Itt a nyár és nem szeretem,
A melegből túl sok nekem.
Redőnyömet leengedem,
A szobában hűvös legyen.

Vízparton leégni nem vágyom,
Kánikula számomra rémálom.
Szabadságra ősszel vágyom,
Most a hűvös szoba egy álom.

   Az újrakezdés, megbocsátás, sírás, nevetés napjai kezdődtek. A kislány próbált nem elveszni az érzések labirintusában, apja felé közeledni, anyja ölében megbújni, de hamarosan rájött, ez a felnőttek játéka. Magányos volt, bár minden érte, miatta történt, folyton ezt hallotta. A napok teltek, eljött a tavasz és hamar kiderült, télen testvére lesz.

   A vonatról egy kisebb állomáson szálltak le. Egy hosszú utca utolsó házánál álltak meg. Tornácos, vályogból készült parasztház ajtaján léptek be. Nagyszülei éltek itt. Anya és lánya az utcai szobát kapták meg. A mama és a papa nem voltak idősek, de a kemény munkával eltöltött évek fáradt barázdákat gyűrtek arcukra.

   Pár hét múlva Rafael mosolyogva köszönt el a gyógyult gyermektől. Újra hazamehetett. Emlékezett az albérleti kis szobára, a kiságyra, pár kis plüss állatra. Szerette volna érezni a szeretet melegét, a békét és a biztonságot, de a két felnőtt a felelősség súlya alatt teljesen megváltozott.

   Március közepén látta meg a napvilágot. Hideg, télies idő volt. Anyja nehezen hozta világra, első gyermekeként született. Az orvos kérdésére, hogy mi legyen a kislány neve, arra sem tudott rendesen válaszolni. Az összes erejét elvesztette, amíg a világra hozta. Mondhatni, az orvos adta nevét, anyja nem így szerette volna hívni. Lássuk be, az indulás nem volt könnyű.

Ha angyal vagy, szárnyalj,
Mutasd meg a világnak,
A csodák még léteznek,
Dacára tudománynak.

Gyermeki mosolyban,
Felnőtt hitében,
Állatok, növények,
A természet vad erejében.

Mennyben és pokolban,
Vadan és szerényen,
Boldogan és sírva,
Mindenben csoda van.

Életed új szakasza,
Óvodából ballagsz ma.
Gyorsan szalad az idő,
Gondtalan játék, ágyő!

Semmi jóból most ki ne maradj,
Élvezd jól ki hetedik nyarad.
Ártatlan gyermeki léted
Az iskolás küszöbére lépett.

Gyermeknapon mit mondhatnék?
Vidám és nagyon boldog légy!
Közhely helyett átölellek,
Puszit adok, táncot lejtek.

Veled játszom, veled sírok,
Ha szükség van rám,
Átrohanok, vigasztallak,
Meghallgatlak.

Könnyeidet felszárítom,
Ajkaidra mosolyt csalok.
Nevess újra, szép az élet,
Boldog legyen egész éved!

Anyák napi ajándék,
Kreatív és boldog légy.
Közös élmény hatalom,
Szívemet hát beleadom.

Kezed járjon ügyesen,
Agyagbögréd szép legyen.
A ragasztás nem sikerül,
Lányod segít, jót derül.

Együtt alkot anya, lánya,
Az alkotás közös varázsa.
Szívem, akár majd a bögre,
Telis-tele van már töltve.

   Péntek délután van, csúcsforgalom. A város tele van emberekkel, valami műsor véget ért, mindenki hazafelé tart. A buszok egymás után jönnek, sorra elnyelik az emberáradatot. Aztán begördül a megállóba a következő járat. Már nem is áll be a busz táblához, hátrébb marad. Elindulnak az emberek az ajtóhoz, várván, hogy kinyitja a sofőr, de bizony nem teszi.

   Valahogy túl simán ment minden azon a napon. A munkahely szelíd, csendes, békés volt. Gyanúsan békés. Akkor még örült neki, csak végezte a munkáját, ma időben végez. Az utolsó egy óra volt hátra. Gondolatban már a buszon ült. És ekkor történt a váratlan dolog. A kávéscsésze a konyhaszekrényből a földre zuhant. Az üvegpohár millió darabokra törve robbant szét.

   Azon a napon kezdődött minden. Hajnal volt. A nő nem a kávégép felé indult, a cipősszekrény ajtaját nyitotta ki. Megkereste futócipőjét, már nagyon régen volt, amikor használta. Beledugta a lábát, a fejhallgatót fülére tette és becsapta maga mögött az ajtót. Az ego ébredezni kezdett.

Eljött hát a szülinapod,
Korán ébredsz, szemed ragyog.
Öt évedet hátrahagyod,
Gyermekkorod varázslatos.

Tündökölsz és boldog vagy,
Tortád finom, hálás vagy.
Ajándékok sokasága
Kicsi szíved dobogtatja.

Családod ma téged köszönt,
Veled játszik, rád figyel,
Azt kívánja mindenki, szemedből
A csillogás soha ne tűnjön el.

Pipacsok és szarkalábak,
Pünkösd vasárnapra várnak.

Lángnyelvként leszállnak,
Apostolokra áradnak.

Pünkösdi királyt választanak,
Dicsősége egy évig tart.

Hagyományok kihalóban,
Rohanó és modern kor van.

Az egyház születése marad,
Keresztény hit velünk marad.

Békét várunk, reményt adunk,
Isten országa vagyunk.

   Emlékezete szerint azon a napon nem történt semmi. Semmilyen változás nem kopogtatott az ajtón, szimplán egy hétköznapi nap volt. A benső mélységében ébredezett lassan nyújtózva, életre kelni készen. Bizonyára régóta érlelődött, a mag el lett vetve, a szürke napok fénnyel etették, a bánat könnyei öntözték, már csak idő kérdése volt ébredése.

   A cica mindent próbált érzékszerveivel befogadni, élvezte az új illatokat, hangokat, a friss levegő erejét. Hamar elszaladtak az órák, meleg volt, kezdett fáradni és éhes lenni. Vissza kell mennie a házhoz. Lassan elindult, amikor emberi léptekre lett figyelmes. Egy férfi, furcsa eszközzel a kezében, közeledett óvatosan, alig lépegetve.

   A cica az ablakban ült. Benti cica volt, soha nem ment ki a biztonságot jelentő lakásból. Itt élte a mindennapjait. Reggel a „szolgája” megetette, friss vizet öntött a tálkába, csacsogott neki valamit a munkahelyéről, de ő csak ásított egy nagyot, jelezvén, nem érdekli ez az unalmas téma. Végre az ember becsukta maga mögött a bejárati ajtót, csend lett a lakásban.

   Három barátnő utazik a vonaton. Talán már a hatvanas éveikben járnak, kicsit azon is túl. De ezt csak az őket szemlélő gondolja. A figyelem azért fordul feléjük, mert az egyikük elég hangosan fejti ki valamiről a véleményét. Mivel a szem rájuk irányul, érdekes felfedezés részesei lehetünk. Természetesen csak a megfigyelő szerint. A három nő három évszak képviselője.