Készül a Télapó
Vizsgálgatja zsákját
Az angyalok jó erősre varrták?
Sok ajándékot gyorsan rakják

Gondosan elkészül
Megnézi a szánját
Szarvasok is az indulást
Türelmetlenül  várják

Ők is szeretnének
Nagy útra kelni
Minden jó gyerekhez
Idejében megérkezni

Szent Erzsébet, magyarok szentje
Kenyerét a köténye alá rejtette
Szegény éhezőket így etette
Galamb képében szállt el kenyere

Mikor gyermekkorra visszatekintek
Látom édesanyám,édesapám áldó kezedet
Munkától megfáradt arcotokat
Lassuló lépteitek, kedves mosolyotokat

Sötét fellegeket kerget a nyugati szél
Károgó varjú csapat útra kél
Kárognak keservesen az ágakon
Űzi őket az éhező fájdalom

Fürdik a Hold a tó vízében
Piros ég, holnapra szelet ígér
Hűvös már ez a késő őszi éj
Nemsokára eljön a hideg tél

Nappal már szállingózott hópehely
Mi lesz veled szegény ember
Hol lesz a hajléktalannak hely
Ahol hideg elől szeretetre lel

Párizsban zokog az ősz

/1.világháború 100 éves évfordulójára/

Fejet hajtunk, emlékezünk
Hősökre, akiknek hazáért folyt vére
Akik elvesztek a csatában
Életüknek ez volt a bére

Miért-e sok értelmetlen háború?
Miért e sok áldozat, szenvedés?
Az otthon maradottak élete szomorú
S kegyetlen a kiegyezés

Kéz a kézben elindultak
Kórházból a kapun túlra
Halk szavukat csak Isten hallja

Tudod kedves légy türelmes
Van négy szép gyermekünk
Szívünk telve, szeretünk

Ha néha kevés volt kenyerünk
Megosztottuk, nevettünk
Boldogság lakott velünk

S óvatosan bandukoltak
Szorították egymás kezét
Lassan léptek, mosolyogtak

Mikor elindultam virágos volt a rét
Tavirózsa nyitotta kelyhét
A Lajta folyó csendesen andalgott
Mosták partjait csendes hullámok

Álltam a hídon, s tudtam már késő
Valaki itt járt, lábam nyomát elmosta az eső
Őszi napsugár színezte a fák levelét
Aki itt járt, hosszú útra tért

Őszi napsugár festi a fákat
Sárguló a levél, elhagyja az ágat
Búcsú nélkül, halkan hull a földre
El kell válni, el kell mindörökre

Én láttam……/1956.nov.4./

Én láttam elbukásod
Ó szent FORRADALOM.
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jaj szavát
Láttam a menekülök áradatát
S láttam a szenvedő anyát,apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát

Könnyezik a Szűzanya szobra
Némán hullik könnye
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik,fáj a szíve

Hegyek, völgyek közt vezetett utam
Jézus keresztje rám köszönt
Emlékeimben mindig ide visszatérek
Hol fenyők nőttek, s pintyőke énekelt

Gyújtsál gyertyát, emlékezzél
Sírhantoknál, hol az élet véget ér
Hol a szeretteid nyugodnak békében
Soha nem feledve szívünkben

Gyújtok gyertyát , elindulok
Szeretteimhez zarándok úton járok
Mert velem vannak a szívemben
Velük vagyok lélekben

Emlékszel mikor búcsúztunk?
Fiatalon szét vált utunk
Tele reménnyel ment vonatunk tovább
Meghódítani jött felénk az ismeretlen világ

Ködfátylat terít az ősz a fákra
Sűrű ködharmat mindent befed
Mi csak várunk titkon a napsugárra
Talán lelkünket melengeted

De egyre hidegebb napok jönnek
Nem kegyelmeznek az embereknek
Hulló falevél mindent befed
Elnémult a madár sereg 

/ Elbeszélő költemény:1958./
Vörös József tanárom emlékére/

Mosonszentjános-i iskolánk ajándéka
Egy utolsó, közös kirándulás
Eger várát most mi ostromoltuk
Örült a látványnak a sok diák