Az este leple alatt éj leánya szépen,
halkan beosont a kis szobámba,
arany haja csillogva
csodálatos fényt szórt szét az éjszakába.

Földig érő szép, fehér ruhában,
csillagok fénylő sugarával
beragyogta a szobámat,
két szép szeme rám tekintett,
azon nyomban megigézett.

Kérlek, szeress kedvesem,
legyek a felkelő napod, az éltető erőd,
a mindened neked.

Kérlek, szeress, ne engedd a kezem el,
legyek frissítő patak, mely oltja szomjadat,
legyek rózsa, mely nyíló kelyhét neked bontja,
legyek ízletes finom falat, mely éhségedet csitítja. 

Mit ér az élet, ha nincs kivel beszélned,
magányod vermébe esve zokogsz elkeseredve.
Sokszor azt hiszed, vége, nincs az életednek értelme,
nem szeret senki, ki érted tenne valamit,
hogy kihúzzon a gödörből, s hogy a fény felderüljön.
A magány hálója indáival már körbefont,
s hogy mikor fojt meg, nem tudjuk,
még próbálunk szabadulni,

Megadott idézet
"Hegedülnek szépen, muzsikálnak, jó kedve van az egész világnak."
Népdal Tóth Kálmán szövege 

Kora ősz van, hűvösek a hajnalok, az esték,
visszagondolok a szép nyárra,
amely már csak egy szép emlék.

Szívszorító hangon szól messziről egy hegedű hangja,
mely könnyeket csal megfáradt arcomra.

Hiányzol kedvesem, ha leszáll az éj,
s hideg ágyamban vacog a szenvedély,
megfagyott könnyeim gurulnak szerteszét,
a lelkem elrepült messzire,
már nem vár itt senki sem.
Reszket a vágy, nincs esélye már,
lassan vége a létnek, a remények kiégnek,
elfelejteni nem lehet,
volt szebb, egyszer, régen.
Megfakul az álom,

Nyári meleg van szeptember közepén,
s a szívem csordultig tele
egy különleges, megmagyarázhatatlan érzéssel,
mint a hegy leve, melyet kipréseltek
a friss csillogó szőlőszemekből,
s most forr az édes gyöngyöző nedű,
így forr a vér a szívemben.

Most kellene, hogy a karod átöleljen,
most kellene, hogy szeress szerelemmel.
Most várok nappal és éjjelente rád,
most kell, hogy csókolj, az éj itt van már.

Most add nekem, amire vágyom,
amit úgy kívánok.
Most vágyom öledbe bújni,
mindenem neked adni,
most kívánlak szerelemmel,
most add nekem, amit nem szégyellek!.

Veronika egy kedves írónő,
kinek a foglalkozása volt óvónő.
Sok gyermeket nevelt szeretettel a jóra, a szépre,
meg is lett az eredménye.
Felnőttek már azok a gyerekek,
és őrá szívesen emlékeznek,
hozzá most is sokan visszamennek.
Tanácsait megfogadják,
a nevét mindig áldják.

Mondjátok el gyönyörű petúniák,
lelkem oly nagyon miért fáj.
A teraszon állok s nézek a semmibe,
várom vissza azt, ki szó nélkül elment messzire.
A virágok illata
s a fák ágacskái között trillázó madarak
hozzanak szívemnek vigaszt.
Egy pohár bor, bordó színe,
a bódító illata, finom íze
adjon a szenvedésemre választ.

Az őszi napsütés még melengeti a fák vörös,
sárga leveleit, melyek szép csendben
az őszi szél ölelésében avarszőnyeggé válnak,
s puha paplanként betakarják a tájat.
Már a nap sugarai is vesztettek erejükből,
s inkább langyos az őszi napsugár simogatása,
de oly jó élvezni az indián nyár szépségeit.
Lassan, de biztosan jönnek a hűvösebb napok,

Éjjel beosont az ősz kertembe, s reggelre
villámgyorsan ecsetjével átfestette
gyönyörű varázslatos őszi színekre.
A sárga, a vörös, a barna,
itt-ott kevés zölddel tarkítva.
Csodálatos színorgia,
a természet varázsolta.
"Itt van az ősz, itt van újra,
s szép, mint mindig énnekem..."
Én az őszi színeket is nagyon szeretem.

Hegyek ormán, erdő szélén
tölgyfa ruhám őszi színben pompázik,
megcsodálja nyuszi, mókus, sünike, 
dicsérik is, milyen szép
őszi ruhát vettem fel.

Sárga, piros, rozsdabarna
díszítik a ruhámat,
a megérett makkjaimat
mókuska viszi az odujába.

"A nagy diófa alatt kicsi ház,
lombját rázza a nagy szüreti láz"
Kell a sok finom dió,
az íze most csuda jó.

"Itt az ősz! Itt az ősz!
Szőlőhegyen jár a csősz,"
Megérett a finom szőlő, mézédes az íze,
itt van már a szüret ideje.

Teli puttonyos legénnyel a szőlőhegy,
száll a vidám ének,
leányok gyorsan szedik
az érett, édes szőlőfürtöket.

Ó a képzelet varázslata,
szerelem játéka,
a teremtés csodája a Nő.

Ősi katlan, asszonyöl,
beleveszni mily gyönyör,
benne a szerelem tüze,
a virágok mézédes nektárja,
álmaid álma.

Dús keble édes manna,
ölelni, csókolni, szépségében elmerülni,
vágyaidat újra
és újra élni, ez a szíved vágya.

Hiába minden, most már itt az ősz,
s fákról lassan az utolsó őszi színekre festett falevél
is elengedi a fa ágát,
s egy lenge kacér szellő fuvallatára
szépen, csendesen lelibben
az avarszőnyeggel borított földre.

Édes alma, nem borízű,
finom, mint egy édes nedű.
Nyári alma piros színű,
vitaminban gazdag, mily egyszerű.

Az íze is csodálatos,
a húsa meg jó ropogós.
Szereti is minden kis emberke,
hisz sokféle étel készül majd belőle.

Reszelt alma, ó, de finom,
rétes, béles, pite s az almaszósz,
megrakom jól a pocakom.