Itt van ma a neved napja,
a rózsacsokrot neked hoztam,
drága Valika,
a szirmait neked bontja,
az illatát neked ontja.
Élj boldogan, egészségben,
szeretet legyen a szívedben,
boldogságod el ne fogyjon,
a szemed mindig ragyogjon.
Feletted mindíg süssön a nap,
fejeden egy csodás kalap,
mindig csak jóban legyen részed,

Ó, én szerelmem,
Te édes, Te drága,
jöjj a karomba,
csókomat várva.
Rózsacsokor a kezedben,
nekem hozod szerelmesen.
Szomorú szívemet vigasztald,
reszkető lelkemet oltalmazd.
Szeress, szeress,
légy velem,
tiéd a mindenem.
Te édes, Te drága,
szívemnek vágya.
Csillagporos éjszakán

Sötét az éjjel, nincs csillag, se fény,
szikla tetején állok, vonz a mély.
Ó, jó Uram, segíts rajtam,
itt a vég,
add vissza újra nekem
a reményt.
Földünknek oly hatalmas nagy a gyásza,
sír, de az emberiség nem hallja.
Ó, Uram, mutasd meg a helyes utat,
vezess minket, felejtsük a múltat.
Segíts nekünk, ebből legyen most kiút,

Gitárod peng,
s szívemben egy dal új életre kel.
Szerelem virága nyílik, tűzpiros szirma reszketve
téged hív, téged vár.
Hát jöjj, kedvesem,
a szerelmes ölelés
oly régóta a tiéd már.
Peng a gitár, a szerelmes dal messzire száll, érzem a szíved rám talál!
Ne hagyjuk elveszni,
most kell hát szeretni.

2023. április 25.

Táncol egy tündér,
mint a mesében.
Libben a szoknyácskája
a zene ütemére.
Ritmusra siklik a színpadon
a lába,
a közönség szája tátva,
hisz egyedül járja,
s óh, mily szépen, az ember alig hisz a szemének.
Tündér táncol tündértáncot,
ő ad nekünk tündéri, édes reménységet,
hisz ő a jövő nemzedéke.
Drága tündér,

Virágot én a réten szedtem,
pipacs, búzavirág, pipitér.
Ó, milyen szép, én eléd tettem,
örömöd az én szívemig ér.

"Szoktatom szívemet a csendhez",
mely körbefog, átölel engem.
A virágok szólnak szívemhez.
Oly jó, én magamhoz engedem.

Ez sajnos egy félig sem szerelem lett,
hiába minden, csak én szerettelek.
Csalfa szívtelenséged velem mit tett,
nem hiszek többé én sem már senkinek.

Itt hagytál engem, te vissza se néztél,
szívembe belemart egy kínzó érzés.
Az életemből könnyedén leléptél,
nem maradt nekem csak az emlékezés.

Úgy kérlek,
hogy szeress,
s engem el ne veszejts,
ha jő az est,
s reszketve keres a test.
Az égő vágy lobban, mint gyertya lángja a félhomályban,
majd egyre nagyobb
a láng,
a tűz éget már,
de nincs, aki rád talál.
Hát kérlek, szeress, légy velem,
add nekem az izzó vágyaktól égő szerelmed,
hadd legyek a mindened.

Én úgy szeretnék veled boldog lenni,
forró öledben megpihenni,
hogy érezzem szeretsz még,
mindíg szeretsz.
Én úgy szeretnék veled boldog lenni,
nem nézni vissza a múltba, csak előre menni.
Én úgy szeretnék veled boldog lenni,
neked adni mindent,
csak szeretni, szeretni,
minden mást feledni.
Mindent elfeledni!

Gondolatom már álmodik,
messze jár,
engem is éjjel egy mesevilág vár.
Bohócok sírnak, nevetve dalolnak,
betegeket ők így meggyógyítanak.

Az élet színpadán sok csoda vár rám,
Álmodni nekem is mindent lehet már.
"Hagyd, éljek boldog istenálmokat",
hisz oly jó, ha az álom meglátogat.

Pendüljön meg már a gitáron
a húr,
sírjon a hegedű,
úgy sírjon,
hogy szemünkből
az örömkönny záporként zúduljon,
és szóljanak dobok
és a harsonák,
hirdetve, itt a tavasz, eljött már.
Szerelmek jönnek
s elmúlnak, őket az idő vasfoga megette,
de nyomot hagytak a lelkekben örökre.
Ó, tavaszi zsongás vad ritmusa,

Szőkésbarna hajjal kicsi leány,
mosolya, mint a szivárvány.
Nyelvtörő verset gyakorol,
rá sok időt nem pazarol.

Sok a török és a görög,
a kezük forog és pörög.
Csengő csörög, kancsi vaksi,
kígyó is kúszva sziszegi.

Jött ide török és görög,
kis egérkének könyörög.
De hova lett a kis egér,
ez egy ebéddel is felér.

Bár lehetnék az, ki nem vagyok,
s tested nyomát csókolnám egy elnyűtt parlagon,
s sírnék, mint egy kisgyerek,
ki nem kap kiflit, mit megehet.
Kezembe fognám megfáradt kezed, letörölném fájó könnyeidet.
Bár lehetnék az, ki nem vagyok,
közeledben kályha, ki meleget ad, ha fázol,
s én a lábaidhoz féltőn lerogyok.
Ó, Isten, ki lenéz ránk,

Ha a testemen érzem a tested,
s a lüktető mámor édes borként tüzeli fel a szunnyadó a vágyat,
s az édes nedű csurran, cseppen,
s érezni az éledező szenvedélyt ágyékod rejtekén,
ó, igen, kedvesem, igen, ez, amire úgy vártunk,
s most eggyé váltunk.
Ó, édenkert csodás virágainak bódító illata, mely elkábít, és varázslatos

Vágyom, hogy halkan suttogd a nevem,
hogy százszor mondd el, mennyire szeretsz,
hogy vágyod a forró csókom,
hogy benned soha nem csalódom,
hogy akarsz engem, nagyon akarsz,
s mindig velem maradsz.
Akarod, hogy a tiéd legyek,
hogy súgd, várj, hozzád megyek.

2023. április 8.

Nem akarom a hírt elhinni,
nem tudom ésszel felfogni,
hogy téged, drága barátom, elvesztettünk,
akit oly sokan nagyon szerettünk.
Hisz teli voltál tervekkel, energiával
a jövőt illetően,
s itt hagytál most minket kétségekben.
Mindig mindenkihez kedves, megértő voltál,
verseiddel a magyar hazádat szolgáltad,
érte mindent feláldoztál.

Locsolkodni indultam,
de biz hamar berúgtam.
Sok piros tojást kaptam,
de valahol mind elhagytam.
Egy ház tövében lerogytam.
Azon nyomban elaludtam.
Estefelé arra ébredtem,
kutya nyalja a képem.
Lassan haza botorkáltam,
asszonyomat nem találtam.
Az asztalon csak egy cetli,
téged nem vár haza többé senki.

Én édes, drága szerelmem, boldogságom Te vagy
énnekem.
Te vagy a nappal
és az éjjel,
szeretlek téged izzó szenvedéllyel.
Szél suhan a tavaszi hajnalon, harmatcseppekkel játszik az avaron.
Gyöngyökként gurulnak szerteszét,
felszárítja őket a felkelő napsütés.
Ó, kedvesem, mily szép ez az idilli csend,
csak szívünk hangos dobogása zeng.