még eleven az emlék, 
ahogy pipád füstje körülleng,
még eleven az emlék,
ahogy kedves hangod visszacseng,
még most is fáj az emlék,
s az elmém egyre azon töpreng...

miért?

Csillogó, ragyogó gyerekszemek
áhítattal lesik a csodákat.
Tágra nyílt, őszinte tekintetek
mindig kedvesek, mindig vidámak.

lehet, rossz anya voltam
túlzottan szerettem
minden pillanatban csak
őérte reszkettem.

Ott állt... magányos, mély csendjében
Tripoli felett, fenn a hegyen,
karját az ég felé nyújtotta,
a tájat egymaga uralta.

Emlékszem. Még ma is érzem
azt a tiszta, friss illatot,
mikor féltve, a sötétben
megnyugtattad "Kiscsillagod".

Visszatérnek hozzánk, itt van a hazájuk,
minden új tavasszal szív-repesve várjuk,
fészküket megóvjuk, lessük érkezésük,
boldogsággal tölt el a csivitelésük.

Hull a hó!
Hullajó!
Itt van már a Télapó!Nyusziruhát öltött,
közben tojást költött...
Áprilisi tréfa? - füstölgött.
De nem lehet cáfolni,
s ment havat lapátolni.

Nyuszi pajtás ajtót döngeti
piros tojással keze teli
nyomában a gazda
nagyot üt most rajta
a tojástolvajt így bünteti.

Ma korán reggel mire ébredtem?
Azt hittem, álmomban eltévedtem,
valahol az utat elvétettem,
s a látványtól kissé elképedtem.

De ne gondoljátok, hogy bolond vagyok!

Vajon lesz-e álomból valóság,
ha messze száll a kínzó gyötrelem,
s minden rosszat, mit a múltban mondtál,
majd elmossa a gyógyító jelen.

Megszülettél, s jött a hír veled,
nem élheted úgy, mint mások,
kicsi életed... 
reméltük, felforgatod a világot,
sírunk és féltünk, de érted a harcot 
soha nem adjuk fel.

Ó, New York... bár esőben még nem láttalak,
mikor nálad jártam, még ragyogott a nap,
sugarait millió ablak megtörte,
s fényét a forró aszfalt pora elnyelte

Állok az ajtóban, ahol búcsút mondtál,
és még utoljára a szemembe néztél,
lehajtottad fejed, és csak ennyit szóltál:
"készülök, hogy elmondjam neked", bár féltél,
nem értenélek meg, s rám hiába vártál,
de tőlem akkor, ott, megértést reméltél...

Ha jól figyeltek, hát elmesélem
a tavalyi farsangi élményem,
elárulom még azt is most nektek,
hogy lett az öregasszonyból gyermek.

némulnak már a szavak
és üresek a lapok
álmaik szétfoszlanak
őrzik fenn az angyalok

Kicsi Tündi, meg a Tibi,
két kis komisz álmodozó,
kézen-lábon sok-sok bibi,
mindenre rácsodálkozó.

Elmondom most mindenkinek,
mi történt ma énvelem,
mikor morcos bürokraták
felbosszantottak engem.

Két csöpp kis gyermek, két ér, két apró patak
napvilágot látott zordon erdők mélyén,
gyenge lábacskáik sziklákba botlanak,
majd egyesülnek Donaueschingennél.