Fényben úszott,
Most koldus szegény!
Kifosztottan áll az élet peremén
Se háza, se vágya eltűntek már
Kezéből az idő homokot szitál

Elmúlt az élet, pergett tova
Magány köszönti, nincs otthona
Dolgos éveit a múlt tagadja
Kivert, magány utolsó rokona

Rózsaszín pillangó
Kedves kis lepke
Repül  oda, repül  ide
Boldog a lelke

Védd  meg a könyvet!
Szép magyar anyanyelvünket
Nem tud így írni, más nemzet
Nem fűti ily heves lelkület!

Ragyog a Hold február éjszakáján
Nézem színét, megváltozott talán?
Kék és vörösben tündököl a fénye
Ilyen régen volt, vagy százötven éve.

Mit jósol nekünk, egy égi jelet?
Mit fest fel az égre, üzenetet?
Tüzes fényével int le ránk
Majd kékre, szép reményre vált?

Hívó szóra elindult az emberek áradata
Hömpölyög, mint a tenger árja
Mindent elsöpör, mi útját állja
Csak mi magyarok vigyázunk Európára!

Nem ismer Istent, sem Isten fiát
Tör, zúz, szobrot, Isten templomát
Ördög vigyorogva üli meg lelketek
Saját hazátok, országotok nem véditek meg!

Írom soraim versenyt az idővel
Szomorú magányban,az eltűnővel
Egyszer csak itt terem unokám
Míra a kis szöszi, csőrfös lány
-Mama kérdezi mosolyarccal
Te írsz verset nekem ?
Jó csak írjál, de szépet, azt kedvelem
S, ha nem írsz, játssz velem
Mert tudod, ha majd nem tudsz írni
Nem kell azért neked sírni
Folytatom én az írást

Farsang ideje eljött
Szól a zene, áll a bál
Álarcok takarják az arcokat
A zenekar  szívből muzsikál

Álarcokat látok itt, hisz kötelező
Mosoly, vigyor igaz arcot, szívet fedő
S táncolnak, járják a csárdást
Ki, kivel járja, most nem vitás

/elbeszélő költemény/

Tavasz volt, faültető tavasz
Fáradoztam kiirtsam a gazt
Csemetefát ültessek helyette szépet
Ha Isten is akarja megéled

Ősz volt, hullottak a falevelek
Meghatódva tervezni mentem

Tudtuk, hogy elmész egyszer
Megtérsz oda, hol nincs vissza út
Tudtuk,hogy szenvedés is az élet
Mindenkinek így vagy úgy, kijut

S erős vigasztalja a gyengét
Földről felemeli
Szeretet az segít, ad reményt
Vigasztalja a nap még kisüt neki

Magyar Kultúra Napja :
 Himnuszunk születése / l823.01.22 /

Drága Trubicza Ágnes! Névnapodon szeretettel köszöntelek /kicsit megkésve/, de annál nagyobb szeretettel: Anna.

Sok a vendég, jönnek dáridóra
Zúdul a sokaság, jöttek hívó szóra
Meghallották mások is, egyre többen lesznek
Hullik a szemét, törnek a vendégszékek

Nő a sokadalom, nagy a vigadalom
Zene halkul, tánc vadul
Már nem tudja ki, kivel ropja a táncot
Kit bántott meg, kit megalázott?

Turul madár útra készül
Száll a fellegekbe
Oda hagyva fészket hazát
Karmában viszi kardját nagy sietve

Turul madár száll az égen
Billegeti szárnyát
Keserűen repül messze
Siratja hazáját

Turul madár ne szállj messze
Nincs jó fészked idegenben
Szíved ott is keseregne
Magyar hazát nem feledve

Fehér-fekete a szarka
Fekete a szárnya, farka
Szereti a fényt, a tárgyat
Hogyha csillog tolla
Izgatottan keres
Ugrál erre-arra
Minden, ami fényes
Megvámolja, ellopja
Fészkét ezzel gazdagítja

Gólya madár, gólya madár
De hamar haza jöttél
Nem a meleg vár itt rád
Ha nem hosszú hideg tél 
Fagyos itt a szív, a föld is
Elbúvik a kis állat is
Nem hallod a cinke szavát
Szomorú élet vár itt rád .

Oly korban élünk
hol a törtető lelket zabál
Fényesek a páva tollai
lopott szóval kiabál

/2O13.O1.12/