Az éjjel esett egy kis hó,
s én elbűvölve, megbabonázva, átszellemült tekintettel néztem a hópihék táncát a
légben, ahogy kacagva, táncolva, itt-ott összekapaszkodva földet érnek,
s hófehér paplanként betakarják a hajnali didergő tájat.
Ó, de gyönyörű látvány a szűz hó, melyen semmi folt,
csillog a hófehér takaró, lágyan ölelve az alatta szunnyadót.

Voltam, vagyok neked,
szívemet már rég eléd tettem,
én kedvesem.
Vigyázz rá, szeresd, mint kis talizmánt, szíved fölé tedd,
el ne veszítse,
őrizze meg örökre.
Legyél nekem,
enyém,
költözz belém,
hisz tudod, mennyire
szeretlek én.
Légy a szívverésem,
ereimben lüktetése a véremnek,
a lélegzetem,
a mindenem,

Kell a szerelem, a csók,
az égő vágy.
Kell az ölelés,
a gyöngéd suttogás.
Kell a bizsergető érzés,
a belső reszketés,
szívembe, mint a villámcsapás, jön az őrjítő kéj,
mely megigéz, elvarázsol,
ha jő az éj.
Kell a szerelem,
kellesz nekem kedvesem.
Szeretlek.

2023. március 11.

Ó, Istenem, adj most erőt,
nem látom én a jövendőt.
"És rongyolt lelkemben a Hit"
újra éledjen fel megint.

Ó, jó Uram, hinni kéne,
bizony újra hinni kéne.
Vajon mit hoz nemzetemnek,
jót vagy rosszat a népemnek.

Kezem imára kulcsolom,
fel az égbe fohászkodom.
Háború dúl biz' túl közel,
félünk, nem kerülhetjük el.

Kell a szó, a biztató,
a mindennapok erdejében, ha elveszek, vezess, szeress,
ölelj, csókolj, bókolj,
itt legyél mellettem, nekem.
Ne engedd, hogy elvesszek a mindennapok szótlan csendjében.
Ha fázom, ölelj két karodba
és melegíts, reszkető szívemnek
te légy a menedék.
Ha jő az éjszaka,
légy égig emelő, fellegek felett repülő,

Oly heves volt a szerelmünk,
mint egy nyári kiadós zivatar.
Megláttalak, rám néztél,
s éreztük, nincs mentség.
Ámor nyila szívünkbe hatolva,
s előtte meghajolva,
omoltam a karjaidba.
"Mindent akartunk s nem maradt
faló csókjainkból egy falat," elillant, ahogy jött,
s az eső után az égre szivárvány költözött.

Ha a szobádba beoson az éj,
s tested elragadja a szenvedély,
és nem ura testednek már az ész,
mert azt elvetette a kéj,
mely, mint a métely, szétterült testeden
s nincs menekvés, ez az érzelmi hullám magával ragad, mint a léket kapott hajót a
viharos tenger felkorbácsolt habja,
viszi a testet, lelket ahova csak akarja.

Tavasz illata
száll a légben,
illatoznak az ibolyák, szerény, törékeny szirmaikat lágy szellő ringatja,
oly finoman, mintha félne,
nehogy kárt tegyen benne.
Nyílik a jácint,
a nárcisz, s lassan
a gyöngyvirág harangocskái is előbújnak.
A tavaszi napsugár megsimogatja apró fejecskéjüket és lehelletnyi csókot nyom
illatos kis orcájukra.

Itt a farsang,
ó, de jó,
maskarába öltözni
de csudijó.
Van itt minden, kifli, sajt, hamburger és botmixer,
királyfi és királylány, szolgáló és lovászfiú.
Kígyó, béka, oroszlán,
kiskakas és öreg tyúk,
dominó és sakkfigura.
Szól zene, táncolunk, vigadunk, eszünk, iszunk, mulatunk,
ma mindent szabad,

Én és a kiskutyám,
két elválaszthatatlan jóbarát.
Együtt vagyunk jóban, rosszban,
télen hóban, fagyban,
nyáron a forróságban.
Együtt játszunk mi naphosszat, megvéd, ha a szomszéd fia bosszant.

Szent alázattal csodálom minden versedet nap mint nap,
s mint aranyló tollpihe,
a templomi áhítat csöndjét,
a fájdalmas sóhajok libbenésében két ima között.
Egy géniusz, kit Istenünk a földre küldött,
s viszi véres sebeivel keresztjét a golgotára,
s mi, hitvány halandók, bámuljuk szenvedései útját, és majdan, ha rádöbbenünk vétkeink

Ha jő a fény,
hát bízz, s remélj.
Új tavasz kél,
a lélek él.
Jöjj te is,
és engem hívj.
Szívedben ott lakok,
így mindig veled vagyok.
Hát jöjj, szeress,
én kedvesem.
Tiéd már rég a mindenem.
Ha jő a fény,
eltűnik a sötét.
Az élet szép,
légy hát enyém.

2023. március 8.

Hideg reggeleken,
didereg a remény.
Fejem töröm ezen,
kinevet a repkény.

Engem mégis úgy bánt,
hozzám hűtlen lettél.
"Ej, de bánt, ej, de bánt,"
hogy te így elmentél.

Kár, de ez így történt,
ily nagyot tévedtél.
Felfogtam ezt tüstént,
engem nem szerettél.

Nem lehet,
nem szabad,
ne gondolj rá.
Messze térben és időben,
bár tudod, szeret.
Nem jön, nem jöhet,
sír a szív, könny pereg, vér csorog a szívből,
nincs esélye,
kővé válik,
ez volt az utolsó reménye.
Már nem hisz senkinek,
megszakadt a szíve örökre.
Talán még is van csöpp esélye,
még hinni akar,

Itt a tavasz,
s nyílik a hóvirág,
mit úgy vártunk a hosszú tél után.
Harmatcseppek a fűszál hegyén,
derengő fény reszket hajnalban a bokor tövén.
De jő a nap fénylő, meleg sugara,
s megsimogatja a fák duzzadó rügyeit,
így köszöntve a szép tavaszt,
a természet ébredését.
Virágba borul a táj,
s orgonák illata száll a légben,

Nekem Te jelented a világot,
tavasszal a nyíló hóvirágot.
Nekem Te vagy, aki a gondolatomat is érti,
nem kell semmit sem szólni.
Nekem Te vagy a vers, a líra,
neked írom verseim hófehér papírra.
Nekem Te vagy a festék, az ecset,
mely a kezemet a fehér vászonra viszed.
Nekem Te vagy az erő,
a gondoskodás,

A lonc egy csodálatos illatozó virágözön.
Szívemnek oly kedvesek a zöld kis levelek között
megbújó fehér és halványsárga szirmok,
amelyek zuhatagként folynak le a lugasunk oldalán
tele illatozó virágokkal.
A bódító illatú virágok messziről idecsalogatják a méheket
és az apró rovarokat,
mert ők a virágok szirmaiból

Tavasszal nyílnak a gyöngyvirágok,
egy vékony száracskán
apró, kis hófehér harangok, zöld hegyes levélkék féltő ölelésében.
A kicsiny harangocskák,
mint a csengettyűk, csilingelnek a lágy tavaszi szélben,
hófehér szőnyegként a kiskertemet beterítve.
Illatozó kis harangok, játszik velük a tavaszi szél,
s messze viszi hírét,