Már-már depressziós lettem. Oly mértékben nyomaszt a sötétség, a négy fal között lét, hogy lefekvésre késztet. Beteg vagyok ettől. A semmittevéstől. Hiába jönnek gondolatok, nem tudom leírni. Nincs kedvem hozzá. A tévé engem nem igazán köt le. Keresek valami filmet. A film nem segít elterelni gondolataimat. Elalszom. De hogyan?

 Kovács Endre honvéd volt zalaapáti lakos emlékére, aki a doni orosz áttöréskor után tűnt el, és a mai napig nem tudjuk, hol van a sírja.

Észrevétlenül, halkan, csendben,
Nagyközség lett Bakonycsernye.

   Nagyon régen történt, de mai nap is emlékszem, arra a régi-régi karácsonyra, mikor jó apám elment az erdőbe, hogy egy szép nagy fát hozzon nekünk. Meg is hozta és boldogok voltunk, hogy milyen óriási  karácsonyfánk lesz.

Hatéves korától táncol. Klasszikus balettet.

     Karácsony közeledett. Beleborzongtam a gondolatba. Ki néztem az ablakon és figyeltem, amint a hatalmas hópelyhek hullnak a földre. Mint nehéz zsákok huppantak a száraz avarra. Betakarták, elrejtették az elmúlás jeleit. Szinte, ott voltam.  A hegyek körül ólálkodó szél, szegélyezte utamat. Átölelt a lenyugvó nap álmos sugara és csak néztem a távoli hegyeket.

Hogyan regulázzuk meg rosszcsont gyermekünket?
Hogyan tudnánk móresre tanítani?
Akár két jól irányzott atyai pofont is bevetnénk?
Hadd tanulja a kutya-fitye emberséget!

Karácsony?

   Tamás elhatározta, hogy elmegy motorozni, és magával viszi öccsét, Bencét. November közepe volt, de a nap még szórta sugarát. Tamás 18 éves volt, Bence 15. Jó testvérek voltak, azonban Bencének úgy kellett csinálni, ahogyan a nagyobb testvére mondta, mindig ő diktált, ha jónak tűnt, ha rossznak.
-   Nem fogunk megfázni? – kérdezte Bence.

Brassó főterén egy teraszon ülve elmélkedem a látottakon. Barátnőm méltatlankodik a kávéért elkért összegen. Tíz lei! Ezt az érvágást, nem fogja megbocsátani a románoknak sohasem.

Timothy, az unoka

Ő már tipikusan Amerikai. Lévén, hogy angol anyanyelven tanult beszélni, magyarul ő már nem beszél és érteni is csak keveset ért.

Steve...a Fiú

   István egy dunántúli kis faluban Bakonycsernyén született, még az 1900-as évek első felének derekán. Édesanyja egyedül nevelte gyermekeit, nehéz sorsuk volt. Már fiatalon munkát kellett vállalnia. Munkát, - mint a falubeli férfiaknak általában - a közeli bánya nyújtott.

   Egy napon azzal állított be: Mami!- Mami! Megtaláltam! Ő lesz a feleségem! Olyan boldog volt. Arcomat csókolgatta, ölelgetett, szorongatott. Rám ruházta minden szeretetét, amit csak Joannenek adni tudott. Még csak tizenhat éves volt. Bizonyítanom kell! a Maminak a Dedinek, és most már Joannenek is. Jó amerikai magyar vagyok. Maximalista, mint a mami.