Nyuszi Gyuszi hopp,
nyuszi Gyuszi hopp,
még egy répát a földből kihúzott.
Gyorsan nő a nyuszi foga,
ezért eszik oly sokat naponta.
Nagyon sok mostanában a dolga, Húsvét jön nemsokára,
nem is győzi egyedül szegény pára.
Segít neki az egész családja, hogy a hímes tojás időben mindenkihez odaérjen.

"Bóbita, bóbita táncol",
tánca mindenkit elvarázsol.
Hegedülnek, szépen muzsikálnak,
nagy baja van most az egész világnak.
Bóbita, bóbita dalol,
hárfán játszanak az angyalok.
Szél fújja a nádas vizét,
partján nyílik a pipitér.
Fűben, fában az orvosság,
patak partján a szél fuvoláz.
Az égen a felhő játszik,

Lassan halad csigabiga,
szegénykének nincsen lába.
A házát is hátán viszi,
megnézheti, ki nem hiszi.
Szegény csiga, alig csoszog,
meg-megáll és bizony szuszog.
Ha elfárad, házába húzódik,
az ajtaja becsukódik.
Énekelhetsz szépen neki,
ha kedve lesz, akkor bújik ki.
Szarvacskáját kidugja, megnézi,

Béka brekeg egy nagy kő alatt,
Cirmi cica lesi, de jó falat.
De a béka csak nem mozdul,
Cirmi cica meg rámordul.
Gyere ki te lusta béka,
Te lennél ma a vacsora.
Cirmi cica hoppon maradt,
a béka élete így megmaradt.

2023. április 4.

Megjött az április hideg széllel, 
talajmenti faggyal, 
pedig mi a szép tavaszt
vártuk áhítattal.
Vártuk a tavasz gyógyító melegét,
virágok illatát, szépségét.
Virágok nyíljatok most is szépen, sorban,
feledjük el, hogy április kicsit bolondos hónap.
Nagyhéten járunk már, Húsvét közeleg,
de bizony még a nagykabát is kell.

Szomorú hír jött,
elment egy jóbarát,
drága lelke fenn van
az égben már.
Oly gyorsan történt minden,
hogy szinte hihetetlen,
pedig voltak jelek,
ő érezte, tudta,
nemsokára mennie kell
egy hosszú útra.
Most, kik itt maradtunk,
fájó szívvel áldunk,
könnyünk csorog,
oly nagy a bánatunk.
Nem figyeltünk rád,

Rügyek pattannak az ágak hegyén,
virágok illatozó szirmai, mint a hópihék, szállnak,
messzire viszi őket a tavaszi szél.
Lágy tavaszi szél simogatja,
a felkelő nap sugara csókot lehel a kankalin sárga szirmaira.
Illatozó tulipánok hajladoznak karcsú testükkel a fűzfaágak hárfáin felzengő
csodálatos dallamra.
Visszavonhatatlanul itt a tavasz.

Tavaszi virágok sora,
kiskertemnek az otthona.
Jácint, ibolya és nárcisz,
a szívünkbe örömet visz.

Illatuk száll jó messzire,
mindenkinek örömére.
Aki látja, mind csodálja,
a jó Isten is megáldja.

"Én megveszem virágodat",
az kapja, ki nem válogat.
Átadom édesanyámnak,
örüljön az illatának.

2023. április 1.

Jött a tavasz, rügyfakadás,
az ifjúság fellázadt már.
"Talpra magyar, hí a haza"
Népünk a rosszat megunta.

Harcba szálltak eszméikért,
a jogokért, szabadságért.
Rabláncaik mind letörték,
fiainkat harcba vitték.

A zászlónkra felesküszünk,
szabadságukat megvédjük.
Hisszük, az Isten velünk van,
senki most már meg nem torpan.

Ha jő az éj,
s szemedben meglátom a szenvedély lángját,
majd átölel a szerelem tűzvörös köpönyege,
akkor megérzed, mi a szerelem vad, tomboló ereje.
Magával ragad, elvarázsol,
s Te átadod magad e mézédes szerelmi mámor varázsának,
s élvezettel habzsolod a percek néma lüktetését.

Ha ébred a hajnali napsugár,
s csókot lehel az ébredező tájra,
melengető sugara körbe öleli a világot,
megnyugszik a test, a lélek,
s új életre kelnek a szunnyadó szenvedélyek.
Óh, tavaszi napsugár simogató sugara, virágszirmok,
duzzadó rügyek áldott illata,
ti adjátok vissza elcsüggedt napjaink varázsát,

Oly nehéz most bármit is írni,
hisz a szívünk száz sebből vérzik.
Elvesztettünk egy régi barátot,
ki közel állt hozzánk,
drága lelke már a mennybe szállt.
Oly nehéz szavakat találni,
szemünkből könny pereg,
lelkünk nem is hiszi,
hogy ez megtörténhetett.
Elszólított az Úr,
s menned kellett,
búcsúzni nem volt időd,

Ha majd egyszer vörös rózsát küldenél nekem,
boldogság lepné el szorongó szívemet.
Nekem nyílna
a vörös szirma,
engem hozna tűzbe bódító illata.
Talán egyszer,
mint a mesében,
ezt is megérem,
s Te majd érzed, hallod
heves szívverésem.
Boldogság kapuját kitárom előtted,
mindent neked adok,
amire úgy vágytál, kedvesem.

Olyan vagyok, mint a szárnyaszegett madár,
menekülnék a semmibe,
de falaknak ütközök,
akármerre repülök.
Nincs itt, aki átöleljen,
nincs itt, aki szeressen,
így sorvadok el szép lassan,
s testem eggyé válik a természettel.
De még pislákol az alagút végén egy kis remény,
hogy kirepülök,
s enyém lesz a fény,
a mindenség.

Harmatos reggel,
reszket a fűszálon
a hajnali csend,
mely kedvesem, neked üzen.
Kél a reggel a vérvörösre festett ég alján,
s a hajnali napsugár egy kósza felhő mögül álmosan ránk talál.
Lassan pirkad, tisztul az ég,
s a felhő is habos, hófehér,
most övé a végtelen tér,
szél fújja fodrosra szoknyáját,

Ma fátyolfelhős a reggel,
a nap is nehezen kel fel.
Bogarak szállnak,
édes pollenre várnak,
virágok kelyhe nyílik,
édes nedűje nekik nagyon ízlik.
Nézem a nyüzsgő világot,
szívemben feljajdul a múlt,
gondolatom messze jár,
száll hegyeken, völgyeken át.
Valahol,
valaki talán engem is vár.
Az idő múlik,

Kereslek, kutatlak,
nem jössz, hiába hívlak.
Elveszettnek hitt álmaim körbeölelnek,
féltve suttogják,
várjak még rád kedvesem.
Szívem érted reszket,
fáj az est nélküled,
libbennek az árnyak,
riadtan repül egy galamb,
ő is a párját keresi tán,
ő nálam boldogabb talán.
Csillagok fénye arcomhoz ér,

Valaki hiányzik oly nagyon nekem,
kinyújtom kezem,
de hiába,
én őt el nem érem.
Valakit várok, de nem jön,
álmomban átölel,
hozzám bújik, csókkal halmoz el.
A messzeség álmodik egy szebb világot,
pedig tudja,
hogy én őt itt várom.
Álmodik, hogy ott vagyok,
hozzá bújok,
hisz ölelni vágyom,
a vágyam ég forrón,