A csopaki domboldalon,
fasor kíséri utamat,
a dalom is innen hangzik,
táncolnak a napsugarak.

Ó március, te kikeleti varázs,
Ragyog a fény, csábítva int felém,
Érzi- e a szíved, amit én,
Új életre kelt március reggelén.

Gerjesztett Apokalipszis
A korona vírus hisztérikus reagálása kapcsán

Az Apokalipszis már bennünk csírázik,
de makacsul remélünk mind a halálig,
hogy azért van, ami folytonos és örök,
tán béke lesz egyszer az olajfák fölött. 

Gyertyám lángja lobog és ragyog,
Mai ima rebeg ajkamon,
Valakiért ki oly jó barát,
Együtt éltük élet viharát,

Ami táplálta is lelkünket,
Mai élő szeretetünket.
Ami eljut az égiekhez,
Mert ima gyógyír a betegnek.

Minden este ezt megismétlem,
Reményt sugalló csendességben.
Erősíti a hit ereje,
Ne félj, Isten fogja kezedet!

Most mikor hitünket alázzák
Üldözik a híveit, templomát gyújtják
Nagyböjtben gondolj erre!
Példaképedként Istenre

Áldd meg Uram ezt a népet!
Lásd, ha sírnak s kérve kérnek!
Tartsd meg őket erős karral,

Visszatérve a másik önmagamból
Széles, járható utakon lépkedek,
Sokat plagizáltam már a másiktól,
Szűk rácsok közé szorítom a teret,
Se versek, se rímek.
Mit képzeltem, és mit is gondolhattam,
Mikor megráztam a szürke hegyeket,
Mit hallhattam meg a szirén- hangokban,
Papírra ragadtam, mint naiv legyek,
Szállnék, de nem lehet.

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.

Múló évek apró örömei ritkák,
de táncolni kell, mozognak vonók.
Szól a zene, s a régi dallamok
kézfogásait tanulják az unokák.

Mosd csak mosd ki szemeidből,
minden éjszakának rossz álmait,
nem voltam akkor ott melletted,
mikor vágytad szerelmünk vágyait.

Osztom a tegnapot a holnappal,
a mából talán majd sorsot húzok,
bohóc parádézza agyon magát,
többed magammal teát kortyolok.

A fordított lábak sétálóján,
délutáni Nap huncutan mosolyog,
még kilehet játszani tél aduját,
mikor párember összesomolyog.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb, bal partját,
Suhog a víz, rohan az ár,
Túlparton valaki vár.

Vastaggá híznak a fekete árnyak,
énem közepén vacognak telente,
idelenn törvény most a káosz rendje,
böjti szelektől pattannak a zárak.

A virágok reszketve belül nyílnak,
illat-spórák remegnek eleresztve
sápadt, áttetsző, tavaszi terekbe,
kis ágyást kapartam pár szerény vágynak.

/Háború után:1946.:Kitelepítések
Felvidékről magyarok panaszai/

Hiába mondod
A madárnak, ne énekeljen,
A vándornak, útra ne keljen,
A napnak, ne adjon meleget!
A szívednek, nem lesz több szeretet.

Ötmilliárd a lottón,
hétmilliárd a Földön –
koronavírus grasszál…