Csillagporos tejúton fájó szívem botorkált,
s egy arra járó égi fény rám talált.
Égi fénye átkarolta reszkető testem,
és megnyugtatta fájó szívemet.
Álom, álom, édes álom,
csillagporos tejúton az utamat járom,
kísér engem égi fény,
újra velem van a hit és a remény,
szívem is újra remél.
Égi fény, te hű kisérőm,

Lassan ébred a hajnal, 
oszlik a sötét,
nyúlik az árnyék,
a felkelő nap még nyújtózkodik egyet,
mielőtt melengető sugarával megsimogatja az ébredő tájat.
Ébred a természet,
virul a határ,
úgy várják már a felkelő nap fénylő sugarát.
Virágok kelyhei nyílnak,
bogarak, lepkék vígan szárnyukat csillogtatva

Új hét kezdődött, szikrázó, napfényes reggellel,
felfrissült lélekkel,
új reményekkel.
Nyílnak a virágok,
szirmaik csodás színekben pompáznak,
csalogatják a méheket, lepkéket,
édes nedűt kínálva kelyheikből.
Megújult minden,
enyhe szellő simogatja a fák, bokrok leveleit,
s a kismadarak éneke vígan száll.

Ölelj, ölelj, kérlek, ne várj,
gyere már, ölemben izzik a vágy.
Szeress nagyon,
nem kell vagyon,
csak itt legyél mindig velem!

Ölelj, ölelj, szorosan át,
érezzem a tested lüktető ritmusát,
e tánc a mienk, 
égig emel,
ó, jó, hogy itt vagy nekem!

Oly jó, ha belenézek szemed íriszébe,
kezem a kezedbe',
szerelmes szívemet tettem eléd le,
ölelésed, csókod kaptam cserébe.
Csókod mézédes ízét érzem számon,
reszkető testemnek ne légy vágyálom.
Kell a szerelem, hisz ez kortól független,
kell hozzá az is, hogy szeressenek,
és te viszont szeress.

Ha leszáll a csendes éj,
s a szívünk megbékél,
a remény új életre kél,
s megtörtént álmokról mesél.
Mert vágyik még a szív,
és téged hív,
s az éj csodás szerelmet ígér,
s egy rég elfelejtett emlék
újra életre kél!
Újra izzik a vágy,
s már semmi sem fáj ,
hát jöjj kedvesem,
én szerelmesem.
Suttogd halkan a nevem,

Hull, csak hull a májusi eső,
mely aranyat ér,
hisz sarjad a vetés, zöldül a táj,
de néha, mintha sok lenne már.
Csillognak az esőcseppek a fák levelein,
a virágok szirmain,
s ha jő majd az éltető nap melengető sugara,
majd felszárítja átázott testüket.
Új lélegzetet vehetnek a megtisztult levelek,
a csodálatos virágok,

Mikor bíborfény kúszik az ég alján,
s a nap huncutul kacsint le ránk,
hófehér bárányfelhők kergetőznek a hajnali fényben,
s harmatcseppet iszik egy cinke éppen,
kakas rikkant a messzeségben,
ébredj világ, itt reggel,
ne lustálkodj,
kelj gyorsan fel.
Pillánk nyílik, mint a harmatos rózsa szirma,
szívünk dobban egyre jobban,

Úgy várlak,
mint gyermek az Édesanyját,
kitárva két karom, tested ölelésére várva,
lelked réges régen már a szívembe zárva.
Várlak, mint májusi esőt a föld,
mint a levél az éltető hajnali harmatcseppet,
mint gerlice a párját, ki búgva mondja neki,
őt mennyire szereti.
Mint éhező a kenyér karéját,
hisz enélkül elveszti élete fonalát.

Szívemben oly nagy a fájdalom,
a reményem is elhagyott.
Messze repült a kék madár,
homályba veszett a látóhatár,
nézek, nézek a semmibe,
nem tehetek semmit ellene,
a sors így rendelte.
Megszokni a hiányod nem tudom,
ma is minden percben rád vágyom.
Nem tudom, nélküled meddig bírom,
az ölelésedre, a forró csókodra úgy vágyom.

Mondd, hogy szeretsz,
hogy jó velem,
hogy nélkülem mit sem ér az élet.
Mondd, hogy hiányzom,
hogy nem vagy vágyálom.
Mondd, hogy itt vagy, ha kell,
ha szívünk lüktetve ver,
mert a vágy éget,
betelni vele nem lehet,
lángja perzsel,
fel-fel az égig emel.
Mondd, hogy szeretsz,
hogy ma is jó velem.
Szeress, szeress,

Szerelem, szerelem,
szivárvány színesíti felettünk
a tengerkék eget.
Ó, kedvesem,
ha itt vagy velem,
minden oly szép,
hisz tőled árad felém a fény,
mely erőt ad 
s magával ragad.
Szerelmünk virága nyílik, ha átölelsz,
s halkan suttogva mondod ki
a nevem, szerelmem.
Ölelj, csókolj,
te vagy a minden,

Kérlek, szeress,
fogd a kezem,
el ne engedd,
maradj velem, kedvesem.
Nélküled elveszem,
te vagy végzetem,
az életem,
a fele részem,
a mindenem.
Hát szoríts magadhoz,
igen, így jó nagyon,
nem kell vagyon,
te vagy a napom, a
szivárványom,
a hófehér galambom.
Kérlek, szeress,
fogd a kezem,

Nyílik a lila akác,
illatfelhő száll a légben,
Édesanyák örömére.
Édesanyák, drága kincsek,
ti adtok gyermekeiteknek életet,
nélkületek nincs élet,
nincs szeretet,
hisz az anyai szeretetet
pótolni semmivel nem lehet.
Nyílik a réten a sok virág,
Édesanyámnak szedtem én is hajdanán.
Sajnos, ma már nincs velünk,

Itt van a csodálatos, szép május,
csodálatos színkavalkádba borult a táj,
virágok bódító illata száll.
Tulipánok sok szép színe,
árvacskák szerény szépsége,
liliomok, orgonák,
lila akácok illata varázsol el minket.
Madarak trilláznak csodás dallamot,
szívünknek ad új hitet, lelkünknek a virágok illatos balzsamot.
Szerelmek szövődnek,

Kitekintek ablakomból,
s messze száll a gondolat,
téged kereslek, kedvesem,
vajon merre visz most az utad.
Messze mentél, messze tőlem,
vajon jössz-e erre még,
láthatom-e,
hogy szemedben fellobban a szenvedély.
Ölelsz-e még a karodban oly forrón, oly érzékin,
hogy a szívem beleremeg
és az égbe felrepít.

Ó, anyák, ti drága, földre szállt angyalok,
kik véres verítékkel világra hoztátok,
áldjátok, nevelitek
a szépre, a jóra gyermekeiteket.
Kik véditek, mint a farkas a kölykét,
s bántani nem hagyjátok semmiképp.
Ti mindent feláldoztok, mindent, mi szép,
ami jó,
csak egy szép szóért,
egy kedves tekintetért,

Kitekintek ablakomból
s messze száll a gondolat,
téged kereslek, kedvesem,
vajon merre visz most az utad.
Messze mentél, messze tőlem,
vajon jössz-e erre még,
láthatom-e, hogy szemedben
fellobban a szenvedély.
Ölelsz-e még a karodban oly forrón, oly érzékin,
hogy a szívem beleremeg, és az égbe felrepít.
Ó, kedvesem, úgy hiányzol,