Borús nyári nap volt, eső közelgett, mely fullasztó, párás forróságot tolt maga előtt.

A honvéd őrnagy, aki szintén a kis helységben tartózkodott, nagyot nézett, hogy nemes Vadász József nemzetőr százados az ép jobb karjával átöleli a „drótostótot“. Maga is nemes ember volt, és nem értette a pórnéppel, a „jobbágyokkal“ barátkozó nemeseket. 

  Még a „két „cigány“ vígan ropta a táncot társuk hegedű nyekergésére, addig Majni csak szerényen a kerítés tövébe kuporgott. Mikor a „prímás“ abbahagyta a hegedülést, és a három cigánylegény a lőrétől megrészegűlten a Duna partra tántorogva a hídfő melletti fa alá heveredtett, a drótostót is  jobbnak látta elkotródni a kocsma udvaráról. 

    Tavasz van. Minden mi életnek mondható elindul egynyári útján, hogy aztán újra nyugovóra térjen egy hófödte álomban. Tavasz, a mindenség reggele, egyetlen szó csupán, mégis mindent rejt, ami csoda: ébredés, születés, élet.

    Az orvos reggel, már egész korán ért Annáék házához. Sietett megnézni kis betegét, akit éjfél körül hagyott ott, miután sikerült csillapítani láztól égő testének gyötrelmeit. Mikor belépett a kis, állott szagú házba, mindenütt sötét volt, csupán a kislány szobájából szűrődött ki pislákolón a fény.

Ez elég jó tervnek látszott, de először arra volt szükség, hogy valahogy bejussanak Pestre. Együtt semmi esetre sem mehettek, hiszen már az gyanút keltene, ha a drótostót három cigánylegénnyel érkezik. Így Béla egyedül ballagott Pest szűk mellékutcáin, és sokszor még arra is kényszerült, hogy szennyes, ürülékes pocsolyákat kerülgessen, mert akkor még a mellékutcákon bizony nem volt semmilyen csatornázás. 

   A kis városszéli fogadóban már kora hajnalban nagy volt a jövés-menés. Ki-ki végezte a maga megszokott, mindennapos dolgát.

Gödöllőt elhagyta, és, úgy gondolta, legjobb, ha Pest-Budát érintve Komárom felé veszi az útját. Még Vadász századostól tudta, hogy a főváros az ellenség kezén van, és hogy Komárom ugyan tarja magát, de kemény ostromgyűrűvel van körülvéve. Úgy vélekedett, Pest-Budára meg sem próbál bejutni, csak a környéken tanyázó ellenséges alakulatokat figyeli meg, és tovább halad  Felvidék felé.

    Tudod…velem mindig történik valami. Akkor is volt story, amikor Dedike megszületett.

    Vége lett a jó világomnak, amikor elmentél a PIÁR-ba tanulni.

   Emlékszem… Kicsike voltam, Te ültél az ágyam sarkába kuporodva, és meséltél nekem arról, hogyan építesz várat a fából készült építő kockákból.

Vadász százados már pár napja elment Ceglédről, de Béla állandóan a szavain rágódott. Nem volt tanult ember, még írni-olvasni sem tudott, ezért neki igen keveset jelentett az a szó hogy „trónfosztás”.

Gyönyörű este volt, a nappali forróságot már elnyelte a kezdődő éjszaka komor sötétje, miközben egy langyos szellő úgy simította végig a tájat, mint ahogyan a legpuhább anyakéz szokta simítani édes gyermekét.

Építészetet tanultam, tehát ismerem az aranymetszés szabályait - a matematikában, geometriában is.

Mindketten csurom vizesek voltak, és a lány csak azért nem reszketett, és azért nem vacogtak a fogai, mert aléltan, magatehetetlenül feküdt Béla karjaiban. Vadász százados maga is sebet kapott a koponyáján. Egy osztrák dragonyos úgy akkurátusan fejbe kólintotta, de szerencsére az ütést a csákó, és az abba tömött zsebkendő, amit azért tett bele valamikor Vadász Józsi, hogy a csákó tartsa a formáját, megvédte a fejét.