Hogy mily utakon jártam,
tán sosem hinnéd el nekem,
egy csodálatos virágoskertben,
ott amit valaha rég elvesztettem,
nem gondoltam, hogy megtaláljam,
a nagy őt – téged édes kedvesem.

Ilyen hűvös nyári este,
de mily sok telt el azóta,
hogy ajkamról elhangzott,
az a szép régi magyar nóta.

Köszönöm a boldogságot,
életemnek ez nagy kincse,
maradjon így mind örökre,
szívemnek végleges bilincse.

Kicsi kecske mond mire vársz?
hogy benézel így az ablakon,
rózsáimat már mind lelegelted,
de a tejedet azt megkapom?.

Legeled a margarétát ágaskodva
öreg háznak kopott ablakán,
az elcsent étek jobban ízlik,
mint abrak a széna rácsán.?

Remegve vibrál fénye a Holdnak,
víz fodrában prizmaként hatnak,
fák lombjai közt át - át bújnak,
út porában foltként mutatnak.

Tegnap volt, nagyon tegnap még,
gyermekként mikor játszottam,
szerettem mesét, regényt olvasni,
könyvekből szép szavakat loptam.

Amerre csak bolyongok
sötét árnyakat találok,
lopakodnak sunyin felém
a régi színlelt barátok.

Virág kelyhébe
méhek szállnak,
évnek minden napján
munkában állnak.

Beteltek már a könyvnek
sárgára színesedett lapjai,
régóta nem néztek bele
nem lapozta senki.

Sűrű rengeteg állta utamat,
dágvány sár fogta lábamat.

Elérkezik az idő, hogy egyszer,
mindent de mindent, feledünk,
nem csak a rosszra, de még tán,
a legszebbekre sem emlékezünk.

Nem tudom már kinek írjak,
gondolatokat, kivel osszak?

Szomjazom – könnyeim is elapadtak,
ajkaidtól a csókjaid, már rég szárazzak,
itt belül az emlékek, még megmaradtak,
reggelente a rózsák, harmattól csillogna

   Történt Somogy ország déli fertályán, egy Dráva parti nagyközségben, még nem nyilvánították várossá. Kemény tél volt, szokás volt akkoriban, vagy inkább szigorú utasítás, a határőröknek igazoltatni bárhol, a határ bizonyos mélységi vonaláig. Vasútállomáson, vonatokon egyaránt.

Lezüllött kocsmák,
szocpribék szigetek,
borospohár a társad,
laposra taposott csikkek.

Édes Hazám, te gyönyörű ország,
szívem telve veled, Magyarország,
határain belül van még egy ország,
Balaton Dráva közt, Somogy ország.

Lelkünk képzelt, vonal kódján,
hol az évek, sok barázdát vágtak,
sokszor nem is válogatunk, csak
úgy spontán, az ujjak elé álltak.

Álomképek hullottak a porba,
hiába vágytam rád szorongva,
kerültük egymást, mosolyogva,
emléked néha kísért álmaimba.