Volt egy kis vörös párizsi kokott
Ki éjjel-nappal csókokat lopott
Szeretőit váltogatta
Szépségét így elkoptatta

Állok egy rideg kő előtt, némán,
Rajta gyöngybetűkkel neved látom.
Őszi eső mossa könnyem, árván,
Milyen az élet a túlvilágon?

Tizenhat volt, és én harminchét,
Igazi, bolondos kis kamasz,
Csak bontogatta szárnyait még,
Száját sosem hagyta el panasz.
 

Háromezer lábnyi magasban fenn,
Buja-zöld, vad erdők árnyékában, 
Pihen e csodás és mély tengerszem,
Örök szépség állandóságában.

Tükröt tartok magam elé,
s benne téged látlak "én"-ként,
magamba nézek, befelé,
és te jelensz meg egy képként.

Karod ringat forrón, csendesen
Csókkal felelek rá, édesem
Izzik szívem szenvedélyesen
Nélküled nem, veled létezem
Csitítsd csókoddal lázas testem.

Lágyan ringatózom őszi csendben
Köröttem az elmúlás dala szól
Érzem lélekben és fáradt testben
Megittasulva az alkonyattól
Beköszöntött az ősz.

Hír: Egy másfél éves szír kisfiú holtesttét vetette partra a víz...

fekete égen fekete nap
fekete árnyak az ég alatt
fekete mosoly fekete száj

Úgy fogtad tegnap a kezemet, 
Pont úgy, mint mikor gyermek voltam,
Mert figyelted minden léptemet,
Tudtam jól, hogy hozzád tartoztam.

Bomba robbant bennem, hogy rám néztél,
Oly kedvesen s szeretve becéztél,

Cél nélkül, csak úgy barangolok. 
Hajamon szaltót vet a fény.
Magamnak már nem parancsolok,
Megyek az álom ösvényén.

Verőfényes napsütés volt,
Szikrázott fenn a kék égbolt,
Ketten ültek ott a padon
Egy szép júliusi napon.

A Lexus ajtaja kinyílik,
S egy hang szólal onnan, belülről
István, mondtam már, így nem illik,
Maga nyisson ajtót, elölről.

Magyar vagyok... és önzőn
Mondom, én magyarnak születtem,
Mert itt ringatták bölcsőm,
És itt élhetek becsületben.

Nagyon szomorú vagyok, a gépem bedöglött, egy újat kellett venni, nem tudtalak olvasni benneteket, nem tudtam feltölteni.