Az úton remeg a levegő,
olvadt aszfaltcseppek csillognak,
aki teheti nem jön elő,
örül a hűvös otthonnak.

Az elszáradt fű sárgán zörög,
rajta bágyadt szöcske ciripel,
a magasban egy madár köröz,
reméli valamit kiszemel.

Árnyat adó lombok alá,
igyekszik ki úton halad,
fagylaltozik egész család,
jól esik a hideg nyalat.

Csak rajtad múlik mit határozol,
máskülönben félek elkárhozol,
sors útjába nehéz beleszólni,
a ködös útnak végét sem látni.

Illuminátusoknak fészkébe,
hol ördögnek pokolnak rémképe,
ember vigyázz, egyre szaporodnak,
közétek orvul visszacsorognak.

Mester reggel ajtót nyitja,
rákiabál inasára.
Hé! Te! Gyerünk ki az ágyból!
Nem szólok vagy százszor!
Hajnal van, alig pirkad még,
az inast húzza a melegség.
Takarója alatt álom,
távol járt, oly messzi tájon.
Testét ágyból kirángatja,
nehéz szívvel hátrahagyva,
könnyű sorsot, boldogságot,
mindent, miről álmot látott.

Zenetanártól búcsúzom

Elveszítette hegedű játékosát,
vonója kihullott örökre kezéből,
a mennyei zenekar tagja lett,
angyalok isznak a zenéjéből.

Mikor az égi kórus rázendít,
idelent fagyos lesz minden,
kiválik egy magányos hegedűs,
dallamot visz sok fájó szívbe.

Sárga már a búzatábla,
Lehajtja fejét kalásza.
Duzzadnak a magok benne,
Kár lenne ha kiperegne.

A menyecske szép mosolyú,
Fején kalászos koszorú.
Októbertől júliusig,
Vetés idő gyorsan múlik.

Új kenyér lesz nemsokára,
Neki pedig kisbabája.
A termésnek beérése,
Egy új gyermek születése.

Faház bujkál patak parton,
pókháló az ablakon,
eresz alatt öreg padon,
madárfüttyöt hallgatom.
 
Fák között a szél mesélget,
réges régi meséket,
azokról, kik köztük éltek,
vagy csak ide betértek.
 
Sokan jöttek megpihenni,
gondjaikat letenni,
itt jártak tán felejteni,
vagy titokban szeretni.
 

(kedvesemnek)

Csak még egy éjszakára - még egyre
gyere vissza úgy, mint akkor régen,
mint amilyen voltál azon a mozgó
karcokkal teli fekete-fehér filmen.

Nyújtanám feléd munkától fáradt
erőtlen, de nem remegő kezemet,
megdöbbenek, mikor látom szemedben
a megcsillanó, hálás könnyeket.

Éreztél már nyári estén,
egy bizsergő érzést,
mikor vágyad felébredvén,
csak a táncnak élnél.

Elkapott bíz' fiatalon,
felforrt úgy a vérem,
magam voltam akkor placcon,
átéltem egészen.

Körülöttem megszűnt minden,
perdültem, forogtam,
testem erre-arra billent,
cipőmmel kopogtam.

Globális felmelegedés,
átírja a napom,
nappal kondis elviselés,
este a Balaton.
 
Teleholdnak fehér fénye,
ezüsthidat alkot,
elfekszem egy sekély részen,
est csendjét hallgatom.
 
Hátam mögött hegyről zúdul,
a forrásnak vize,
tőle a víz itt megújul,
jól esik a hideg.
 
Felnézek a magas égre,

Kismadaram árva kismadaram,
Mit keresel itt lent az avarban,
Vagy a városi nagy utcazajban,
Szállj csak szállj te oda a magasban.

Sokszor szállnék én is oda veled,
de én sajnos nem, csak te teheted,
én írásaimmal törekszem magasba,
hegyeknek csúcsára a havasba.

Érkezik a nyáj hazafelé,
birkapata kopog a kövön,
egy békés esti menetelés,
végig a falun, át a közön.

Bárány anyja hasát bökdösi,
éhes és finom tejre vágyik,
puli az ifjú kost üldözi,
mert néha csavargóvá válik.

A pásztor komótosan ballag,
tudja már semmi nem sietős,
mert a vezérkos kolomp hangja,
juhok számára a vezető.

Lassan már lajtos kocsival
hordják ki a leírt szavakat,
hisz vagyunk már oly sokan,
rímek mégsem fognak sokakat.

Madár börtönéből szabadult,
kalitba zárt vágyódó lelkem,
ahol gyorsan összekuszálódik,
csak kárba soha ne vesszen.

Villám hasít, az ég dörren,
tükröződik a víztükörben,
ott egy régi festményt láttam,
Monalisa tűnt fel a lányban.

Mosolya mint festmény mása,
ujj gyönyörnek ragyogása,
szépséges vagy, és oly csodás,
mint egy művészi alkotás.

Az úszás megment,
cápával ne találkozz,
így megmenekülsz.
      "
De messze a part,
megesik hogy kifáradsz,
kifog menteni.
    "
Most imádkozzál,
alélt tested a parton,
látod van Isten.
    "
Katétereznek,
közben mondod az imát,
lám gyógyult lettél    

Kicsit más mint a többi,
kicsit kilógsz a százból,
bár a másság oly csöppnyi,
kicsi tánc csak az árnytól.

Lelked szabad, máshol jár,
eléd tárult a végtelen,
ki tudja hol, merre száll,
míg játszol oly csendesen.

Gondolatod sose bánd,
már elnyelte a semmi,
lehet furcsa mire vágysz,
de te meg merted tenni.

Voltunk, vagyunk, leszünk, hisz erőnk a hit,
nemzetünk kinevelt, sok kiváló államférfit,
Pozsonynál csatát nyertünk, mit tanítanak,
harangot délben, győzelmünkért kondítanak.