Nem régen volt, ám megesett,
nagy sztori lett, cifra eset.
Valahol a sivatagban,
megérkezett holtfáradtan.
|
Ismered az öreg Márkust?
Kedvelem.
Azt kiáltja, csak, most már ….. pszt,
csend legyen!
|
Ha a Holdvilág fürdik,
éj tengerében úszik,
fényudvart ragyog, szikráz,
sziporkázza a gyönyört.
|
Kapaszkodjunk össze mi, MAGYARERŐSÖK,
keljenek életre a néhai ősök!
Hallgassuk intelmük, mit mondottak sorba!
Enyészet rozsdája múltunk ne rombolja!
Álljunk egymás mellé, egyenes derékkal,
írjunk prózát, verset, tisztító szándékkal.
|
Hagyjatok szeretni, őszintén örülni,
sötét fellegek közt újra felderülni.
Versenyre kelni a tompa zúgó széllel,
gyémántként izzani szikrázó napfénnyel.
|
Olyan tekintete,
mint éjnek mélysége,
melyben a távolság
pár tucat fényévre
|
Mit is mondhatnék még e szép alkalomra?
Azt hogy gondolok rád, emlékszem napokra.
Elmondhatnám azt is, fáj a lelkem érted,
Kérlelem az Istent, adjon békét néked!
|
Évámnak ajánlva. A hivatásáról íródott ez a történet, a nevelőszülő foglalkozásról, szeretettel.
|
A kései prédikátor.
ballada
Virrad a hajnal, harmat szitál,
álmából ébred a táj.
Sóhajt a szellő, hajlik az ág,
felhőkben résre talál.
|

Égre tekintettem,
lelkemből kibuggyant.
Égő, forró, könnycsepp,
szám szélére csurrant.
|
Szikrázva az éjjel,
lángot vetve fénnyel,
homályt pislog, tétováz.
Lidérc lázban izzik,
|
Honnan jön az ihlet, miből támad hajlam?
Távolba tekintesz, messze, elmerengve.
Miért is oly fontos? Újra meg kell valljam!
Mikor arcom ragyog csillogó szemedbe.
|

Remegni kezd a hangszer, húrja megfeszül,
kesernyés édességgel árad, elvegyül.
Rőt, vörös színű, különös, fura elegy,
lassan alvadó vérként takar sebet.
|
Drága Múzsámnak köszönettel az inspirációért, mely arra késztetett, mint próféciát, megírjam e balladát!
|
Mi az, miért igen gyakran megmarkoltak tollat?
Elmélázó ábrázattal versszakokká róttak.
Illatos fuvallatában fürdetve szellemét,
kitárja az égbolt felé, tág csillagrendszerét.
|
Versbe fonom érzéseim, úgy kommunikálom,
mint akinek nincs más dolga ezen a világon.
Minden dühöm, indulatom, rímeimben lüktet,
haragos ár hullámaként protestálva, tüntet!
|
Udvaron sétált, a labda nagyot puffant,
pont hátba találta, épphogy ki nem durrant.
Lassan fordult nyögve, arrafelé nézett,
felvette a földről, és hozzájuk lépett.
|
A Nő
Az égiek adománya lelkednek támasza,
kietlen zord ridegségnek, ébredő tavasza.
Dermesztő magányosságban, egyedül félsz, vacogsz,
ködfátyolt, felhőket törve, feletted felragyog.
|
Meginog a szilárd, a szoros fellazul,
Elbukik a tudás, ostoba lesz az úr.
Rettegő a bátor, emészti félelem,
Néhány arasznyira szűkül a végtelen.
|
Szeretett Múzsámnak, Évinek ajánlva
Kerestem betűként mondatokban, szóban,
mely a legfontosabb karakter a sorban.
Vonal, pont, vagy vessző, parányi írásjel,
tollakból sercegő érzések sírják el.
|