Vajh' mikor is történt, már igen nagyon régen,
éppen ezerhétszáz éve talán.
Ha nem így lenne, hát nem mondanám,
de így maradt fenn sokak emlékezetében.

Nem búcsúzom... a halál csak egy állapot,
egy végleges, bár számunkra szomorú tény,
hisz nem érzünk mást, mint oly fájó bánatot,
mely bennünk tombol ott, a lelkünk legmélyén.

Lehunyom a szemem, az éj betakar,
az álom elkerül, nem jön egyhamar,
rám borul a csönd, az erdő mély csöndje,
itt nem zavarnak, ez a senki földje.

A székelyek nem tehetősek,
csak egyszerűek és szegények,
de mégis vendégszeretőek,
csavaros eszűek, szerények.

Most épp én is magamba roskadtam
álmomban egy kisbabát ringattam
gyönyörű fürtjeit simogattam
Istenem, mennyire boldog voltam!

Néztél-e már kisgyermek szemébe?
Csendben, kíváncsian elmerengve?
Vitt már téged magával mesébe
megfejteni a titkot töprengve?

Volt valaki, ki mindig figyelt rám,
de most hirtelen hűtlen lett hozzám.
Nem értem, mi történt, fejem töröm,
de hogyha visszatér, megköszönöm!

Egy újabb hosszú év eltelt már ... veled
mellettem vagy ... lágyan fogom a kezed
őszülő fejedet vállamra hajtod
érted dobban a szívem ... ugye hallod?

Egy csacska fecske csicsereg
és csivitelve didereg
a hideg májusi éjjel,
még harcolva a sötéttel,
fészket épít hűvös sárból,
 

Megállok most a járda szélén,
vajon hogyan, és merre tovább?
Már itt lennék tán az út végén?
Az ember lám, egyre tétovább...

Nézlek csak elmerengve, ó te Hófehér,
mily hosszú, rögös volt az út, mit megtettél,
míg eljutottál hozzám, míg ideértél.

Látom ősapád, s ősanyád hajladozni
viharos, széljárta úton porosodni
Vajon ennyi volt csupán, mit elérhettél.

Csíksomlyó a székelyek Mária kegyhelye
sokak által kedvelt búcsú- s zarándokhelye
hol Jóisten mondá: a világot felosztja,
s a nemzetek közötti civakodást oldja.

Egy nagyobbacska Nephila pók,
szőrös hasú és kissé pufók,
egy nap békát fogott,
mérgében dohogott,
úgy látom, ma éhen maradok.

Száz kis béka a csúcs felé tört
fele útnál már mind meggyötört
tömeg rikolt: add fel
célod nem éred el
csak egyik: hallócsöve eltört.

Fenn, a fenyvesek koszorúzta
zordon és sötét hegyek között,
ember nem lakta tájak fölött
élt egy tündér, olyan szép fajta.

Mi lehet szebb a tarka világnál,
felhők közt elbújó kacér napnál,
földközelben játszó pillangónál,
s föld alatt megbúvó magocskánál?

Elültetted kis virágod
oly sok-sok évvel ezelőtt,
óvtad, védted, ő volt álmod,
és ő csak nőtt, és egyre nőtt.