Szikrákat szórt a hideg téli este. A fagyos északi szél úgy vágott az ember arcába, mintha frissen fent borotvával szabdalták volna azt. Talán a Jóisten azért rendelte e földre ezt az ítéletidőt, hogy senki emberfia ne mozduljon ki meleg fészkéből, hiszen Karácsony este volt. De mégsem volt élettelen a hófödte rónaság.

   Valahol egy kis faluban, annak is legvégén, ott hol az ember még nyáron is térdig járt a sárban, volt egy kis szabóműhely. Nem sok munka volt, hiszen a faluban alig élt egy pár ember, azok is szegények voltak, mint a templom egere. Csak toldozni, foltozni hordták oda a ruhájukat. Mivel pénze egyiknek sem volt, hát úgy fizettek, ahogy tudtak.

Ma átmentem a nagyszüleim sírját is letakarítani, mert tudod, hozzájuk már csak évente egyszer mennek a látogatók, hogy pár szál virágot, vagy éppen egy sírcsokrot az ő nyughelyükre is letegyenek. Aztán az elszáradt virágokat már nem takarítja le senki. Mindenesetre ma rendbe tettem, s amíg munkálkodtam rám köszönt a tisztelendő úr!

Három hét a paradicsomban

   Nem titok, más is megteszi: rendszeresen teszek fel verset a poet.hu-ra is. Legutóbb a "Templomban" c. versemet tettem fel, ami gyakorlatilag most már biztosan nem lesz ott olvasható, mert hosszú várakoztatást követően a "Figyelő" kiírta: a főmoderátor bírálja el a versemet.

Isten segítségével:újra otthon

“ Ő pedig amikor ezt meghallotta, így szólt:
  Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra,
  hanem a betegeknek. “ Máté ev.9,12.

Akinek nincsen...

Mama
       Kétségbeesve kérdeztelek: mit csinálsz velem
       Vicuskám?
       Szemtelenül válaszoltál:
       - Hát mit   csinálnék?
         Folyamatosan szerelembe ejtelek.

1965 március elején ezt írta Édesanyám:

Nagy fák erdejében Calaverasban. Az alagútfa kevéssel látogatásunk előtt ketté tört. A fa átmérője 319 centiméter. A törzsben alagút vezetett át. Most megpihenni lehet előtte.