Már fakó a rét,
és visszavonhatatlan
ráteszi kezét
szívemre a tél, fagy van,
bú a szavamban.

Csak sétálok, velem van vén kutyám,
vonzanak, lehúznak az emlékek,
most csak mi ketten lágy tavam partján,
nincs kihez szóljak, kivel beszéljek.

Versmorzsa

Árnyak völgyében
járva is félt másokat
óvja övéit.

2014. 12. 24. 

Nekem ezen esten már az is elég
ha illatos gyertyám tövéig leég
vagy csonkig aztán elalszik velem
melege fénye lesz a védelmem

Aranyvasárnapi gondolatok

Nem adatott meg a börtön biztonsága
hiába keresem lelkem nem találja
a szilárd pontot szavakat mondatokat
akarom akarom fejem nem bólogat

A partokon sétál, a teste ösztövér,
a lelke végtelen, az egekig felér,
az ecsetből csorognak a fények, csodák,
egy sötét kor fölé feszít glóriát.

Hordoztam bánatot, kaptam örömet,
puha párnát, és vetettek rám követ,
sokszor már csak az árnyékom követett,
olykor nyüzsgött, máskor kiürült a bolt,
de akkor sem hiszem, hogy csak ennyi volt.

Pergeti levelét a piruló platán,
alatta szoborpár pőrén is puritán,
kőfiú fogja a kőleány kezét,
rusztikus elnagyolt, mégis szép a kép,
a túlparti hegyek, mint sötét kulisszák,

Nem félek tőletek ásító mélységek
A tiszta víztükörbe belesimulok
Hosszú karcsapással ostromlom az eget
Az arcomhoz kúsznak habok a hullámok

Miért kínoztok folyton, mit kértek számon,
mért meséltek nekem mások fájdalmáról,
vonszoltok vizeken át és az aszályon,
vijjogó dalotok a szívembe markol.
Örömet ígértetek, lányokat, gyönyört,

Nem hallom régóta a dalotok,
nótás nagyapám mióta halott,
a kedvét nem vidítja fenn a fán
lágy énekű, hajnali csalogány.

  Még meg sem születtünk, mikor nagyapáik háborúkat és országnyi területeket vesztve, apáink vérfürdőkbe hajszolva, rohanva arra ítéltek bennünket, hogy éljünk, ahogy tudunk a maradékon.

Karácsonyi üzenet

Most hidegek a szívek a kezek
nem mentek fordultok egymás felé
a szeretet vágya mindenkié

Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek
szitált szemedben a bús-mosoly
csak pár száraz szeretet-szelet
kenyér a közeli a boltból

Megkésett tavaszon és hideg májuson,
a koravén nyárban, vagy fonnyadó őszön
is simogat az élet, halkan Himnuszom
dúdolom, magam magamnak híven őrzöm.

Köszönöm erényem erőm hibáim
ocsúdik hajnal altatnak alkonyok
megszülethettem és még mindig vagyok
bár tüzem irigyli testvéri Káin