Nem zavar, nem bánt a tükörben ez az arc,
a hajnalok frissek, de én már öreg
vagyok, volt elég harc, nem kevés kudarc,
ropognak a csontok, foszlik a szövet.

Mikor köztetek járok, csak susogjatok
gyengéd szeretetet, empátiát felém,
lassan magam sem értem már,  ki is vagyok
e kitárulkozásban május elején.

Nincs mandulafám, csak egy szegény barack,
a legtöbb ősöm cseléd volt és paraszt,
de irtották kertjükben a dudvát, gazt,
nem győzött rajtuk a levertség, tarack,
kedves emlékük ide köt és maraszt.

Három éves voltam, ő talán hetven,
és együtt sétáltunk a réteken át,
kis kezem melengette a kezében,
megmutatta milyen is a világ.

Feszülnek a rügyek, nincsenek levelek,
virághavazásban minden oly üde, friss,
az ember ennél többet már nem is kérhet,
kit e partra sodort egykor a genezis.

Mikor a semmi egy maggá összeállt
és vadak lepték el a békés határt
zárt pillák közé fény lopta be magát
életet ontottak a tört fiolák

Zavaros mondatok és szimpla szavak,
hibákat talál bennük az olvasat,
írni még tudok valahogy, nem vitás,
a végső konklúzió néha hibás.
Töltögetem a lélek üregeit,

Az őszben feketét fest az éj ecsetje,
hallgatunk némán, akkor is megszólalok,
mint ahogy a reggel köszön rá az estre,
vajúdnak, születnek bennem a mondatok.

Nem hagyom magam
​Ajánlom Komoróczky Zoltán barátomnak
M. I.

Már ezer éve hogy zsibbad a vállunk,
pusztulunk, és hullunk fél ezer éve,
próbára tesz minket elvadult korunk,
fogyatkozunk, apad a nemzet vére.

Tavaim partján, nádasok szegélyén
szomszédjaim a legelésző őzek,
erdők sűrűjét hiába keresném,
itt csak árva, szomorú füzek nőnek.

Sötét szobámban még alszik a félhomály,
de már az asztalon csillan valami fény,
tán mosatlan tányér, vagy egy törött pohár,
a reggelem nem dúsgazdag, nem is szegény.

Fehér cipők sétáltak hajdanán
Hagyva nyomokat a lágy fövenyen
Zizeg és sziszeg a homok lazán
Betemetve minket is könnyeden

Bármeddig tart e véletlen élet,
naponta is felidézlek Anyám,
örök alkonyon és távoli végek
alján szültél, a semmi talaján.

Már nem ütöm hangosan a vasat,
és szűkülnek köröttem a körök,
a hajnalom csendben, halkan hasad,
az óramutató gyorsan pörög. 

Kolduló királyként járok, bolyongok
az édes múltban, tarolt udvaromban,
de képek, kacajok édes illatok
szelíd elegye örökre velem van.

Csak egyszer rég volt Budán kutyavásár
napjaink szegényebbek az elvártnál
beteg nem vagyok tán csak pesszimista
de egyre hosszabb nő a várólista

Töredékek 1.

Tán meggyötört öreg az Isten
de tavaszt megújulást ígér
hideg ködökön át is érzem
a fényét melegszem tüzénél.