Udvarunk egy nagy kővel,
lekaszált fű illata,
nagyapám meleg keze,
a diófa árnyéka.

Kertben frissen ásott föld,
szőlőhegyre mezítláb,
nyári döngicsélős csönd,
dajkálni egy rongybabát.

Porban és sárban ülni,
téli szoba hidege,
ágyba bújni dunnába,
szenes kályha melege.

Legszebb emléken kategória

Szivárványt sóhajtottam az égre még,
végre sem gondoltam, bár beteg voltam,
mert törött kezemben volt a messzeség,
édesanyám adta vigasztalóan.
Ősz eleje volt, fény-szülte szeptember,
a loholó lét hintája ott megállt,
a kifosztott jelenemben nem egyszer
láttam a múltból Dobót, a kapitányt.

Fáradtan puffan sajnos már, tomporám a széken,
hiába az igyekezet, ebből nem lesz érem,
higgyétek el fáradt vagyok, ám bármit is akarok,
nem megy úgy a munka, akárhogy csűrök csavarok.

Még hallom hegedűm hangját,
látom a gyermekek arcát.
Hatására lélek rezdül,
csodás érzés ez legbelül.

Ekkor megszűnik a világ,
nyílik lelkükben hangvirág.
Szétszórja virág porait,
zene csodás dallamait.

Eljön a pillanat vége,
Megszűnt a zene élménye.
Kórusban zengik játszd el még,
Mert nekünk ennyi nem elég.

Már látom, nem csak hangját hallom,
turbékol a párját hívja,
azon a búgó galamb hangon,
reméli tán elcsábítja.

A tetőn lépeget, körbenéz,
forgolódik türelmetlenül,
talán akad itt a földtekén,
ki szárnyai alá repül.

Fészket is építene neki,
hordaná a finom eleséget,
lennének együtt sok szép éveik.
ha találna egy feleséget.

Az élet zajló tengerében, feltűntél egy szép napon,
de mióta megláttalak, csak egyre jobban szomjazom,
ki iszok most minden vizet, mi az a kútban lelhető,
utána a jó snapszot, ami mindig szívmelengető.

Megleptél Hercegnőm, küldtél egy gyönyörű képet,
ami rádöbbentett, nem kell nekem a remeteélet,
csodálatos szépséged, felülír minden eddigit,
megmozdul a világ, nem maradhatok frigid.

A természet temploma

Hol a bükkfák égig érnek,
nem hajolnak meg a szélnek,
levelek közt napfény csillan,
táncot lejtve tovaillan,

a ciklámen lehelete
utat mutat, erre gyere,
itt leled meg a templomot,
mit a természet alkotott.

Séta közben egy csodás kis tóra leltem
Egy hatalmas erdő kellős közepén
Nézem egymagam a csendes tavat
Sehol egy lélek, sehol egy rezdülés.

Hirtelen megpillantom a tekinteteteket
A szivárványos víztükör szélén
Öröm és könnycsepp és egyre több könnycsepp
Gyönge szívemben boldogság és gyötrelem.

Elkezdődtek az emberes hónapok,
vedlenek a fák, hűvösek a hajnalok,
elszínesedett levelek hullanak,
de még kukacvirágok tarkán nyílnak.

Ezerarcú ám az ősznek profilja,
olykor hajnali köd körül puszilja,
csörgő faleveleket hordoz a szél,
elmúlás szépségéről emígy mesél.