Fehér hótakaróval köszönt az ünnep
Lelkem csendesen ünnepelt
Téli nyugalom szállt a tájra
Nehéz hó pihent a fákra

Erdei út a forrás felett
mely úgy körbe vezet,
beépített zeg-zúg kunyhók
itt-ott azért van épület.

Csillog a fagyban a Tél palotája,
zúzmara hullik, s hópihe rája.
Jégüveg ablaka, hűs a szobája,
köd fala rejti szürke homályba.
Jár-kel a tájon a szél csoda szánja –
csendes a birtok, dér foga rágja. 

 Figyeljünk Rájuk! 

Vén koldus ül az
aluljáró mélyén,
alatta rongyok,
arcán redők a gondok.

Képzeljétek nálunk
pöttyös Mikulás járt

Sírtál-e már ma Kedves,
vagy hagyod:
csak mérgezzen a bánat?

Szerelmemnek vágyó tűzét
csak csókod tudja oltani,
érintésedtől mind kinyílnak
szívem s lelkem zárt kapui.

Áldott szép lesz a Szenteste,
állj meg Barátom egy percre,
hunyd be kérlek a szemed,
s hipp-hopp, ott leszek Veled.

 Értelmezési kísérlet   

Nem született Ő istállóban,
párát lehelő barmok közé,
nem aludt szalmán se jászolban,

Hópihe pelyhek
Hullnak az égből.
Hó-puha bundát
Ölt a fenyő.
Hó-pici selymet,
Fény-verítékből

Mikor a három királyok elindultak
Felragyogott a jászol fölött egy csillag
Égi csillag, fényes csillag
Hol a Messiás megszületett, mutatva az utat

Zárt palackot ha kinyitod
vad szelek feszítik a fákat,
versekből szőtt üzenetek
leveleitől kopaszok az ágak.

Csendül az ének,
gyúlnak a fények,
büszke fenyőfán
gyertya köszönt.

Démonokkal teli est –
fekete fátylát felvette,
kiült a parki padra úgy
hogy, Csillagokat Holdat nézte.

Harsan a versem,
friss ez a verseny
túl a keserven.

Csendes a ház!
Nem volt maradás!
Eljött a szent est
Szívekben mi van odabent?
Szól a csengő, száll a hangja

Meggyújtjuk a gyertyát,
Az adventi gyertyát
Lássuk a világunk,
Gyújtsuk fel a lámpát