Őszi napsugárnak
illata álmos

Gurult emlékek, rátapadt hazugságok
beleégett mind, ami megtörtént
van akinek játék volt, s van ki veszített

Nyár vége lassan köszönt
Ősz már halkan kopogtat
Még a kertekben ,réten
Szép virágok nyílnak
De a legszebb virág
A mi kertünkben nyílhat

A Lexus ajtaja kinyílik,
S egy hang szólal onnan, belülről
István, mondtam már, így nem illik,
Maga nyisson ajtót, elölről.

Háromnegyed évszázadra Babits Mihály, a poéta doctus versének ihletésére

Magyar vagyok... és önzőn
Mondom, én magyarnak születtem,
Mert itt ringatták bölcsőm,
És itt élhetek becsületben.

Égre tekintettem,
lelkemből kibuggyant.
Égő, forró, könnycsepp,
szám szélére csurrant.

 Augusztus 18. Olvasom a híreket, és beleborzongok. Nyíregyházán egy nőt elgázolt a vonat… majd jönnek a közelebbi hírek… egy fiatal nőt gázolt el a vonat. Leült a sínre, háttal a közelgő vonatnak, hogy még véletlenül se legyen esély, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát...Kiráz a hideg…

Nagyon szomorú vagyok, a gépem bedöglött, egy újat kellett venni, nem tudtalak olvasni benneteket, nem tudtam feltölteni.

Álmaimban is szeretlek
Drága édes hazám!
Álmaimban is letérdelek
S imádkozom érted :

Álmodom ébren,
nézem az égen
szerte lehulló
fényjeleket,

Vége már az aratásnak
Gyűlik a zsákokba a gabona
Szeretet gyűjti halomba
Lesz belőle új kenyér liszt a malomban

Hiába kérdezem a múltat a jelent,
miért más az élet idelenn, odafenn,
csak csörömpöl, zörög életzúzó kalló,
süketül tőle a bágyadt sorsvállaló,

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva
Mint a harmat cseppet a virág issza
Úgy ébred az áhítat a szívemben

Országunknak szent királya,
Így emlékezünk Istvánra,
Ki államot alapított,
Istenhitre megtanított.

Kacag a fillér,gurul a forint

Keresztet feltartva figyelmeztet: „EMBER! 
Itt lesz a szent hazád évezredeken át!” 
S otthont alapítva, a magyarnak sorsát 
évszázadok óta tudja, most is figyel.