Édes mostohám kedvelte a táncot,
Megmaradt mosolya mosta a ráncot.
A formás bajuszát jól meg pergette,
A citeráját lúdtollal pengette.
 
Dallama vitte a lábakat táncba,
Perdült a szoknya, ritmus a csizmában.
Anyunak volt a legszebb énekhangja,
Mulatott a család apraja, nagyja.
 
Lehúzta a csillárt az asztal fölött,

Felhők felett a hold kerek,
Áldott fénnyel néz rám,
Érzem benne a lelkedet,
Beszélsz hozzám némán.

-Testem elvitte a sorsom,
Csak a lelkem szabad,
Lelkedet ölelve mondom,
Most megvigasztallak.

Sírig kisért a szerelmed,
De ennek már vége,
Ha majd felszabadul lelked,
Találkozunk végre.

Mindig vágytam egy magas hegyoromra,
Hogy lássam milyen a világ teteje,

A forró nyár monszun szele,
hullámlovas hévvel,
uralja most a sós tengert
őrült szenvedéllyel.

A telihold leszáll hozzá,
sugarait osztva,
így vállnak fehér habokká,
egymásba olvadva.

Elvarázsolt hangulatban,
morajlása zene.
Tündértáncok mozdulata,
rejtőzik el benne.

Kijöttem sétálni a tengerpartra,
Hullám habja nyaldossa bokámat.
Talpam alatt kavicsok sokasága,
Vízmosástól egymásra csusszanva.

Szürkét, barnát, fehéret válogatva,
Érzéssel szedek, ki tudja hányat.
Beszélek hozzájuk, nem adnak választ,
Színük mesél villan fel agyamban.

Emlékszem szívem a hosszú évekre,
Holdfénye hozta szerelmes énekre.
Finoman rezgette lelkünknek húrját,
Álomszéppé tette szerelmünk útját.

Este közeledett már alig vártuk,
Hogy varázsában egymásra találjunk.
Az életünk vágyálma teljesüljön,
Szívünkben lelkünkben boldogság üljön.

A szabadságért mind kiáll,
S igazságért kiállt.
Ítéletek mutatnak rá,
Oly kegyetlen az ár.

Vértanúként ők meghalnak,
Hűségük megmaradt,
A néphez és a hazához,
Istenhez, családhoz!

És ezzel minden magyarnak,
Példát is mutatnak,                        
Ma az emlékművük mellett,
Sokan emlékeznek.

A nap arany palettája,
takarja az eget.
Öleli az egész tájat,
amit nagyon szeret.

A tó vizében elmerül,
harmatot hint széjjel.
sirály magasra felrepül,
szárnya viszi kéjjel.

A part menti lombos fákat,
gyöngy harmata fedi.
nap az arany sugár fátylat,
még rajta felejti.

Ha bimbózik a kamaszkor,
oly nagy a dilemma,
új érzés sürget, rohamoz,
szürke a paletta.

Gondolatban cserélődik,
minden, amit túlnőtt,
sorsnak új útja kezdődik,
soká lesz még felnőtt.

Álmot sző a kapcsolatról,
több barát kellene,
szíve értesíti arról,
kit látna szívesen.

A Balaton tiszta vize,
addig-addig csábít,
aki rátalál e kincsre,
hetekig nem tágít.

A gyerekek homokoznak,
pancsolnak, jót futnak,
a vízben élmény- sportolnak,
úszni is tanulnak.

A Balaton átúszása,
hódító kihívás.
a"kék szalag" vitorlákat,
széllel irányítják.

Látom butik kirakatban,
lyukas a nadrág, ing,
fiatalok e divatja,
vajon kiket érint.

Hajtja a feltűnési vágy,
mert észre sem veszik,
vagány, mondja ő más világ,
vagy csak ez a trendi.

A tetoválás jelei,
így tisztán láthatók,
a legbelső érzelmei,
így kimutathatók.

Felhők felett a hold kerek,
Áldott fénnyel néz rám,
Érzem benne a lelkedet,
Beszélsz hozzám némán.

-Testem elvitte a sorsom,
Csak a lelkem szabad,
Lelkedet ölelve mondom,
Most megvigasztallak.

Sírig kísért a szerelmed,
De ennek már vége,
Ha majd felszabadul lelked,
Találkozunk végre.

Harmatos hajnalon az ŐSZ,
Dús haját borzolja,
Szellő úrfi hajszolja őt,
De hisz ez a dolga.

Egy őz az útjukba kerül,
Riadtan húz onnan,
Itt egy szil, alá menekül,
Fülel, meg se moccan.

A fa törzsének kérgéből,
Szú sercegés hallik,
Ág reccsen az öregségtől,
Le a földre hullik.

Vándorbottal a kezemben,
elindultam a ligetben,
keskeny az útja és poros,
csizmában jár a gyalogos.

Letaposom útnak porát,
hallgatom a kakukk nótát
kakukk, kakukk énekeli,
tojásait gerle kelti.

Sün családdal találkozom,
megemelem a kalapom.
Sorban jönnek egymásután, 
vizet ittak szökőkútnál.

A való világ létezik,
Tőlünk független ez a tény,
Sokan megkérdőjelezik,
Jobb életre van-e remény?
- Vírus sorsdöntő esemény.

Teremtett világban élünk,
Vegyük kezünkbe sorsunkat.
Ha az akadályt kivédjük,
Manna az ölünkbe hullhat,
- Ha van alkotó öntudat.