Ha jő az éj,
s szemedben meglátom a szenvedély lángját,
majd átölel a szerelem tűzvörös köpönyege,
akkor megérzed, mi a szerelem vad, tomboló ereje.
Magával ragad, elvarázsol,
s Te átadod magad e mézédes szerelmi mámor varázsának,
s élvezettel habzsolod a percek néma lüktetését.

Ha ébred a hajnali napsugár,
s csókot lehel az ébredező tájra,
melengető sugara körbe öleli a világot,
megnyugszik a test, a lélek,
s új életre kelnek a szunnyadó szenvedélyek.
Óh, tavaszi napsugár simogató sugara, virágszirmok,
duzzadó rügyek áldott illata,
ti adjátok vissza elcsüggedt napjaink varázsát,

Oly nehéz most bármit is írni,
hisz a szívünk száz sebből vérzik.
Elvesztettünk egy régi barátot,
ki közel állt hozzánk,
drága lelke már a mennybe szállt.
Oly nehéz szavakat találni,
szemünkből könny pereg,
lelkünk nem is hiszi,
hogy ez megtörténhetett.
Elszólított az Úr,
s menned kellett,
búcsúzni nem volt időd,

Ha majd egyszer vörös rózsát küldenél nekem,
boldogság lepné el szorongó szívemet.
Nekem nyílna
a vörös szirma,
engem hozna tűzbe bódító illata.
Talán egyszer,
mint a mesében,
ezt is megérem,
s Te majd érzed, hallod
heves szívverésem.
Boldogság kapuját kitárom előtted,
mindent neked adok,
amire úgy vágytál, kedvesem.

Olyan vagyok, mint a szárnyaszegett madár,
menekülnék a semmibe,
de falaknak ütközök,
akármerre repülök.
Nincs itt, aki átöleljen,
nincs itt, aki szeressen,
így sorvadok el szép lassan,
s testem eggyé válik a természettel.
De még pislákol az alagút végén egy kis remény,
hogy kirepülök,
s enyém lesz a fény,
a mindenség.

Harmatos reggel,
reszket a fűszálon
a hajnali csend,
mely kedvesem, neked üzen.
Kél a reggel a vérvörösre festett ég alján,
s a hajnali napsugár egy kósza felhő mögül álmosan ránk talál.
Lassan pirkad, tisztul az ég,
s a felhő is habos, hófehér,
most övé a végtelen tér,
szél fújja fodrosra szoknyáját,

Ma fátyolfelhős a reggel,
a nap is nehezen kel fel.
Bogarak szállnak,
édes pollenre várnak,
virágok kelyhe nyílik,
édes nedűje nekik nagyon ízlik.
Nézem a nyüzsgő világot,
szívemben feljajdul a múlt,
gondolatom messze jár,
száll hegyeken, völgyeken át.
Valahol,
valaki talán engem is vár.
Az idő múlik,

Kereslek, kutatlak,
nem jössz, hiába hívlak.
Elveszettnek hitt álmaim körbeölelnek,
féltve suttogják,
várjak még rád kedvesem.
Szívem érted reszket,
fáj az est nélküled,
libbennek az árnyak,
riadtan repül egy galamb,
ő is a párját keresi tán,
ő nálam boldogabb talán.
Csillagok fénye arcomhoz ér,

Valaki hiányzik oly nagyon nekem,
kinyújtom kezem,
de hiába,
én őt el nem érem.
Valakit várok, de nem jön,
álmomban átölel,
hozzám bújik, csókkal halmoz el.
A messzeség álmodik egy szebb világot,
pedig tudja,
hogy én őt itt várom.
Álmodik, hogy ott vagyok,
hozzá bújok,
hisz ölelni vágyom,
a vágyam ég forrón,

Az éjjel esett egy kis hó,
s én elbűvölve, megbabonázva, átszellemült tekintettel néztem a hópihék táncát a
légben, ahogy kacagva, táncolva, itt-ott összekapaszkodva földet érnek,
s hófehér paplanként betakarják a hajnali didergő tájat.
Ó, de gyönyörű látvány a szűz hó, melyen semmi folt,
csillog a hófehér takaró, lágyan ölelve az alatta szunnyadót.

Voltam, vagyok neked,
szívemet már rég eléd tettem,
én kedvesem.
Vigyázz rá, szeresd, mint kis talizmánt, szíved fölé tedd,
el ne veszítse,
őrizze meg örökre.
Legyél nekem,
enyém,
költözz belém,
hisz tudod, mennyire
szeretlek én.
Légy a szívverésem,
ereimben lüktetése a véremnek,
a lélegzetem,
a mindenem,

Kell a szerelem, a csók,
az égő vágy.
Kell az ölelés,
a gyöngéd suttogás.
Kell a bizsergető érzés,
a belső reszketés,
szívembe, mint a villámcsapás, jön az őrjítő kéj,
mely megigéz, elvarázsol,
ha jő az éj.
Kell a szerelem,
kellesz nekem kedvesem.
Szeretlek.

2023. március 11.

Ó, Istenem, adj most erőt,
nem látom én a jövendőt.
"És rongyolt lelkemben a Hit"
újra éledjen fel megint.

Ó, jó Uram, hinni kéne,
bizony újra hinni kéne.
Vajon mit hoz nemzetemnek,
jót vagy rosszat a népemnek.

Kezem imára kulcsolom,
fel az égbe fohászkodom.
Háború dúl biz' túl közel,
félünk, nem kerülhetjük el.

Kell a szó, a biztató,
a mindennapok erdejében, ha elveszek, vezess, szeress,
ölelj, csókolj, bókolj,
itt legyél mellettem, nekem.
Ne engedd, hogy elvesszek a mindennapok szótlan csendjében.
Ha fázom, ölelj két karodba
és melegíts, reszkető szívemnek
te légy a menedék.
Ha jő az éjszaka,
légy égig emelő, fellegek felett repülő,

Oly heves volt a szerelmünk,
mint egy nyári kiadós zivatar.
Megláttalak, rám néztél,
s éreztük, nincs mentség.
Ámor nyila szívünkbe hatolva,
s előtte meghajolva,
omoltam a karjaidba.
"Mindent akartunk s nem maradt
faló csókjainkból egy falat," elillant, ahogy jött,
s az eső után az égre szivárvány költözött.

Ha a szobádba beoson az éj,
s tested elragadja a szenvedély,
és nem ura testednek már az ész,
mert azt elvetette a kéj,
mely, mint a métely, szétterült testeden
s nincs menekvés, ez az érzelmi hullám magával ragad, mint a léket kapott hajót a
viharos tenger felkorbácsolt habja,
viszi a testet, lelket ahova csak akarja.

Tavasz illata
száll a légben,
illatoznak az ibolyák, szerény, törékeny szirmaikat lágy szellő ringatja,
oly finoman, mintha félne,
nehogy kárt tegyen benne.
Nyílik a jácint,
a nárcisz, s lassan
a gyöngyvirág harangocskái is előbújnak.
A tavaszi napsugár megsimogatja apró fejecskéjüket és lehelletnyi csókot nyom
illatos kis orcájukra.

Itt a farsang,
ó, de jó,
maskarába öltözni
de csudijó.
Van itt minden, kifli, sajt, hamburger és botmixer,
királyfi és királylány, szolgáló és lovászfiú.
Kígyó, béka, oroszlán,
kiskakas és öreg tyúk,
dominó és sakkfigura.
Szól zene, táncolunk, vigadunk, eszünk, iszunk, mulatunk,
ma mindent szabad,