Timothy, az unoka

Ő már tipikusan Amerikai. Lévén, hogy angol anyanyelven tanult beszélni, magyarul ő már nem beszél és érteni is csak keveset ért.

Steve...a Fiú

   István egy dunántúli kis faluban Bakonycsernyén született, még az 1900-as évek első felének derekán. Édesanyja egyedül nevelte gyermekeit, nehéz sorsuk volt. Már fiatalon munkát kellett vállalnia. Munkát, - mint a falubeli férfiaknak általában - a közeli bánya nyújtott.

   Egy napon azzal állított be: Mami!- Mami! Megtaláltam! Ő lesz a feleségem! Olyan boldog volt. Arcomat csókolgatta, ölelgetett, szorongatott. Rám ruházta minden szeretetét, amit csak Joannenek adni tudott. Még csak tizenhat éves volt. Bizonyítanom kell! a Maminak a Dedinek, és most már Joannenek is. Jó amerikai magyar vagyok. Maximalista, mint a mami.

      Csakúgy bóklászgattam a kertben, mindig van itt tennivaló, őszbe fordult lassan a nap. Látom, mennyire élnek, újból virulnak rózsáim! Gondoltam, már nincs az a nagy hőség, Papókának viszek egy csokorral. Örülni fog, tudom mennyire szerette a rózsát, sok tövet ültettünk együtt. És lám, most valóságos színkavalkádban pompáznak.

   Ma Papókám velem volt. Már kora reggel megjött. Ő főzte és hozta nekem a legfinomabb kávét amit csak meginni kellett. Pontosan úgy, ahogy mindig is tette. Reggeli után rögtön mentem a kertbe, hogy legszebb virágaimból egy nagy csokorra valót megszedjek, és elvigyem neki is, hadd örömködjön ő is láttukon. Még emlékszem mennyire szerette, hogy ennyi virágot tartok.

Egy reggelen furcsa dolog történt. Kelek fel, hát valami éles tárgy beleakadt a hálóingembe, azon át pedig, ahogy az már csak történhetett, éppen az alsó felem bal partján rendes karcolatot ejtve, megjelölt! Fájdalmamban feljajdultam. 

 Nagyon szeretek újra szülőfalumban Bakonycsernyén élni. Bevallom, soha nem gondoltam arra, hogy egyszer eljön, eljöhet még az a változás életemben, ami azt hozza el, hogy hazaköltözöm.

Ők ebben az évben gyökeret vertek a szívembe, olyan erővel, ahogyan csak a gyökér képes. Már orkán sem tudná kitépni belőlem őket. Minden rájuk emlékeztet.

Boriskának

Tegnapok voltak,
A ma, van.
Holnap lesz, ha lesz.
Mivel a tegnap már elmúlt, és a holnap lesz, ha lesz,
Ezért én a mának élek.
Minden elkövetkező napom, a ma lesz.

Emlékszel még? Erélyesen rám szóltál:
      - Te nem érted? Nem érted, hogy most hallgassál? Nem érted mit érzek? Elveszítettem akit olyan nagyon nehezen kaptam meg, akiben örömködhettem, akiben gyönyörködhettem, akire annyira büszke lehettem. 

Amúgy már megkaptam: te egy víg özvegy vagy!. Mászkálgatsz a világban, gondtalanul, láthatóan, problémáknak nyoma sincs nálad. Imént dőzsöltél Amerikában, aztán ha meg otthon vagy, folyton - folyvást utazgatsz ide-oda. Jól élsz. Mit akarsz?