A gázolás 11 óra harminckor történt, még jóval ebéd előtt, a küküllői vasúti átjáróban. Egy Intercity vonat levágta egy középkorú férfi mindkét lábát. A mentők hamar kiértek és ellátták a vérző férfit, elkötötték a sebeit és hordágyra tették. A balesetet szenvedett férfi többször eszméletét vesztette, de úgy általában jól volt.

Özvegy Gerberáné Széplaki Aranka gondolt egyet, fogta a szatyrát, amit még a volt férjétől kapott egy vásárban, és elindult a piacra. Megvárta szépen a buszt, jött is hamar, és felszállt az első ajtón, ahogy illik. Nem mutatta az igazolványát, hiszen ismerte a sofőrt, és hát látnivaló volt, hogy már jóval nyolcvan fölött jár.

Kicsit korábban keltem a kelleténél. Hűvös hajnal volt. Csináltam kávét, hátha kizökkent a félbehagyott álmaimból. Forró kávésbögrémet szorongattam épp, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Csengő nincs, mert általában nem várok senkit. Felesleges. Nyitom az ajtót, miközben átjárta a forró bögre éltető melege az egész testem. Jólesett így korán reggel.

Hüvös márciusi este volt. A szél, amely magában hordozta még az esőcseppeket, így az eső után kellemetlenűl próbált bebújni a kabátom fölhúzott gallérja mögé. A lecsapódott pára szinte marta a börömet. Siettem haza, amúgy sem éreztem magam jól. Láz motoszkált bennem, és lábaim sem akartak engedelmeskedni. Testem erőtlen volt és kiszolgáltatott.

Verőfényes, gyönyörű májusi nap volt. Egész lassan sétálva ballagtam át a téren. Volt még több mint 15 percem a megbeszélt időpontig. Az épület a tér túloldalán volt, tehát nem kellett nagyon sietnem. Közben néztem a siető vagy unottan sétáló embereket. Olyan békés. szerethető volt minden.

Gyurinak hívták, alig múlt 18 éves. Egy lepukkant kis házban élt a város szélén a beteg édesanyjával. Szellemileg kicsit elmaradott volt, állítólag kiskorában fejére ejtették. De normális, szerény életet élt. Egy építkezésen dolgozott a városban, olyan tedd ide-tedd oda munkára használták. Az ő kis pénzéből, meg a beteg édesanyja nyugdíjából éltek.

Pislákoló fénnyel
álmodik az este
szerelmetes Holdját
már rég elvesztette

Csillagtalan éjen
Holdját visszavárja
elmerűlne csendben
annak mosolyába

Csillagoknak táncát
vágyja minden este
hisz egész életében
a szerelmet kereste

Kiürült a világ
nincsen benne élet
könnyet ejt az este
vágyja már a szépet

Árulóktól bűzlik a megcsúfolt világ,
kik széptevéssel ördögport hintenek,
s míg nem tudod, ki a valóban barát,
ők ígérnek minden csábítót neked.

Hamis ördögi Júdás rút mosolyba
leplezik sötét, hitetlen álarcukat,
s te leszel nekik az élet hű bolondja,
de a hamis szó egyre csak fojtogat.

Olyan vagy nekem, mint bor a pohárban,
Hol benne ringnak az édes szőlőszemek,
Kortyollak, és itt vagy benne a számban,
Mert nekem adtak a mámorcsók Istenek.

Siklok veled nyarak érlelő fénytengerében,
Fürdünk együtt, mert ízlelni annyira jó,
Korsómban legyél, s minden érzékeimben,
Mert az élet kint hazug, de ez bent mámorító.

Azt mondtad egyszer, a mindened vagyok
Szerelmes éjeken majd szerelmet kapok
Virágot aggattál mennyegző ruhámra
Arra kértél, rád figyeljek, soha senki másra

De szép is volt az a boldogságos éden
Míg egy búsuló nap elfutottál tőlem
Rád figyeltem, mindenem odaadtam
De azt a virágot, azt bíz' megtartottam

Hallottad már a jegenye énekét,
amint a felhőkkel járta ősi táncát?
Telekarcolva kottákkal az ég,
s dalolta élte sudár románcát.

Magasba tört lelke az égig ért,
lombja az angyalokkal énekelt.
Karcsú teste az anyaföldig ért,
árnyékában fáradt vándor figyelt.

Úgy szeress, hogy szégyenpírjába bújjon az éj,
mikor hevesen ölellek, s titkon benned égek el,
és suttogásaim takarják rejtett asszony bájaid.
Holt csókok egykor özönének édes ritmusára
ringok a semmiben, és viszlek magammal,
majd simulunk az oltárra feszült selyembrokát
hűvös ráncainak lágyan lehulló Isten lehelletébe,

Honnan jöttél te szépreményű,
múzsalelkű nő,
kiért szívembe mártottam
megrészegült pennám,
hogy megírjam a világnak
vérrel és szerelemmel,
hogy szeret az Isten,
mert vagy nekem,
és imára kulcsolt kezekkel
lépkedek súlytalan.
Majd puha felhőpárnákkal
vetem meg ágyunk,
bár tudom, csak nézlek,

Pislákoló fénnyel
álmodik az este,
szerelmetes Holdját
már rég elvesztette.

Csillagtalan éjen
Holdját visszavárja,
elmerülne csendben
annak mosolyába'.

Csillagoknak táncát
vágyja minden este,
hisz egész életében
a szerelmet kereste.

Csendemben légy szerelmes suttogás,
Botló ráncaim közt simitó varázs.
És ha szólítom néhanap Istenem,
Látja majd, hogy te vagy a mindenem.

Délceg járásom kissé talán hamis,
Szikrázó elmém mára már szenilis,
Elhiszem magamnak imádott Istened,
Imámban te vagy az örök "hiszekegy".

József Attilának
(A legnagyobb magyar költőnek)

Álmodj magadnak egy igaz világot,
legyenek benne szőke fák s hegyek,
legyenek benne seholsincs virágok,
és közöttük valahol én is ott legyek.

Álmodj lelket megtört hű szíveknek,
legyenek benne megtért emberek,
kéket adj sötétbe borult egeknek,
de alattuk valahol én is ott legyek.

Vágytam rád és édes mámort akartam,
Elveszni ringó, bársony, meleg karodban.
Inni gyöngyöző, búgó sóhajtásodat,
Füledbe súgni, hogy mindig akartalak.

Amint ott feküdtél az elveszett vágy ölén,
A szerelmes csatákról immár lemondtam én.
A párnámba temettem könnyező arcomat,
És ő kapta helyetted ott millió csókomat.