Lombos fák alatt álltam,
hallgatott a barna ég,
a vén estét csodáltam,
s a nyár keblén estikék
üzentek át hozzám.

Ötvenhat éve van egy barátom, igazi, fiatalkori barátom, akivel együtt kezdtük a kanadai , emigráns életet.

Rovással élő kopjafára véssük
a jelent kísérő percek énekét,
hírünket rőzselángok jelzik még--
tisztán ősi dal zeng felénk zenét.

Mintha Liszt rapszódiát hallanék!--
madárhangban szél zenéje kísér.
Körülöttem mindég ilyen a vidék,
mint örök-járó, hangos lemez--

Az ember embernek adta át.

az idő a századoknak tovább:
védjétek majd a dombos temetőt, 
a házakat, az élet otthonát.
Hajtott az élet, nőtt a temető.

Már, csak elvétve hallom
az itt maradt madarak énekét,
hűvösödik, s a léthez
igazítja minden az életét.

Őstenger párás melegéből,
ködös ismeretlenségből,
az első, egysejtű szűztől indult--
nem kérkedve ugyan, de elindult
millió éves, életkísérő útján.

Olcsó a mész is, olcsó a vér is, ha nem olaj.
Egy idő óta pénzbe markoló váltás anyja szül
új világrenddel kódolható szülöttet
--nézi múlt átkával pecsételt gyermekét a rendszer,
és rájön, hogy ez is mint a többi torzszülött.

pályázatra

KARANCSON

Kinézek az ablakon--
a domboldalon
már színesednek a fák.

A huszonnégy órás napok
börtönében
éveknek tűnnek
a percek is.

Erzsi, tizenhat éves kora óta reménykedik,
huszonöt éve vár szüntelen, és egyre nyugtalanabb.
Háromszáz vágyott reménye, ígérgetése
űz vele tréfát, és Erzsi minden hónapban

Veled élve önfeledten,
mint ősi szerelmes sámán,
úgy pihentetlek mellemen.
Élethű valóság ágyán

Az eresz alatt ült,
nézte két korty között
a csillagokat, és
az ifjú est mesés