Ha újra itt leszel,
szívednek mindent megteszek,
boldogságot adok,
felejtsd el a gondot,
hagyd a múltad magad mögött,
nézd a jövőt, a gyönyörűt.
Együtt boldogok vagyunk,
ezt te is jól tudod.
Szeretve szép az élet,
szeressük egymást,
amíg lehet.
Siess hozzám,
hisz úgy várlak,
két karom ölelésre kitárva,

Ragyog a nap felettünk,
ha Te itt vagy mivelünk,
fényed árad felénk,
ide ülsz most mellénk,
szívünk dobban,
egyre jobban,
szeretetet adsz és kapsz,
már nem is kell más vigasz.
Színeidet szavakban osztod,
a neten velünk megosztod.
Szeretünk nagyon téged,
öröm legyen mindig a vendéged,
ezt kívánjuk mi mind néked!

Engedd,
hogy hozzád bújjak,
ígérem, nem zavarlak,
hagyd, hogy halljam a szívverésed,
érezzem puha érintésed.
Kérlek, engedd,
hogy szeresselek,
hadd legyek én a mindened.
Hidd el, mindent megteszek,
veled így végre én boldog leszek!
Engedd,
hogy öledbe kucorodjak,
csókkal halmozzam el a szomjas ajkadat.
Engedd,

Én is voltam ifjú, bohó leány,
udvarolt nekem is dalia néhány,
de szívem akkor is csak egyet szeretett,
a többi továbbmehetett!
Nem volt drámai jelenet,
megmondtam őszintén, én kit szeretek!
Életemben oly sok mindent átéltem,
de a bizonytalanságért nem változtattam meg az életem.
Maradtam a régi megszokottnál,

Ó, ha itt lennél velem,
rózsám nyílna neked.
Tűzpiros szirma égő láng,
minden percben téged vár.
Ó, ha itt lennél velem,
édes csókommal halmoználak el,
letörölném fáradt homlokod,
neked mindent megadok.
Ó, ha itt lennél velem,
repülnénk a fellegekbe,
felhő hátán kacagnánk,
olyan boldogok volnánk.

Ne mondj semmit,
hallgassuk együtt a csend szavát,
csak ölelj némán át,
simulj érzékin hozzám,
érezzem szíved vágyát.
A csend beszél,
hallgasd, mit mesél,
hogy hiányzol,
ha két karod féltőn nem ölel át,
ha nem hallgathatom
a szíved dobbanását,
kell, hogy érezzelek,
hogy elmondhassam,
mennyire szeretlek.

Olyan jó, mikor átölelsz,
mikor a szád a számon megpihen,
forró csókot adsz énnekem,
izzik a levegő körülöttem.
Olyan jó, mikor átölelsz engem,
egy szerelmes dalt dúdolsz nekem,
lelkemben a vágy felgyúl,
s a szívem ver vadul.
Olyan jó, ha érzem,
lobban a láng,
a szemed íriszén
csillagok gyúlnak már.

Álmaimban gyakran látlak gitárral a kezedben,
játszol és dúdolsz egy csodálatos dalt nekem.
Hallgatlak,
s könnyem folyik patakként
a keblemre,
s az én szívem úgy fáj érted,
miért nem hajtod a fejed most az ölembe.
Halkan szól a gitár hangja, egyre messzebbről hallom,
s eltűnik a hangod az éjszakában,
már nem hallani a dalod.

Egy csodálatos dal zsong a fülemben,
szabadulni tőle nem tudok sehogy sem.
Egy kedves dal a szerelemről,
mely szívemben él,
lelkem még sok szépet remél.
Egy halk futam a zongorán,
egy csendes dallam a gitár húrján
szívemnek oly kedves emlék,
bár remélem, hallhatom még e csodás zenét.
Egy fülbemászó dallam a hárfa húrjain életre kél,

Csendes augusztusi késő délután ülök a lugasban,
s halkan zokogok,
szívemet ellepte egy végtelen szomorúság,
ez bizony a valóság,
könnyeim záporként hullanak,
a lábaimnál egy tócsában megállnak.
Miért e végtelen temetői csend,
hisz a szívem vadul zakatol, élek, még remélek,
de baljós jelek figyelmeztetnek,
nincs minden rendben.

Gyere, gyere
és szeress,
kérlek, kedvesem,
ne légy rest!
Gyere, gyere
és forrón csókolj,
édes szavakkal
suttogva bókolj!
Gyere, gyere és szeress,
mézédes csókokkal dédelgess,
öledbe bújva cirógass,
puha kezeddel simogass.
Gyere, gyere
és repüljünk,
a boldogság repülőszőnyegére felüljünk.

Volt egy csodaszép álmom,
én kitártam a két karom,
mert felém siettél gyorsan
a tejúton,
nekünk a csillagok világítottak,
nem a neon!
Megöleltél, számra forró csókot adtál,
s egy kósza bárányfelhőre magaddal húztál!
A vén hold nevetve ránk kacsintott,
majd elfordult, mint aki semmit sem látott.

Felvirradt egy új nap,
új reménnyel,
újra tele sugárzó isteni fénnyel!
Ma talán szebb lesz a világ,
nyílik még ma is mindenkinek sok szép virág,
szívünkben szeretet,
lelkünkben béke,
mosolyogva vidáman nézzünk
a jövőbe.
Ma neked is, nekem is legyen szép a napod,
hát vedd fel ma kedvesem az új kalapod!

Augusztusban, ha gyötör
az ízületi fájdalom,
borogatást tegyél rá békarokkából,
drága barátom!
Ihatod teának,
jót tesz a gyomortáji nyavajának.
Végy belőle egy kis merőkanállal,
és oszd be egész napra,
meglátod, milyen jó lesz a hatása.
Könnyed, ha hull,
mint az eső, és tengerré nő,
fáj nagyon a térded
és a szíved,

Lassan vége a nyárnak,
rég lehullott a virága
az akácnak.
Viharok jönnek, mennek,
és bizony oly sok kárt tesznek.
Ember harcol,
versenyezni akar a természettel,
de mindig alul marad ebben a versenyben.
A természet mindig győz,
hisz nála az Isteni ERŐ!
Annyi kárt tettünk mi EMBEREK,
hogy az mára már felbecsülhetetlen.

Felkelt a nap,
édes puha meleg sugara
arcomat simogatja.
Oly szép a nyári reggel,
tele reménnyel, szeretettel.
Jólesik testünknek, lelkünknek
a napsugár simogatása.
reggel mindig új reményt ad,
reméljük,
hogy szebb lesz,
jobb lesz,
boldogabb lesz.
Kívánom,
hogy teljesüljön
minden ember vágya itt e földön,

Szerelmem, mint a fáklya, úgy lobogott,
bár a türelmem egyre fogyott,
te nem jöttél,
én csak álmodtalak,
hiába, az álmok néha becsapnak,
hiú reményekkel áltatnak.
Életem országútján kanosszámat járom,
sokszor úgy érzem, legyőz a fájdalom,
az életben nem lesz rá alkalom,
hogy arcodat láthatom.
Remélem, egyszer mégis megláthatom,

Megéltem már ennyi meg ennyi évet,
rám nehezednek, mint a súlyos, nehéz malomkövek,
volt jó is, rossz is,
feledni kellene a rosszat,
s örülni, mi jó van, annak!
Szerettem és szerettek,
elmúltak a szerelmes évek,
maradt a szeretet,
mely betölti életünket.
A hajunk lassan hófehér,
arcukon barázdát hagyott a sok dolgos év,