Féltsd és óvjad környezeted,
Öregszik amúgy is a Föld.
Lehet, sebe még beheged,
De nagyon vigyázz, meg ne öld!

2019. május 2. 

Kép az Internetről

Két perce, hogy nem láttalak,
és elfogott a félelem,
ha holnap már nem várhatlak,
lesz-e erőm, hogy túléljem?

két kezemben fogom locsolóm
tojások lesnek a fűcsomón
s ha megengeded
elbújok veled
ha öntözőmre vágysz oly mohón 

Megint itt vagyunk... és megint
ülünk egy szűk kórházi ágyon,
s míg az élet egyet legyint,
életed múlik egy hajszálon.

Két gyenge karodban tartottál,
amíg kicsi voltam, ringattál.
Nehezen jöttem, de te vártál,
és ha bánkódtam, vigasztaltál.

Segíts nekem, segíts, hogy érezd,
hogy tudd s lásd, mennyire szeretlek,
segíts nekem, de hévem fékezd,
ha nem szeretsz, s én eleresztlek.

Rövid nadrág kézen fogva
fehér pöttyös szoknyát vezet,
így haladnak andalogva,
szőnek együtt nagy terveket.

A
halál
állapot,
gyors átmenet
örök élethez.

Megint lángol ez a szív érted,
pedig egyszer már álljt parancsolt,
de talán te végre átérzed,
ami engem is felkorbácsolt...

Nő vagyok, egyszerre szelíd, kedves, de vad, 
Két karom tárom, ha ölelésem kéred,
de bezárkózom, ha nem érzem bizalmad,
s félek, ha csorbát szenved őszinteséged.

A nő olyan, mint a hóvirág,
az újjászületés hírnöke,
karjában kitárul a világ,
méhében a jövő gyermeke.

Gyere bátran, és kérdezd meg őket...
ki tartja össze a kicsi családot,
ki simítja gondban ülő homlokod...
kérdezd hát, mért szeretjük a nőket?

Kicsi kamillavirág a kezemben,
mosolygó szirmai biztatnak engem:
- Csak kérdezd meg, mi válaszolunk, ne félj,
jöjj, tépj le bennünket, és aztán remélj,

Kinyújtják még dermedt karjukat a fák,
kopott ruháját zöldre váltja a rét,
fejét ingatja sok kacér hóvirág,
hófehér leplét levetette a tél,
mosolyg a természet, virít a sáfrány... 
köszöntünk Tavasz, végre, hogy eljöttél!

2019. február 12.

Látod, gyönyörű, fényes az éjszaka,
nézd a csillagok táncát fenn az égen,
végre eljött a szerelem évszaka,
kell, hogy szerelmünket most újra éljem.

Amíg kisgyermek voltál s bánat ért,
sokat sírtál, bömböltél mindenért.
Bebújtál édesanyád ölébe,
biztonságot nyújtó menedékbe.

Egy kicsit, merészen, elkalandoztam,
éreztem, szűk lett minden körülöttem,
nem akartam mást, épp csak azt gondoltam,
hittem, az évek nem múlnak fölöttem.

Csillagtalan volt aznap az éjjel,
a hold fénye is csúnyán elkopott,
a sötét eget néztem, nincs fényjel
és a reménytelenség elfogott.