Öreg fenyők sűrűjében
Abigél áll nagy fehéren
Mint, ha várna, mint, ha hívna
Ő a szívek gyógyítója

Sárgulnak már a levelek
Fecskék tova szálltak
Szeptember int sok diáknak
Vége a ragyogó nyárnak

Gyengül a napsugár, tova szállt a nyár
Vidám jó kedvünk emlék ma már
Csengő szólít tanulásra fel
Diákokat köszönt az iskola, csengő felel

Az álmok tengerén üzenek én néked
Egy szál sárga rózsa emlékeztet téged
Egy szál sárga rózsa, hervadt már a szirma
Felhők felett jár, ki üzenetet írja

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva
Mint a harmat cseppet a virág issza
Úgy ébred az áhítat a szívemben

Hogy szaladnak a fák
Az életvonatomat követve
Sok mindent gyűjtöttem tarsolyomba
Sok jót, szépet, bánatot cipelve

Kinyílott a vadrózsa virága
Illatozik rózsaszín szirma
Ragyogva néz a világra
Madár kórus énekét zengi rajta

Egy szép augusztusi nap reggelen
Rám ragyogott a remény kedvesen
Remény, hogy megszületsz majd
Én lehetek a legboldogabb

Hallod a dobszót, hangosan dobolnak?
Kiárusítása lesz az egész falunak
Közhírré tétetik itt a falu végén
A templom előtt, s falu szélén

Forrón éget a nap sugara
Sóhajt a rét, szárazság sanyargatja
Lehajtja fejét a vadvirág
De eltűnt fölötte a délibáb

Tüzesen ragyog a nyári nap korongja
Ő itt az úr, sugarait ontja
Néma csend a pusztító melegben
Falevél sincs, ami rebbenne
Puszta, bármerre tekintesz
Csend honol a tájon
Mint, ha nem élne senki 
Ezen a pusztaságon

Vigyázzatok tépi már a sátán
Láncait , mérgében ledobván
Küldi felétek vad hadait
Elpusztítani ami szép, ami hit

Ha a turulmadár visszatérne
Nem ismer a tájra
Nem ismer a sok szétrombolt várra
Benőtte már az enyészet virága
Hogy ne ismerjen senki hazájára 

Ismét lengeti a szél a magyar zászlót
Nap fénye ragyogva csillan a Dunán
Boldog mosoly tükrözi vissza
Országházban, s fenn a várban Budán

Sír, zokog a lelkem
Nem nyújtod már felém kezed
Nem vigasztalsz kedves szóval
Sem biztató, sem dorgálóval

Könyvet, ha kezedbe veszed
Kiolvasod belőle az üzenetet
Szavak, mondatok, gondolatok
Jelzik örülök, vagy boldog vagyok
Ha szomorú a napjaim sora
Megvigasztal, betűkkel mondja

Forrón éget a nap sugara
Napraforgó tengerre,s tanyára
Egyetlen egy tanya áll magában
Sárga napraforgóval a nagy határban

Hiába mondod !
A madárnak ne énekeljen
A vándornak útra ne keljen
A napnak ne adjon meleget
A szívednek, nem lesz több szeretet

Búcsúzom tőled öreg akác
Száraz minden ága
Éveken át élősködő
Fagyöngy ette, rágta