Vigyázzatok tépi már a sátán
Láncait , mérgében ledobván
Küldi felétek vad hadait
Elpusztítani ami szép, ami hit

Ha a turulmadár visszatérne
Nem ismer a tájra
Nem ismer a sok szétrombolt várra
Benőtte már az enyészet virága
Hogy ne ismerjen senki hazájára 

Ismét lengeti a szél a magyar zászlót
Nap fénye ragyogva csillan a Dunán
Boldog mosoly tükrözi vissza
Országházban, s fenn a várban Budán

Sír, zokog a lelkem
Nem nyújtod már felém kezed
Nem vigasztalsz kedves szóval
Sem biztató, sem dorgálóval

Könyvet, ha kezedbe veszed
Kiolvasod belőle az üzenetet
Szavak, mondatok, gondolatok
Jelzik örülök, vagy boldog vagyok
Ha szomorú a napjaim sora
Megvigasztal, betűkkel mondja

Forrón éget a nap sugara
Napraforgó tengerre,s tanyára
Egyetlen egy tanya áll magában
Sárga napraforgóval a nagy határban

Hiába mondod !
A madárnak ne énekeljen
A vándornak útra ne keljen
A napnak ne adjon meleget
A szívednek, nem lesz több szeretet

Búcsúzom tőled öreg akác
Száraz minden ága
Éveken át élősködő
Fagyöngy ette, rágta

 Ha az ember visszaemlékezik megélt rövid életében, milyen fontos események voltak a történelemben, a XX. században, bizony volt elég.Tizenkét évesen, már értettem, 1956.-ban Édesapám nagy keserűségét, aki a „Don kanyart” is megjárta, hogy elvették a földjeit, TSZ-be vitték gépeit, lovait, mindent, amit elért a háború után.

Erdei út szalad tova
Nőszirom szélét tarkítja
Boldogság járt erre
Azért van a napnak 
Mosolyogni kedve

Nyíljatok csak virágok
Szálljon illatotok
Édesanyám virágai
Jutnak eszembe
Virágok közt a nyuszi
Fészkelt el benne

Ragyogó napsugár
Madár ének zengi
Köszöntünk kis virág
Drága kicsi Viki

Szőke haját fújja a szél
Mosolyog, ha beszél
Kedves arca, nem feledem
Ő az én unokám nekem

Aranyló kalász éretten fejét hajtja
Lengő búzamező  kész  az aratásra
Már csak emlék a kasza suhogása
De éget most is a júniusi nap ragyogása

Már csak emlék apám biztatása
Féltő szava, „Vigyázz éles a kasza
Szúrós a tarló, éles a sarló!”
S homlokán a nehéz veríték csorgása

Csendesen andalgott a Tisza
Partos medrében
Alkony némán búcsút int a tájra
Millió,milló kérész násztáncát járta

Gyermek korom emlék képe
Péter és Pál ölelése
„Megfértek bíz a naptárba”
S falum búcsújában

Forró napsugaraktól érik a gabona
Jó termést ígér a búzatábla
A perzselő nap szinte éget
Ontja a szűnni nem akaró meleget

/Nem forog a Szarvas-i szélmalom
történelmi Magyarország közepe
Nemzeti Összetartozás napjára!/

Nem forog a szarvasi szélmalom!
Nagy lapátjait a zivatar sem hajtja!
Hiába hajtom, tengelyét rozsda marja!
Meg sem mozdul, áll némán magába!