Mi a költészet, ki tudná megmondani?
Szó-tenger, és benne a költő álmai?
Siránkozás, néhány könyörgő szó csupán,
Mely’ vágyóan tekint egy szebb jövő után?

Az életünk, mint a madár
Távolból jön, és messzire szál.
Lelkünk útja ismeretlen,
Szerelmesek álmaiban 
lélekarcunk meg-megrezzen

Beköszöntött a szeptember
fényes napsugárral
Megérleltette a gyümölcsöt a nyárral
Jöhet a szüret,száll a víg ének

Mert tanúim rá a hegyek, fellegek,
Kezedbe helyeztem sorsom, életem,
Hogy az időkön át Veled lehessek,
Amíg nyitva napjaim a terekben.
Megkeseredtem, tán nem jól szerettelek,
Mint ahogy magamat sem, itt legbelül

    Nevét, a viharos szél után kapta, aki soha nem nyughatott, nem tudott ellenállni neki senki sem. Orkán, a nyughatatlan, félelmet nem ismerő bátor, csődör… Már látszott a sötétben is különleges színe, ami hasonlóan az anyjáéhoz, világos, szinte ezüstösen csillogó, a sörényével együtt.

Egyedül, mindig egyedül. Mégis sokan,
s tán Ő is hiszi azt, ami már nincs,
hogy van. A szél kopogtat öreg ajtómon
 

Életünk során sokszor hetvenkedünk,
mert csintalankodni mindig van kedvünk,
megéljük sorban kerek éveinket,
feledve persze ballépéseinket.

Különleges, vagy inkább szívdobogtatóan érdekes dolog történt velem a közelmúltban, szeretném Veletek megosztani.

Képzeld csak el, véget ér a gének harca,
Egymáshoz simulnak lágyan szerelmesen,
Belső törvényre, vagy isteni parancsra
Nem lesznek zsarnokok, és nem lesz szolga sem,

Arany fodrokat
festett ruhád szélére
a lenyugvó nap.

Fénycsíkjaiban
rád vetült a messzi fény.
Varrd rá szoknyádat

     Lágyan suhant a széllel versenyző, vágtató paripa. Ringó lépteivel rúgta a szikes talajt. A félhomályban csak sejteni lehetett, milyen élőlény közeledik. Orrából forró levegő párája szállt, alig hallhatóan prüszkölt, amikor a szél felborzolta fényes, csillogó sörényét, mely itt-ott szikrázón megcsillant a sötétedő ég alatt.

Lenn a déli határszélen
Sűrű erdő rejtekében
Leselkedik rád a veszély!
Susog az erdő ,szinte beszél!

Októberben már meghetvenesedek,
De nem vagyok gyenge nyámnyila legény,
A patikába is elballagok én,
Mikor megtalálom a receptemet.

Reméltem, fogadnak sápadt-zöld vetések
ölel akácerdőm barna, téli álma,
amint szülőfalum  közelébe érek,
az öreg templom is haragszóval vár ma.

Öreg Rőköny két fiával,
A rétben jár szüntelen.
És nem azért, hogy hiába:
Hisz' ott a hal bőn terem.

Hullnak a levelek, elmúlt már a nyár is,
Elment hosszú útra a gólyamadár is.
Kinyílt a kapuja minden iskolának,
Kedvére, vagy bajára a sok-sok diáknak.

A vasfüggönyt lebontottuk
Ollók csattogtak,mementónak
Emléke ott maradt szívekbe zárva
Vasfüggönyös múltunk siratására

Beköszönt az ősz ragyogó napsugárral
Mint,ha nyár lenne forró ragyogással
Szomjazó föld az esőt alig várja
Nyíljon még a mezőn millió virágja