Rőt vagyok és azt mondják, ravaszdi
vadon élek, nem szelídít gazdi
kotkodácsolás a kedvenc zeném
a tyúkok között én vagyok a rém
lakhelyemet belülről nem látod
nem is leszek soha a barátod
kicsinyem világra jön, apróka
ki vagyok én, találd ki: a róka.

2020. április 3.

Kép:

rohannék hozzád, ha csak tehetném
karjaidban bánatom feledném
minden, mi eddig csak szép álom volt
tán valóra válik - csak akard... most

2020. április 2.

Kép: http://pinky.hu/2012/01/vicces-allatok/hianyzol/

Szürke vagyok, mint az egér,
bendőmbe sok kaja befér.
Ormányomat vízzel töltöm,
mérges vagyok, mind rád öntöm.
Hogyha tele már a hasam
és jól laktam derekasan,
becenevem úgy Telefánt.
Na mi lehetek? Elefánt!

2020. április 2.

Kép az Internetről - bárhonnan letölthető

        Hideg volt az este. Fáradt csend ült a fákra. Csak néha hallatszott egy-egy autó tülkölése.

Hatvanöt elmúltam, igen, és félek,
némán várom, lesznek-e fejlemények,
azt mondják, veszélyeztetettek vagyunk,
ne hagyjuk annyiban, élni akarunk!

Vírus ez a javából, alattomos,
védekezni... minden tanács sablonos,
mosom a kezem, sőt, fertőtlenítem,
de ad védelmet? Bizony, csak remélem.

Csiga Csilla, Csiga Csaba
indulnának vándorútra.
Messze van a szomszéd város,
és az út oly fáradságos.

ellopták gondolataim
múzsám, nevetve, furfanggal
ármánnyal zárták falaim
kétszínű, hazug szavakkal

Dromedár Danika sírva szalad haza,
nagy az ő bánata, végtelen panasza,
hüppögve, csattogva, hisztisen azt fújja,
miért van őneki hátán csak egy púpja?

felperzsel, pusztít, kacagva gyilkol
a kegyetlen, vöröslő szörnyeteg
pattogva sivít, hevesen tombol
mindent beborít a tűzgörgeteg

jajkiáltás hallatszik mindenhol
ártatlan lelkek a tűzben égnek
s míg az erdő a lángnak behódol
nincs vége ennek az őrjöngésnek

mint ezernyi apró pillangó
úgy hullámzik lelkem szüntelen
széttárja szárnyát, s mint forrongó
láva tör fel egy érzés bennem

hatvanöt év... gyorsan elszáll
ősz tincseim elrejtettem
néha érzem, itt-ott már fáj
s mit akarok, elfelejtem

sokszor mégis gyerek vagyok
szertelen és akaratos
tánc közben a szemem ragyog
pillantásom titokzatos

nincsen még végrendeletem
bár léptem már nem szökellő
viszont a járókeretem
még biztos nem veszem elő

szilveszter pityókás éjjelén
mulatni ment egy ifjú legény
nem ismert mértéket
berúgott, elesett
s hóemberként ébredt fel szegény

2019. december 31.

most kellene egy lágy ölelés
egy féltő, óvó, vigyázó szó
simogatás és kedveskedés
ha lelkem forrong és háborgó

Csendben várom a holnapot,
nem szólok, nem sírok, vége.
Nem én vagyok a holnapod,
ezt már rég tudom, megérte?

Az ablakból néztük a csodás hóesést,
csillogott mindenhol, hófehér volt a táj.
Hókoszorút fonva a fenyőfa köré
táncot járt sok hópehely, mindenhol bűbáj.

Csengettek... megjött az Angyalka végre már,
izgatottan szaladtam, vajon rám mi vár?
Jó kislány voltam? Ugye nem rosszalkodtam?
Hallotta kérésem? S mit kértem, megkaptam?

Nagyszakállú bekukkantott
tegnap este az ablakon,
nem is sejtette, azt hiszem,
hogy már nagyon-nagyon várom.

Kipucoltam kis csizmámat,
úgy csillogott és villogott,
hogy a tükröm irult-pirult,
s Bodri kutyám is pislogott.

sokszor mondtam magamban
sose bízz meg másokban
ne higgy az irigy, önző
és oly álnok szavakban

Peti majom fára mászott
fentről nézni a világot
fa tetején, jaj, megcsúszott
s a farkával kapaszkodott