Szép magyar hazám
Változatos tája
Síkság, dombok, hegyek világa
Van-e még a világnak szebb virága?

Könnyezik a Szűzanya szobra
Némán hullik könnye
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik,fáj a szíve

Értünk magyarokért?
Vagy veszélyben Európáért?
Az egész kereszténységért?
Nincs ki könnyét letörölje

Könnyezik a Szűzanya 
Hullik egyre könnye
Nincs ki vigasztalja,
Nincs ki letörölje

Ó, hogy szalad az ősz
Nagyon sok a dolga
Segít neki a nap sugara
Festegeti a tájat színesre
Boldog tőle az ember szíve

Ó én édes hazám hányszor vívtad harcodat
Hányszor hoztak fiaik érted áldozatokat?
Hányszor támadt ellened vad ellenség?
Áldoztad hiába hősök szent életét.

Leteszem vers koszorúm
Leteszem szomorún
A haza hős fiai hantjára
Emlékezek vers virággal

Elszálltak a fecskeszárnyú évek
/Érettségi találkozóra.55.év!/
Kossuth Lajos gimnázium.

Fecskeszárnyakon szálltak el az évek
Emlékeinkben diákkor vissza-vissza térnek
Csíntevés, nevetés, mint, ha ma lenne
Tanulás, barátok soha nem feledve!

Lelkem kell, hát nem adom
Várj még résnyire nyithatom
De a szó, a vers tiéd
Azt viszi lelkem eléd
Lépteim lassulnak
Szavaim halkulnak
A szívem a régi
Lelkem zokog, ha bánat éri

Mikor a kincs drágább, mint az élet
Mikor az emberi érték semmivé lett
Mikor élesek a fegyverek
Mikor nem tisztelik egymást az emberek

Eljött hát a szent Mihály napja
Tölts ó bort a kancsóba
Új bor forr még a pincébe
Köszöntsük a Mihályokat
Isten éltesse .

Mikor gyermekkorra visszatekintek
Látom édesanyám,édesapám  áldó kezedet
Munkától megfáradt  arcotokat
Lassuló lépteitek, kedves mosolyotokat

Zuhog a szomorú őszi eső
Sír a fának a színes levele
Nyár is elment, szép időt temetve
Itt maradtunk napsugár nélkül dideregve
Az eső csak egyre esik
Mint, ha az égbolt a földre költözne
Nem ragyog már a nap, felhő eltüntette

Lehullott a vadrózsa levele
El kell válnunk, elfeledlek örökre
Mint levelet elfújja az őszi szél
Csendben, halkan elmentél

Őszi széltől fázik, didereg a szívem
Kulcsát vesztve nem nyithatja ki senki sem
Őszi levél lehull a földre
Megbocsájtó tél, hóval majd belepje
Lehullott a vadrózsa levele
Fújja a szél, elviszi messzire

Lehanyatlott már a nyár esti alkony
Kolomp szó hallik a messze távolból
Tarka gulya tér meg a falu legelőről
Gazda várja tehenét, látszik már messziről

Ragyogó nap bujkál a ködön át
Fűzi az őszi fa koronát
Rőt, s barna levél hull a fákról
Egy-egy réti sas vijjog oszlopáról

Fáradt őszi napsugár
Rákacsint a tájra
Erőt ad még egy kicsit
A nyíló ciklámen virágra

Ne menj el, szóltam volna
De nem jött kiáltásra felelet
Ráléptél a szivárványra
Esővel küldted a könnyeket

Szivárvány ragyogott fel a szeptemberi égen
Ölelve hegyeket, völgyeket szépen
Üzenetet küldtem a szivárvánnyal néked
Találkozunk még , ott fenn a magas égen

Hull a levél , vége a nyárnak
Szelek fújnak, szelek járnak
Arcunkat pirítja az őszi szél
Parkban csak a csend beszél

Itt, ott makk koppan, földet ér
Napsugár  bágyadtan fűzi a fákat
Sugarai a patak vízén táncot járnak
Egy, egy cinke füttyent párjának