Amikor úgy érzed, mindennek vége,
amikor azt hiszed, semminek nincs értelme,
amikor úgy érzed, összecsapnak a hullámok feletted,
és tudod, itt már nincs mit tenned.
Hiába minden, ilyen az élet,
s hogy jobbra fordul a sorsod,
az már csak hiú reményed.
Szélmalomharc, és Te vagy a sarc,
az életünket elborította a vészjósló köd,

Szobámban templomi csend honol,
kezemet imára kulcsolom.
Gyermeki lelkem szárnyak nélkül szállna,
ó, Istenem, mi ennek az ára?
Oly nagy bűn ez, hogy elvágyom,
hogy a szívemet kitárom,
hogy van, aki szeret,
és én is szerethetek,
kedves barátaim,
jó lenne most együtt lenni veletek.
Hív a messzeség, valahol várnak,

Mondd, miért,
ha vágyik az ember az elérhetetlen után?
Mondd, mit ér az élet,
ha csak vágyak halmaza gyötör éjszakákon át?
Mondd, jön-e még a boldogság felém?
Mondd, szeretsz-e még kedvesem újra belém?
Mondd édesem újra, hogy szeretsz,
hogy újra ég a láng, ha átölelsz,
s a vágy éget és a szíved is gyorsabban ver.

Ó, mikor még gyermek voltam én,
Édesanyám a széltől is óvott szegény,
azt mondta, jó gyerek voltam már akkor is mindig,
mindig, mindenhova rajzoltam.
Nekem nem kellett más,
csak papír és ceruza,
így nem is unatkoztam én soha.
Ártatlan gyermekként néztem a világot,
szerettem akkor is minden virágot.
Hittem a szépben, a jóban,

Ó, kedvesem, ha elmondanád,
mit is érzel irántam oly régen már,
ha szavakba öntenéd,
hidd el, megérteném,
mit érzel ma is e szép tavasz reggelén.
Bár ajkad zárva, nincs szavad,
szívem érzi, mit mondani akarsz,
de tehetetlen vagyok,
pedig hidd el, én próbálkozom,
bár észre sem veszed sokszor.
Nehéz a szívem, hisz úgy vágyom,

Szunnyad a vörös rózsa virága kelyhében a kis bogár,
elnyomta az álom, sokat dolgozott ma már.
Napsugár simogatja a rózsa finom, törékeny, vérvörös szirmát,
enyhe szél ringatja,
senki ne zavarja a bogárka álmát.
Virágok illata száll a légben,
oly bódító, szerelmet hozó májusi éden.
Ó, szerelmes május, drága pünkösd,

Kiskertemben kinyílott már a pünkösdi rózsa,
színe csodás piros és a rózsaszín több árnyalata.
Illatát viszi a tavaszi szél messzire,
a Pünkösdi ünnep eljövetelét hirdetve.
Májusfát állítanak az eladó lányoknak,
s az a legény, aki az erejét fitogtatja,
estére az lehet a pünkösd királya.
A pünkösdi királynak része van sok földi jóban,

Álmaimban velem vagy még ma is,
ó, te édes szerelem,
emlékszem még, oly boldog voltam teveled.
Szerelemnek a mézédes csókját
ma is érzem a számon,
erre most is úgy vágyom.
Szerelmünknek rubintszínű nektárcseppje
égeti a szívemet,
oly rég volt, hogy velem voltál,
de a szívem nem felejt,
reméli, hogy eljössz újra,

A csend, a néma csend, mely néha kell,
s van, hogy nem, mert a szív szorít,
a lélek puha szárnyon libben,
az árnyék nyúlik, a könnyem hullik.
Mély fájdalom, a szívem úgy sajog,
a sóhajom száll, hegyeken át,
s hogy rád talál, úgy remélem már.
A vágy dalol, és érzem én,
hogy messze-messze, valahol
valaki rám gondol.

Fáradt arcomon megpihen a délutáni napsugár,
könnyeim szárítja fel,
s a szívem sóháját viszi messzire el a tavaszi szél,
mely most is rólad mesél.
Szellő szárnyán szállj hozzám, légy velem,
hisz úgy várlak, kedvesem.
Itt vagy velem a szívemben legbelül, mint drága kincs,
mert csak Te vagy nekem, másom nincs.
Mint szárnyaszegett madár,

Oly csodás, ha szeretnek, s te szeretsz,
ha van, aki remeg érted,
s megtenne mindent neked.
Ha messze jár, és nincs veled,
hiánya fáj, szíved érte eped.
Hiányod megszokni soha nem tudom,
párnámon érzem még az illatod,
bőrömön kezed,
amint tollpiheként simítod végig a testemet.
Keblemen az izgató, puha csókod,

Csillagporos tejúton fájó szívem botorkált,
s egy arra járó égi fény rám talált.
Égi fénye átkarolta reszkető testem,
és megnyugtatta fájó szívemet.
Álom, álom, édes álom,
csillagporos tejúton az utamat járom,
kísér engem égi fény,
újra velem van a hit és a remény,
szívem is újra remél.
Égi fény, te hű kisérőm,

Lassan ébred a hajnal, 
oszlik a sötét,
nyúlik az árnyék,
a felkelő nap még nyújtózkodik egyet,
mielőtt melengető sugarával megsimogatja az ébredő tájat.
Ébred a természet,
virul a határ,
úgy várják már a felkelő nap fénylő sugarát.
Virágok kelyhei nyílnak,
bogarak, lepkék vígan szárnyukat csillogtatva

Új hét kezdődött, szikrázó, napfényes reggellel,
felfrissült lélekkel,
új reményekkel.
Nyílnak a virágok,
szirmaik csodás színekben pompáznak,
csalogatják a méheket, lepkéket,
édes nedűt kínálva kelyheikből.
Megújult minden,
enyhe szellő simogatja a fák, bokrok leveleit,
s a kismadarak éneke vígan száll.

Ölelj, ölelj, kérlek, ne várj,
gyere már, ölemben izzik a vágy.
Szeress nagyon,
nem kell vagyon,
csak itt legyél mindig velem!

Ölelj, ölelj, szorosan át,
érezzem a tested lüktető ritmusát,
e tánc a mienk, 
égig emel,
ó, jó, hogy itt vagy nekem!

Oly jó, ha belenézek szemed íriszébe,
kezem a kezedbe',
szerelmes szívemet tettem eléd le,
ölelésed, csókod kaptam cserébe.
Csókod mézédes ízét érzem számon,
reszkető testemnek ne légy vágyálom.
Kell a szerelem, hisz ez kortól független,
kell hozzá az is, hogy szeressenek,
és te viszont szeress.

Ha leszáll a csendes éj,
s a szívünk megbékél,
a remény új életre kél,
s megtörtént álmokról mesél.
Mert vágyik még a szív,
és téged hív,
s az éj csodás szerelmet ígér,
s egy rég elfelejtett emlék
újra életre kél!
Újra izzik a vágy,
s már semmi sem fáj ,
hát jöjj kedvesem,
én szerelmesem.
Suttogd halkan a nevem,

Hull, csak hull a májusi eső,
mely aranyat ér,
hisz sarjad a vetés, zöldül a táj,
de néha, mintha sok lenne már.
Csillognak az esőcseppek a fák levelein,
a virágok szirmain,
s ha jő majd az éltető nap melengető sugara,
majd felszárítja átázott testüket.
Új lélegzetet vehetnek a megtisztult levelek,
a csodálatos virágok,