Mostanában nem tudtam fenn lenni a lapon, az Interneten is keveset voltam, szinte semmit. Az elkövetkezendő időben is sajnos keveset leszek fenn, sajnos, édesanyámmal sokat jártam orvoshoz, most kórházban van.

gyertyafénynél ülünk
pislákol a lángja
szemünkben megcsillan
fénye és sugára

fekete az égbolt
sűrűvé lett a köd
elfeledem, mi volt
de van, mi összeköt

S akkor... megpillantottalak
egyszer már megálmodtalak
hittem, mi még találkozunk
rám nézel... s összeköt sorsunk.

Kérdezlek, mit látsz, hogyha rám nézel?
Bár attól függ, irántam mit érzel,
barátságot, szerelmet, vagy semmit,
vagy csak szimpátiát  - egy szemernyit.

Sok napot töltöttem hazámtól távol
a  közelben, s messze Európától
távoli tájak csábítóan hívtak
csodás kalandok előttem megnyíltak

Kérj tőlem bármit, én megteszem
lopózz a szívembe, nesztelen
érezzem két erős karodat
hozzám simuló mellkasodat...
Szeress majd nagyon, kedvesem!

Akkor még nem láttalak
de már megálmodtalak
álmomban dajkáltalak
majd életre hívtalak

Csendben fogod megfáradt két kezem
hajam ősz tincseit egyengeted
mosoly bujkál ajkad körül, s nekem
e perc örökkévalóság veled.

Annyit éltél, mint most a gyermekem,
de még mindig érzem, hiányod fáj,
ha írok rólad, nedves tenyerem,
és sírásra görbül szem és a száj.

még nem látlak, de már érezlek
kicsi szíved itt dobban bennem 
még nem hallak, de már kérdezlek
mikor tarthatlak tenyeremben

(Evokáció - Ady Endre: Párisba beszökött az Ősz c. verséhez)

Ablakomon bekopogott az ősz,
bebocsátást kért fáradt lázasan,
és én hallgattam halk neszezését,
zordon, de nyájasan.

Megszólsz, mert Down-kór, miben szenvedek,
pedig tudod, erről nem tehetek,
szemem, ha rám mosolyogsz, lásd, ragyog,
mert hidd el, s tudd, én is ember vagyok!

Némán lépkedett, rögös útját járta,
lába vitte, szíve vezette tova,
mosolyát már régen magába zárta,
lépte határozott, s mégis tétova.

Szürke égbolttal búcsúzik már,
s tarka levélsipkát ölt a nyár,
az akácfa korhadó törzsén
fakopács keres-kutat büszkén,
mert éhes a kis család.

A nyolcadikat végeztük,
egy igazi csipet-csapat,
bár a humort értékeltük,
nem kaptunk angyalszárnyakat.

Ha gyertyámnak csak bús csonkja maradna,
s kékben játszó lángja sem pislákolna,
ha testemhez már csak emlék tapadna,
és lelkem csak verseimben lángolna,
akkor se feledjetek!

Életünk során sokszor hetvenkedünk,
mert csintalankodni mindig van kedvünk,
megéljük sorban kerek éveinket,
feledve persze ballépéseinket.