Különleges, vagy inkább szívdobogtatóan érdekes dolog történt velem a közelmúltban, szeretném Veletek megosztani.

Képzeld csak el, véget ér a gének harca,
Egymáshoz simulnak lágyan szerelmesen,
Belső törvényre, vagy isteni parancsra
Nem lesznek zsarnokok, és nem lesz szolga sem,

Arany fodrokat
festett ruhád szélére
a lenyugvó nap.

Fénycsíkjaiban
rád vetült a messzi fény.
Varrd rá szoknyádat

     Lágyan suhant a széllel versenyző, vágtató paripa. Ringó lépteivel rúgta a szikes talajt. A félhomályban csak sejteni lehetett, milyen élőlény közeledik. Orrából forró levegő párája szállt, alig hallhatóan prüszkölt, amikor a szél felborzolta fényes, csillogó sörényét, mely itt-ott szikrázón megcsillant a sötétedő ég alatt.

Lenn a déli határszélen
Sűrű erdő rejtekében
Leselkedik rád a veszély!
Susog az erdő ,szinte beszél!

Októberben már meghetvenesedek,
De nem vagyok gyenge nyámnyila legény,
A patikába is elballagok én,
Mikor megtalálom a receptemet.

Reméltem, fogadnak sápadt-zöld vetések
ölel akácerdőm barna, téli álma,
amint szülőfalum  közelébe érek,
az öreg templom is haragszóval vár ma.

Öreg Rőköny két fiával,
A rétben jár szüntelen.
És nem azért, hogy hiába:
Hisz' ott a hal bőn terem.

Hullnak a levelek, elmúlt már a nyár is,
Elment hosszú útra a gólyamadár is.
Kinyílt a kapuja minden iskolának,
Kedvére, vagy bajára a sok-sok diáknak.

A vasfüggönyt lebontottuk
Ollók csattogtak,mementónak
Emléke ott maradt szívekbe zárva
Vasfüggönyös múltunk siratására

Beköszönt az ősz ragyogó napsugárral
Mint,ha nyár lenne forró ragyogással
Szomjazó föld az esőt alig várja
Nyíljon még a mezőn millió virágja

Ez a csend rég ismerősöm,
itt zúg bennem minden őszön.
Ahogy megtörik a napfény,
az a távoli aranyfém-

Nem rázok csörgőt, és nem verek dobokat,
Rabja maradtam a magyar népdaloknak.
Ha épp teszek-veszek, őket dúdolgatom
Bent, meleg szobámban, vagy kint az udvaron.

/490.éve történt-ország 3 részre szakadása/

Laci nem is értette a felesége viselkedését. Marika szinte görcsösen ölelte magához, de mikor ő is viszonozta ölelését és csókjait, inkább hárította a közeledést. Az út hazafelé is érdekesen alakult. 

/ Endrődi Sándor barátomnak /

Sándor bátyám, hol a puszta,
Tudod-e? Már hogyne tudnád!
Itt születtél a ”tövében”,
Első napfény itt sütött rád.

Gyors röptű fecskemadár
Útra készül elmúlt a nyár
Tanítgatja fiókáit
Röpüljenek,ha útra indít

Hol volt, hol nem volt, Nagy – Magyarország északi részén közel a Sajó folyóhoz egy magas hegy tetején állt már nagyon régóta a szépséges Kapivár. Már messziről látszódtak erős, vastag falai. 

(Kép forrása internet)