmának- Szívecskének./

Nézd, ragyog a nyár
Neked dalol a madár
Millió virág illata téged köszönt
Vadgalamb lombok közt költ
Minden madár neked turbékol, énekel
Nézd szép az élet, szép a lét
Ne add fel a reményt!

Él a Kisalföldön, szép vidéken,
Egy öreg hársfa, Szigetköz szívébe
Megtiszteli, aki arra járva
Szép lombkoronáját megcsodálja

Szigetköz „Legöregebb fája”
Róla írok, mit szól a fáma
Megélt, vagy százhuszonhat évet
Himnuszt énekelne, de róla szól a történet

Régi Magyarország csodálatos várak
Megirigyelte a nyugat hazánkat
Rendeletet adott várak bontására
Ahol ellenség nem döntötte romba
Rombolják le, hogy magyart ne vigyázza

Évszázadok igyekezete, kőről, kőre emelte
Felépültek  egyes várak
Múlt mementói e szép hazánknak
Égre kiáltja, él még a nemzet
Magas várat épít, a múltra emlékeztet

Nap ontja melegét
Száraz a föld,a rét
Felhő nincs az égen
Szomjazik minden
Virág nem nyílik a réten