Ülök az örvénylő Duna partján,
nézem a múlt s a jövő habjait,
összeolvad tegnap s holnap is tán
s nem érzem a "volt" fájó napjait.

Mert volt egy haza, déltől északig
húzódott a tengertől egészen
fel a lankás és hűs Kárpátokig,
mint gyöngyszem a tenger rejtekében.

választ akarok kapni
de kérdezni nem tudok
mert szám sután elnémul
ahogy csak rád gondolok

kicsi voltál, két karodat
mindig nyakam köré fontad
átöleltél s bánatodat
csak velem, de megosztottad

Apa...
kérdeném, másnak mit jelenthet e szó?
Apa...
Átölelő, simogató, vigyázó.
Apa...
Amíg veled van, nem érzed hiányát,
Apa...
Ha nincs már, feleded minden hibáját.

Izgatott vagyok, készülök,
te már vársz, valahol távol,
a gondolattól szédülök,
s szememben vad kék fény táncol.

kezednek hűs érintése
mikor gyengéden hozzám ér
lelkem apró rezdülése
ha közben lágy hangod kísér

Ha én egyszer gondolatolvasó lehetnék,
és minden gondolatodba beleláthatnék,
lehet, talán többet eszembe sem jutna már,
hogy te lehetsz az az ember, ki csak engem vár.

Ha én egyszer gondolatolvasó lehetnék,
és minden gondolatodba beleláthatnék,
megtörténhetne, hogy talán boldog lehetnék,
és te lennél az, akit szívből szerethetnék.

Emlékszem. Már ősz volt. Hűvös,
fáradt és bús őszi este.
Mondani akart valamit,
de megremegett a teste.
Láttam, nem mert megszólalni...

Akarom is, lehet, mégsem,
hogy most szeress engem,
a tavaszi lágy szellőben,
a világgal szemben

dacolva a szerelemért,
hogy érezzük egymást,
nem törődve azzal, ha más
tán mindent máshogy lát

és félreért, csak maradj itt,
ölelj két karoddal,
érintsd meg egy leheletnyit
lelkemet csókoddal.

2019. május 11.

tágra nyitom kis ablakom
szökkenjen be rajt'  tavasz
ez legyen a legszebb napom
lehessek újra kiskamasz

Féltsd és óvjad környezeted,
Öregszik amúgy is a Föld.
Lehet, sebe még beheged,
De nagyon vigyázz, meg ne öld!

2019. május 2. 

Kép az Internetről

Két perce, hogy nem láttalak,
és elfogott a félelem,
ha holnap már nem várhatlak,
lesz-e erőm, hogy túléljem?

két kezemben fogom locsolóm
tojások lesnek a fűcsomón
s ha megengeded
elbújok veled
ha öntözőmre vágysz oly mohón 

Megint itt vagyunk... és megint
ülünk egy szűk kórházi ágyon,
s míg az élet egyet legyint,
életed múlik egy hajszálon.

Két gyenge karodban tartottál,
amíg kicsi voltam, ringattál.
Nehezen jöttem, de te vártál,
és ha bánkódtam, vigasztaltál.

Segíts nekem, segíts, hogy érezd,
hogy tudd s lásd, mennyire szeretlek,
segíts nekem, de hévem fékezd,
ha nem szeretsz, s én eleresztlek.

Rövid nadrág kézen fogva
fehér pöttyös szoknyát vezet,
így haladnak andalogva,
szőnek együtt nagy terveket.

A
halál
állapot,
gyors átmenet
örök élethez.