Karácsony közeledett. Beleborzongtam a gondolatba. Ki néztem az ablakon és figyeltem, amint a hatalmas hópelyhek hullnak a földre. Mint nehéz zsákok huppantak a száraz avarra. Betakarták, elrejtették az elmúlás jeleit. Szinte, ott voltam.  A hegyek körül ólálkodó szél, szegélyezte utamat. Átölelt a lenyugvó nap álmos sugara és csak néztem a távoli hegyeket.

Hogyan regulázzuk meg rosszcsont gyermekünket?
Hogyan tudnánk móresre tanítani?
Akár két jól irányzott atyai pofont is bevetnénk?
Hadd tanulja a kutya-fitye emberséget!

Karácsony?

   Tamás elhatározta, hogy elmegy motorozni, és magával viszi öccsét, Bencét. November közepe volt, de a nap még szórta sugarát. Tamás 18 éves volt, Bence 15. Jó testvérek voltak, azonban Bencének úgy kellett csinálni, ahogyan a nagyobb testvére mondta, mindig ő diktált, ha jónak tűnt, ha rossznak.
-   Nem fogunk megfázni? – kérdezte Bence.

Brassó főterén egy teraszon ülve elmélkedem a látottakon. Barátnőm méltatlankodik a kávéért elkért összegen. Tíz lei! Ezt az érvágást, nem fogja megbocsátani a románoknak sohasem.

Timothy, az unoka

Ő már tipikusan Amerikai. Lévén, hogy angol anyanyelven tanult beszélni, magyarul ő már nem beszél és érteni is csak keveset ért.

Steve...a Fiú

   István egy dunántúli kis faluban Bakonycsernyén született, még az 1900-as évek első felének derekán. Édesanyja egyedül nevelte gyermekeit, nehéz sorsuk volt. Már fiatalon munkát kellett vállalnia. Munkát, - mint a falubeli férfiaknak általában - a közeli bánya nyújtott.

   Egy napon azzal állított be: Mami!- Mami! Megtaláltam! Ő lesz a feleségem! Olyan boldog volt. Arcomat csókolgatta, ölelgetett, szorongatott. Rám ruházta minden szeretetét, amit csak Joannenek adni tudott. Még csak tizenhat éves volt. Bizonyítanom kell! a Maminak a Dedinek, és most már Joannenek is. Jó amerikai magyar vagyok. Maximalista, mint a mami.

      Csakúgy bóklászgattam a kertben, mindig van itt tennivaló, őszbe fordult lassan a nap. Látom, mennyire élnek, újból virulnak rózsáim! Gondoltam, már nincs az a nagy hőség, Papókának viszek egy csokorral. Örülni fog, tudom mennyire szerette a rózsát, sok tövet ültettünk együtt. És lám, most valóságos színkavalkádban pompáznak.

   Ma Papókám velem volt. Már kora reggel megjött. Ő főzte és hozta nekem a legfinomabb kávét amit csak meginni kellett. Pontosan úgy, ahogy mindig is tette. Reggeli után rögtön mentem a kertbe, hogy legszebb virágaimból egy nagy csokorra valót megszedjek, és elvigyem neki is, hadd örömködjön ő is láttukon. Még emlékszem mennyire szerette, hogy ennyi virágot tartok.

   Egy rövid történetet hozok, aminek eredménye, az emberi érzésektől, jó indulattól függ. Volt már rá példa, hogy valakit kitagadtak a családból amiatt, hogy nem azzal házasodott, akivel a tisztes família szerette volna. Volt, hogy a gyermek nem arra ment, amerre helyesnek vélték az öntörvényű szülők, de az régen volt. A régi időkben hallhattunk hasonló sztorikat.

Béla bácsi kedvenc karosszékében ült, kezében egy könyvvel és békésen szundikált. Szépeket álmodhatott, mert mosolygott. Legrémesebb álmában sem juthatott eszébe, hogy a másik szobában éppen az ő sorsát beszéli meg a fia és a menye. Mindketten jogászok voltak.